Magyar Katolikus Lexikon > A > áldás


áldás, megáldás (lat. benedictio, 'jó mondása, jókívánság'): cselekmény, jót előidéző szó és gesztus, az →átok ellentéte. - 1. A Szentírásban. a) Az ÓSz-ben az ~ ősforrása Isten (Ter 12). Olyan konkrét erőt láttak az ~ban, amelyet a kézföltétel (MTörv 28,8; Ter 48,14.17), a szó (27,28) v. valamilyen ajándék (33,11; 1Sám 25,27) közvetít. Az ~ szavai hatékonyak és visszavonhatatlanok, még akkor is, ha valaki csak kicsalta őket (Ter 27,33.35). Az ~ rászáll arra, akire v. amire adják (MTörv 28,3-6), s akit megáldanak, az maga is ~ forrásává lesz. Az ~ból fakadó erőt a haldokló→atya átadhatja a fiának (27; 48,12-20; 49,25). A legrégibb áldó szavakból kitűnik, hogy ~t igazában csak az Úr adhat (Ter 27,28; 48,15.20; 49,25), de az ő ~a az egész teremtett világra kiterjed: termékennyé teszi az élőlényeket (1,28;. 12,2, 13,16), a földet (MTörv 28,3-5.8) és az öröm napjává avatja a szombatot (Ter 2,3). Izr. az Úr ~ ának köszönheti kiváltságos helyzetét (12,2; 17,6; 18,17: Ábrahám, 26,3: Jákob, 48,12: Efraim, 49,25: József kapja meg az ~t, melyben a legnagyobb ~, a Megváltó ígérete is benne van). Aki hűségesen megtartja a törv-t, az Úr ~át kapja jutalmul (MTörv 28,1-14, Jer 17,7). - Az Úr ~át elsősorban az közvetítheti, akit kiválaszt, és aki tőle küldetést kap, mint Mózes (MTörv 33), Józsue (Józs 14,13; 22,6), Héli (1Sám 2,20), Dávid (2Sám 6,18), Salamon (1Kir 8,14.55). E közvetítés különösen kultikus keretben, istentiszt. alkalmával történhet (1Sám 2,20; 2Sám 6,18; 1Kir 8,14.55; Zsolt 24,3-6). Később a leviták feladata volt az ~osztás (MTörv 10,8; 21,5); a Szám 6,22-27 (vö. 1Krón 23,13) szerint csak az Áron törzséből való papokat illette meg e kiváltság. A fogság után a papok a reggeli áldozat alkalmával kitárt karral adták a népre az ~t (Sir 50,13). Később, a zsinagógákban is csak pap mondhatta el az →ároni áldást. - Az ember áldhatja Istent, amennyiben elismeri és magasztalja jóságát, hatalmát, fölségének, dicsőségét és sztségét, s ezáltal kifejezi iránta való tiszt-ét, háláját, bizalmát (pl. Ter 24,48; MTörv 8,11; Bír 5,2.9). →doxológia. - b) Az ÚSz-ben Jézus maga az ~. Övéit arra tanította, hogy ~t mondjanak azokra, akik átkozzák őket, (Lk 6,28; vö. Mt 5,44; Róm 12,14; 1Pt 3,9). Kérték ~át gyermekekre (Mk 10,16); az utolsó vacsorán adott ~a alapította az Euch-t (→átlényegülés), s megáldotta tanítványait a mennybemenetele előtt (Lk 24,50). Az üdvözülteket áldottaknak mondta (Mt 25,34), a kárhozatra jutókat átkozottaknak (25,41; vö. 1Pt 3,9). - Amint a buzgó zsidók (Lk 1,64.68) és Jézus tanítványai (24,53; Róm 1,25; 2Kor 1,3; 11,31; 1Pét 1,3) áldották, azaz dicsőítették lstent, úgy áldotta a nép Jézust is (Mt 21,9; Jn 12,13), azaz elismerte Megváltójának. - Mária áldott, mert ő a Megváltó anyja (Lk 1,29.42; 2,33). Szt Pál Krisztus bőséges ~ával érkezik (Róm 15,29), azaz Krisztus kegyelmi ajándékával, az