Kálvária (a lat. calva, 'koponya' szóból): 1. magaslat ('hegy') Jeruzsálem falain kívül, a →keresztáldozat helye. A szó a →Golgota értelmező fordítása: 'koponyák helye' (Vg: Mt 27,33; Mk 15,22; Lk 23,33; Jn 19,17), vsz. a felszín koponya alakjára utal. A ~ Jézus idejében a kivégzések (→keresztrefeszítések) helye volt. Földjében beásva álltak a keresztek függőleges szárai, ezekre húzták föl a vízszintes szárra (→patibulum) fölszegezett halálraítélteket. - A hagyomány szerint Krisztus vére a keresztről Ádámra hullott, akinek sírja a ~ mélyében volt. A keresztfa tövében ábrázolt koponya a →bűnbeesés és →megváltás misztériumának összefüggését szimbolizálja. - 2. szabadban fölállított stációk (oszlop, kereszt, kápolna), melyek képeken, domborműveken bemutatják Jézus útját Poncius Pilátus házától a megfeszítés helyéig (→keresztút, →Via Dolorosa). Az utolsó állomás Jézus és a latrok keresztjei. Az ide vezető stációk számát a 18. sz: rögzítették 14-ben, a ferences gyakorlat elismerésével. - A szabadban épített ~ eredete részben a Sztföld →iszlám meghódítására megy vissza: amikor a sztföldi zarándoklatok lehetetlenné váltak, a hívek a saját, jelképes ~ikhoz zarándokoltak. A kínszenvedés és kereszthalál ünneplése és ábrázolása azonban ettől függetlenül sem maradt meg a liturgia (misztériumjáték, ájtatosságok) zárt keretei között, hanem a tp-ból kilépve, épületegyüttesként jelent meg a profán környezetben. A →szenvedéstörténetet gyakran olyan részletességgel jelenítették meg, hogy ún. szent táj keletkezett a →szent lépcső, →Ecce homo, →szentsír, a keresztút és a 3 kereszt fölállításával. A →Kálvária-hegy természetes v. mesterségesen kialakított magaslat. A ~k a 16. sz: az ellenreformációval terjedtek el széles körben, a 17-18. sz: a szerz-ek szorgalmazták építésüket. - A ~ templomi megjelenítése a →Kálvária-oltár. - 3. Ikgr-ban a keresztrefeszítés jelenetét ábrázoló művészi alkotások gyűjtőneve. A román kor előtt csak azokat ábrázolták a keresztfa alatt, akiket az evang. említ: Szűzanya, János, Mária Magdolna. A későbbi ábrázolásokon szimbolikus és allegorikus alakok hódolnak Krisztus, a kir. előtt. Korai, nyomtatott misekv-ekben az Úr kicsorduló vérét angyalok kehelybe gyűjtik (vsz. a →grál-legenda ihletése). A →Legenda Aurea és a →Meditationes vitae Christi hatására a ném. késő gótika, ill. az ol. quattrocento bővítette és a maga korába, környezetébe helyezte a ~t, mely ezáltal világtört. esemény színhelye, „spectaculum” lett: a kk. város népe, élén a kir-lyal (mint zarándokok) kivonulnak a ~ra, részvétből, hódolatból, olykor csak bámészkodó kíváncsiságból. Lorenzetti (Assisi, 1335) és Andrea da Firenze (Firenze, 1355) nagy népsokaságot és lovasokat festett a ~ra. A 14-15. sz: főként É-Eu-ban hangsúlyozták a ~-képek Krisztus kínjait: a töviskoronás fő a mellre hajlik, testét sebek borítják. Mária összeesik v. kard járja át (Grünewald isenheimi oltára, Colmar, Musée d'Unterlinden, 1510/15). Gyakori, hogy a jobb lator lelkét angyal, a bal latorét ördög viszi el. A 14. sz: No. és Fro. ~-képein a kereszt magaslaton áll, Mária és Krisztus barátai a kép előterében balról, ritkán középen állnak, a fönnmaradó teret gyakran