Magyar Katolikus Lexikon > Ö > önbecsülés


önbecsülés: egy személynek az általa hordozott értékek iránti tisztelete, →megbecsülése. - Az →alázatosság megnyilvánulása. Értékítélet, melynek alanya (aki megítél) és a tárgya (akit megítél) azonos. Igazságának föltétele az →istenismeret, ill. a valós ön- és értékismeret (→Magnificat). A helyes ~sel az ember tudja, hogy Isten üdvözítő szeretete a létben milyen helyet és feladatot szánt neki, s ehhez milyen ajándékokkal ajándékozza meg (vö. Róm 1,1-5; Gal 1,1-2). Ebből fakad a helyes →önbizalom és az összes →erkölcsi cselekedet. Ezért az ~ nem zárja ki a megalázkodást és a →kenóziszt, hanem fölkészít rá (vö. Fil 2,5-11). - Mint →erény arra tesz képessé, hogy önmagunkat az isteni törv-ek szerint értékeljük. Az ~ az →önszeretet része, a felebarát iránti megbecsülés mintája (→főparancs). Eltévelyedése a →hiúság. **