üdvösséggel (vö. 1,11). Hirdeti, hogy a keresztények Isten igaz népeként elnyerik az Ábrahámnak ígért ~t (Gal 3,8 ; vö. Ter 12; 18,17). - 2. A liturgiában. a) Szorosan véve az ~ →szentelmény, mellyel az Egyh. Isten kegyelmét kéri az emberekre, ill. tárgyakra, hogy azok a lélek számára az üdvösség eszközeivé váljanak. Kiszolgáltatója pp. v. pap. - Fajtái: 1) Isten segítségét kérő ~ok (benedictiones invocativae): →balázsáldás, gyermekek, betegek, az új assz. (→asszonyavatás) és az édesanya; házak, lakások (→házszentelés), járművek, vetések (→búzaszentelő körmenet), virágok, ételek (→ételszentelés), →bor megáldása. - 2) Szentelő ~ok (benedictiones constitutivae): személyt v. tárgyat a profán állapotból kiemelve Istennek ajándékoznak; személyeket →tonzúrával v. avatásokkal, tárgyakat (pl. tp., harang, keresztút, lit. ruhák és edények, tűz, víz, keresztek, szobrok, képek, gyertyák, érmek, rózsafüzérek) ~sal sztelünk Istennek. - b) Tágabban véve jámbor jókívánság (köszönési forma: Isten áldjon, szülői ~, stb.). - 3. Az ortodox egyh-ban az ~ a Szentlélek kegyelmében részesítés külső jele. ~ban részesülhet az ember és a term. minden tárgya. ~t oszthat szert. közben a pp. és a pap, lit-tól függetlenül szokásjog alapján valamennyi ort. hitű ker., elsősorban a szülők gyermekeiknek, az idősebbek a fiatalabbaknak. Az ~ egy egész életre vagy hosszú útra szóló lelki táplálék, amit a laikus vagy pap a jobb kezével oszt. Az előbbi a kezével keresztet ír le, az utóbbi ugyanezt teszi a kezében tartott kereszttel, evang-mal, gyertyával, ikonnal, ujjaival pedig Jézus Krisztus nevének a rövidítését formálja. A főpap két kezével oszt ~t. Az ~osztás a kk-ban lett a lit. szerves része. Az esti ájtatosság közben áldották meg az új termésből vett adagot (pl. gabonát), vagy az abból készített élelmiszert. A 15-16. sz-tól az esti ájtatosság beleolvadt az éjjeli istentiszteletbe. Ilyenkor a megáldott élelmiszerekből való csipegetés, a Szentlélek kegyelmét közvetítő italokból való kortyolgatás az elálmosodó imádkozók felfrissülését és figyelmének élénkítését is szolgálta. A 19-20. sz: a pap elsősorban a föld termékenységének növelését kérte Istentől, hálát mondott az Úrnak a már betakarított termésért. Rendszerint öt kenyeret sztelnek be annak az öt kenyérnek az emlékére, amellyel Jézus Krisztus ötezer embert megvendégelt a pusztában. 1917-ig a tp. szertartáson kívül, a term-ben került sor az emberi életet meghatározó, a jólétet biztosító dolgok, tárgyak, jelenségek (folyó, tavak, erdők, szántóföldek stb.) megáldására. Az ~ sztelményének ma elsősorban a tp. szert-okban van szerepe, de a válságos tört. időkben (pl. a II. vh. éveiben), valamint a szabad vallásgyakorlat visszaállításával az iránta való igény fokozodó mértékben megmutatkozott és megmutatkozik a tp. falain és a szert-okon kívüli helyeken és időben is. **-I.E.

Radó 1961. I:147. - BL:34. - LL 1989:228.