Krisztus ellenségei, lovasok, köztük Pilátus is, foglalják el. A holl. mesterek, főként Rogier van der Weiden hatására a 15. sz. 2. felében a mellékszereplők száma csökkenni kezdett, s az ellenségek helyét gyakran a →donátor foglalta el. A kép hátterét tájkép adta Jeruzsálemmel. - Raffaello Krisztust a szenvedés látható jelei nélkül, Máriát és Jánost csendes szemlélődésben ábrázolta (London, National Gallery, 1502-03). A reneszánsz ált. a kevesebb szereplőt, ünnepélyesebb hangvételt, nyugalmas, szimmetrikus kompozíciót kedvelte (Veronese, Bp., Szépműv. Múz., 1575 k.; B. Luini, 1529; L. Lotto, Monte S. Giusto, 1531). - A barokk ábrázolások ismét mozgalmasabbak (Rubens: „Coup de lance” Antwerpen, Kon. Museum, 1620 k.), végül a 19. sz: nemegyszer népes, színpadias megoldásokat találunk (Munkácsy Mihály). - A ~-képeken a kínszenvedés mellett megjelenhetnek a megdicsőülés jelenetei, sőt a Jézust követő vt-k is (pl. a →tízezer vértanú Berki [1480], Nagyekemező [1480], Bártfa [1500], Kisszeben [1520] ~ján). - A téma szerepel →Kálmáncsehi Domokos misekv-ében is. - 4. Mo-on az első ismert ~ 1647: Nagyszombat mellett, a Modorba vezető út mentén készült (szt táj). 1665 e. állt a besztercebányai, 1667: a bánfalvai (Sopron vm.), 1676: a fiumei, 1696: a pozsonyi (Pál mester ~ja), 1699: a jezsuiták budai ~ja. 1701: →Esterházy Pál nádor (1681-1713) építtette a →kismartoni kálváriát, 1702: végrendelet nyomán keletkezett a lévai ~ (Bars vm.), ekkor már állt a máriavölgyi (Pozsony vm.) búcsújáróhely ~ja. A győri ~t 1714: az egykori vesztőhelyre építették, első kpnáját Dizmasz, a jobb lator tiszt-ére szentelték. A Rákóczi-szabharcot követő évektől a ~-építés elterjedt, a 18. sz. közepéig fölépült a pécsi, gellérthegyi, gyöngyösi, bodajki, veszprémi, váci, makói, szekszárdi, mátraverebélyi, pannonhalmi, kőszegi, zenggi, kenyeri, felsőszéplaki, rozsnyói, pápai, szombathelyi (1828: újjáépítették), 1721-65: az eperjesi, 1737-58: a kassai, 1744-49: a pesti józsefvárosi (amelyet 1893: a Képzőműv. Főisk. Epreskertjében helyeztek el), 1744-51: a selmecbányai, utóbb a celldömölki, sárvári, boldogasszonyi (Moson vm.), érsekújvári, nagyteveli, magyarpolányi, gödöllői, zombori, szentendrei, tatai, gyulai, kaposvári, esztergomi, 1798: a barnagi ~. - A 19. sz. első felében épült a szegedi, palánkai, mohácsi, bonyhádi, ráckevei, újbányai (Bars vm.), komáromi, kolozsmonostori, bácsi, bajai, csíkszentgyörgyi, temeskutasi, perbáli, márkói, nagyváradi, péri, szatmárnémeti, felsőbányai (Szatmár vm.), mecseknádasdi, bátaszéki, 1868: a csíksomlyói (kőkeresztek), a 19. sz. 2. felében a budaörsi, zebegényi, pankotai (Arad vm.), városlődi, vasvári, miskolci, szajki, feldebrői, csényei, jánoshalmi, csepregi, sitkei, szegedi (az árvíz után), mezőkövesdi stb. ~. **-V.J.
~ v. a' Szt kereszt útnak látogatása, mellyben az Üdvözítő Jézusnak kínszenvedéséről és haláláról való… imádságok foglaltatnak. Pécs, 1827. - ~-járás, vagyis szt keresztút a mi Urunk Jézus Krisztus keserves kínszenvedése emlékezetére. Szerk. Jáky Ferenc. Bp., 1890. - Kirschbaum II:489, 606.- Szilágyi 1980:9. - Sachs 1980:205. - KML 1986:162.
A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.