🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > D > doxológia
következő 🡲

doxológia (gör.): Isten fölségének dicsőítése. - 1. A Szentírásban. Az ÓSz-ben magánimádságként →áldás (héb. beraka), tárgya Isten (Zsolt 68,36: áldott legyen az Isten), a Magasságbeli (Ter 14,20), Isten neve (Zsolt 72, 19), Isten valamely tulajdonsága (1Sám 22,47; Zsolt 18,47: szikla), legtöbbször azonban Jahve, az Úr. A tp-i lit-ban refrénes himnusz (kadis). Idővel a ~ egyre nagyobb szerepet kapott, úgyhogy végül a →tizennyolc ima lett a legfontosabb imádság, sőt maga az ima. - Az ÚSz-ben a ~ azonos az ósz-i áldással (Róm 1,25; 9,5; 2Kor 1,3; 11,31; Ef 1,3; 1Pt 1,3), azzal a különbséggel, hogy az Atyára és/v. Jézus Krisztusra is vonatkozhat. Lezár egy gondolatot, ill. gondolatsort (Róm 1,25; 9,5; 16,5-27), gyakran azzal a kiegészítéssel, hogy örökkön-örökké v. amen; v. valamely hosszabb szakasz élén áll hálaadásul, dicsőítésül (2Kor 1,3; Ef 1,3; 1Pt 1,3), ahol azokról az áldásokról van szó, amelyekben Pál v. a keresztények részesültek. Ezt a nép is mondhatta (vö. Mt 21,9; Lk 1,42.68) - Egy másik változat válasz az ósz-i felhívásra. Formája lehet egészen egyszerű is (Róm 11,36) , de részletező is (Lk 2,14; Fil 4,19; 1Tim 1,17; Júd 24; Jel 7,12 stb.); ilyenkor inkább nem óhajtó-felszólító, hanem kijelentő módban áll (vö. 1Pt 4,11). Miként az egyszerű, úgy a részletező változat is azzal zárul, hogy örökkön-örökké v. amen. Az egyik részletező változatot némely kéziratban a Miatyánkhoz is hozzáfűzték (Mt 6,13). - 2. A lit-ban a kis ~, a →Dicsőség az Atyának és Fiúnak..., a nagy ~ a →Dicsőség a magasságban Istennek..., a legnagyobb: →Te Deum. **

Onasch 1981:86. - BL:265.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.