Magyar Katolikus Lexikon > A > Avicenna


Avicenna, Abu Ali Husain Ibn Abd Allah Ibn Sziná (Afsane, Bokhara mellett, 980. aug.-Hamadán közelében, 1037. jún. 18.): perzsa filozófus és orvos. - Az →iszlám első fil-aként zárt eszmerendszert hagyott maga után. Termtud. tanulm-ai során ismerkedett meg Arisztotelész munkásságával, akit Alfarabi (†950) kommentárján keresztül, úgy vélte, jól meg is értett. 160 művet írt perzsául és arabul. Jobban hatott a Ny-i gondolkodásra, mint a hivatalos iszlám tanításra. Az iszlámon belül csak a misztika emlékezik meg róla. - ~ mindenekelőtt metafiz. beállítottságú gondolkodó, miközben Arisztotelészt magyarázza, valójában saját gondolatait közli. Egyik allegóriájában a létet mint elsőként megismert valóságot értelmezi, ami létét önmagától bírja s ezért különbözik azoktól, melyek létüket mástól kapták. Szerinte a végtelen oksági lánc lehetetlen, ezért az önmagától való lét okozza a mástól való létet. Nézete szerint az önmagától való szükségszerű lényegiség és a hit azonos. Nem használja az →actus purus kifejezést, mégis tárgyal az actus-potencia viszonyról. Az arisztotelészi és újplatonikus fölfogásban gyökerezik a dolgok létének és lényegének valóságos megkülönböztetése, melyet ~ - nyilván Alfarabi közvetítésével - elfogad és úgy véli, hogy az a Koránban is föllelhető. Az elsődleges lét szerinte egyben lényegileg megismerés is, s így a megismerendő és a megismert egysége, ami az igazság és egyben a jóság, s ebből adódóan szeretet is. Jóllehet ~ nem tekinthető gyakorló misztikusnak, mégis misztikus megközelítéssel motiválja az Isten iránti szeretetet. Nála a teremtés aktusa szükségszerű, e pontban lényegesen különbözik fölfogása a ker. tanítástól. Úgy véli, hogy a véges lényegek Isten tudásában ante rem, a konkrét egyedekben in re és az emberi megismerésben post rem léteznek. Az emberi megismerés a szublunáris szférán uralkodó cselekvő értelem közvetítésével ragadja meg a dolgok lényegét, úgy mint fogalmakat, mégpedig az ágostoni →megvilágosodástanra emlékeztető módon. Így kapja meg minden dolog - még az alacsonyabb rendű anyag is - a maga lényegét, mint formát. Az emberi lélek szellemi természetű, ezért halhatatlan; úgy is felfogható, mint a test beteljesedése, mivel annak belső, lényegadó formája. A ker. skolasztikának, jóllehet hasznosította ~ rendszerét, mégis újra kellett értékelnie ezt a tanítását, különösen ami a megismerési aktust, Isten tudását és a teremtéstant illeti. - A neki tulajdonított versekből Weöres Sándor ford. m-ra (A világirod. legszebb versei. Antol. Bp., 1966). B.P.

Kecskés 1943:234. - VIL I:587. - LThK I:1149.