Magyar Katolikus Lexikon > A > atya


atya, apa: az élet egyik princípiuma, ősmintája és ősforrása az →Atyaisten (vö. Ef 3,15). - I. Szóhasználat. 1. Tágabb értelemben az élet aktív →princípiuma az →anya mellett, aki a passzív princípium; szoros értelemben a ffi, akinek gyermeke van, a család aktív princípiuma. - 2. Átvitt értelemben bármely valóság eredő, születési pontja, oka; új szellemi irány meghatározója, lelki-szellemi nevelő, támasz. - II. A Szentírásban. 1. Az ÓSz: az ab, ~ szó közel 1200-szor fordul elő és elsősorban a családfőt jelenti. Az ~ testesíti meg minden nemzedékben azt az erőt, ami Izr. egységét a tört. változások közepette (fogság, diaszpora) biztosítja. Az ~i ház a család otthona. Az ~ a gyermekek sorsának is meghatározója, a nő/feleség gazdája és parancsolója (Ter 3,16). A nemzetségtáblák az ~kat sorolják föl, s ha fiú nélkül halt meg, abban Isten büntetését látták. Az ~knak ígért országot örökségként kellett őrizni (1Kir 21,3); az ~k hitét a fiúknak kellett továbbadni (Zsolt 78,3). - Ádám az élet természetes rendjében az ős~. Üdvtört-ileg viszont a választott nép igazi atyái a →pátriárkák (Kiv 3,15), akik a szöv-kötés és az ígéretek által előképei annak a lelki, egyetemes ~ságnak, amely Isten és az emberiség kapcsolatát, az üdvösség egész tört-ét meghatározza. Ábrahám a testi ~ságon túl lelki ~ságot is kapott Istentől: hite által a messiási ígéret forrása (a szó szoros értelmében ~ja) az őt követő nemzedékeknek. - Annak ellenére, hogy a próf-k hirdették Isten szülői gondviselését (Oz 11; Iz 1,2; Jer 31,9), fiait megfenyítő szeretetét (Péld 3,11 sk.; vö. Zsid 12,5-13), az ~ szó a fogságig csak összetételekben, átvitt értelemben szerepel Istenre vonatkoztatva (pl. Abija). Amikor a földi ~k tehetetlenné váltak, a zsidóság Isten gondviselésében és hatalmában, amellyel népét kiszabadította, az ~ szeretetét ismerte föl (Sir 23,1.4; 51,10; Bölcs 2,16-20). - Jahve különösképpen a királyok atyja volt. A kir-t a környező kultúrák is az istenek fiának tartották, az ő közvetítésével áradt az istenség ajándéka a népre. Dávid és Salamon fiúsága azonban az örök kir., a Messiás Istennel való kapcsolatának kinyilatkoztatása (Zsolt 2,7; 89,27; 110,3). - 2. Isten ~ságáról az ÚSz-ben Jézus Krisztustól kaptunk kinyilatkoztatást. Isten ~sága először az Egyszülött Fiúval való kapcsolatot jelenti (→Szentháromság). ~ságának másodlagos megnyilvánulása a teremtés, s azon belül az ember-hez való kapcsolata (Mk 14,36; Gal 4,6; Róm 8,15). Bár a Miatyánk megszólítás előfordult már a rabbinikus írásokban is, Jézus hatalmazta föl tanítványait, hogy Istent ~nak szólítsák. Közösségének nincs földi ~ja (Mk 3,35), egy ~juk van, a mennyei (Mt 11,27). Isten olyan ~, aki szeretett Fiát adta értünk (Jn 3,16; Róm 8,32). Tökéletességét a megbocsátás, az irgalmasság, a kitartás stb. gyakorlásával követnünk kell (Mt 5,48). →megváltás, →fogadott fiúság. - III. Az ~ a családban a családfő. Rendes körülmények között minden erejével és igyekezetével felelősséget vállal övéiért. Tekintélye a rábízottak Istentől kapott szabadságát szolgálja, nem válhat tehát zsarnokivá, s nem fojthatja meg a személyiség kibontakozását. A gyermekek istenképének kialakulásában rendkívül fontos szerepe van az ~-képnek, azoknak a tapasztalatoknak, melyeket az ~ról szereznek. Az ~i nevelés vezetheti el legkönnyebben a gyermeket élete céljának felismeréséhez, Istenhez. Az ~, a gyermek és Isten viszonylatára is érvényesek Ker. Szt János szavai: nekem (ti. az ~nak) kisebbednem, neki (Istennek) növekednie kell a gyermekben. - IV. Az Egyh-ban ~nak szólítják a papokat és a szerz-eket, mert küldetésük teljesítésével, főként a sztségek kiszolgáltatásával →lelkiatyaként a kegyelmi életet szolgálják és táplálják Isten családjában. - A felvilágosodás által meghirdetett testvériség belső ellentmondása, hogy épp a mennyei ~t tagadta meg, azaz egyetemes testvériséget hirdet egyetemes ~ nélkül. - V. A magyar népéletben megszólításának általános formája apám, régiesebben apámuram, az Alföldön helyenként atya, atyám, a Dunántúl egy részén aptya. Az édes jelző a 19. sz. folyamán lett az ~ szó előtt általános. - A hagyományos paraszti társad-ban az ~ és a gyermek viszonya a gyermek munkára nevelésének megkezdéséig nem volt jelentős. Bár az újszülöttet archaikus vidékeken az ~ fogadja be kisebb szert. keretében a családba, a kisgyermeket elsősorban anyja, nagyanyja vigyázza, neveli. Az ~t tisztelet és megbecsülés veszi körül, szava parancs. A lánygyermek és az ~ viszonya gyakorlatilag jelentéktelen, de a fiúgyermeket értelmesebb korától az ~ v. a nagyapa fokozatosan betanítja a paraszti munkába, együtt dolgoznak. Egyes vidékeken az ~ kéri a fia számára a menyasszonyt, a lányok férjhezmenetelébe ritkán szól bele. Ha a megházasodott fiú tovább is szüleivel marad, amíg az apja munkaképes, alárendelt viszonyban van vele feleségével és gyermekeivel együtt. →abba **

BTSz 1976:91. - MNL I:115. - Schütz 1988:22.