Magyar Katolikus Lexikon > Z > zsolozsma


zsolozsma: az imaórák liturgiája (→hórák), Isten népének hivatalos és közösségi imája; végzése az Egyház legfontosabb feladatainak egyike. – 1. Szómagyarázat. Czuczor szerint a szó a gör-lat celeusma ‘parancs, cselekvésre nógatás’ szóból származik. – Nevei: breviarium, ‘rövidítmény’, ismétlődő részeinek rövidítése alapján a 11. sz-tól; missa vespertina ‘esti mise’, a szentmisével való kapcsolata alapján; officium divinum ‘isteni kötelesség’, officium ecclesiasticum ‘egyházi kötelesség’, agenda ‘elvégzendő imádság’ kötelező volta alapján; opus Dei ‘Isten műve’, opus divinum ‘isteni mű’, divina psalmodia ‘isteni zsoltározás’ Istenre irányultsága alapján; preces horariae ‘hóránkénti (3 óránkénti) imádság’ az idővel való kapcsolata alapján; preces canonicae ‘kánoni imádságok’, horae canonicae ‘kánoni imaórák’ szabályozottsága alapján; sacrificium laudis, hostia laudis, ‘dicséret áldozata’; sacrificium labiorum ‘ajkak áldozata’ a Zsid 13,15 alapján; szünaxis–collecta (ti. collectio fidelium) ‘imádságos összejövetel’ a közösségi jellege alapján.

– 2. A vallástörténet tanúsága szerint mind a kereszténység és zsidóság előtti vallási szokások, mind a perzsa, egyiptomi és görög mitológiák s a belőlük származó istentiszteleti cselekmények formái bizonyítják, hogy az ember a természet ritmusában, az időben él, melyet mindig megpróbált vallásosan értelmezni, uralni és megszentelni. Imáját a nap egy-egy kiemelkedő időpontjához kötötte: az utolsó órához, amikor lámpát gyújtott, v. a nappal első órájához, a hajnalcsillag megjelenéséhez stb. Ezzel kifejezte, hogy a nap, ill. annak egy-egy órája egy természetfölötti erőtől való. – 3. A Szentírásban Izrael nemcsak a reggeli és esti istendicséretet ismeri, hanem a nap további három órájának imáját is (vö. Dán 6,11; Zsolt 55,18). Jézus napi tevékenysége szorosan kapcsolódott az imádsághoz, sőt mintegy abból fakadt: a pusztába v. a hegyre is elvonult imádkozni kora hajnalban, v. késő éjszakáig virrasztva. Az a magától értetődőség, amivel az ÚSz említi, hogy az ap-ok a 6. és 9. órában imádkoznak (ApCsel 2,15; 3,1; 10,3.9.30;16, 25), jelzi, hogy Jézus és tanítványainak köre ebben az imahagyományban élt. Az ilyen közös imádkozások lassanként egymást követő imaórák meghatározott formáját vették fel. Az imaóráknak ez a lit-ja, az olvasmányokkal ki bővített szt ~ az Egyház imája Krisztussal és Krisztushoz. – 3. A lit. hagyomány. Amire az ÚSz utal, az más korai forrásokban is szerepel: a →Didakhé, Tertullianus (200 k. ) és Hüppolitus (215 k.) szerint a ker-ek tartják az ósz-i imaidőket: reggel és este, a 3., 6., 9. órában, éjszaka és virradatkor imádkoznak. Ezek az imaidők az említett források szerint új tartalmat kapnak: a dicsérő imádságba a zsolt-ok mellé beszövik az evang. egyes mozzanatait is: a megváltás meghatározott napokon és órákban történt; a hívő ismeri ezeket az időket és átülteti a maga napjába, hogy az Isten-adta üdvösség ideje legyen. A ~ imaórái így egyszerre krisztologikus és doxologikus jellegűek. – A hagyomány kétségtelenül mutatja, hogy nem elméletileg kigondolt eszme megvalósításáról van szó, hanem gyakorlati ker. életről, a dicsérő imáról, aminek helye van a hívők magán- és családi életében, és ezt egyáltalán nem tartották túlzásnak. A ~ tehát eredetileg nem a klerikusok dolga volt, hanem minden hívő istentisztelete. Idővel a szerz-ek tartalmilag és mennyiségileg annyira átalakították, hogy a hívők már nem tudták elvégezni, végül a nyelvi akadályok teljesen a klérusra korlátozták (ez kiváltotta a ~ népies megfelelőjét, a →rózsafüzért és az →Úrangyalát). –

4. A ~ az Egyh, imája Krisztussal és Krisztushoz, istendicséret és könyörgés. Amikor az Ige, Jézus Krisztus magára vette az emberi természetet és eljött, hogy Isten életében részesítse az embereket, az új- és örökszövetség főpapjaként emberi szavakba foglalta azt a himnuszt, amely a mennyei hazában öröktől fogva zeng. Ettől kezdve hangzik Isten dicsérete Krisztus szívében az imádás, az engesztelés és a közbenjárás emberi szavaival. Mindezt az emberiség új fejedelmeként, mint Isten és az emberek Közvetítője intézi az Atyához, az emberek nevében és javára. Az Egyh. folytatja Krisztus imáját: a ker. ima méltósága abban áll, hogy részesedik Krisztusnak az Atya iránt érzett szeretetében, és abban az imádságban, amelyet Ő földi életében foglalt szavakba, s amely megszakítás nélkül állandósul az egyetemes Egyh-ban és annak minden tagjában, az egész emberiség nevében és üdvösségére. Az imádkozó Egyh. egységét a Szentlélek hozza létre, minthogy ő ugyanaz Krisztusban, az Egyh. egészében és minden egyes megkeresztelt emberben. Nincs ker. ima a Szentlélek tevékenysége nélkül; Ő egyesíti az egész Egyh-at és a Fiú által az Atyához vezeti. –

5. A ~ a) Az idő megszentelése. Az Egyh. Krisztus parancsát hűségesen követő szüntelen imádságának (vö. Lk 18,1; Zsid 13,15) két formája a →szentmise és a ~. A kettő szoros kapcsolatban van egymással. A szentmise a ker. közösség egész életének központja és csúcsa, istendicséret és hálaadás, az üdvösség misztériumainak emlékezete, könyörgés és a mennyei dicsőség elővételezése. A ~ mindezt kiterjeszti a nap különböző óráira, s egyben igen jól előkészíti a szentmisét, elmélyítve a nap imádságos óráiban az Eukarisztia gyümölcsöző ünnepléséhez szükséges lelki feltételeket: a hitet, a reményt, a szeretetet, az áhítatot és az önmegtagadás szellemét. – b) Az ember megszentelése. A résztvevők számára a ~ a megszentelődés forrása, elsősorban Isten szava által, mely a ~ jelentős részét teszi ki. Jelen van az olvasmányokban, az énekelt v. mondott zsolt-okban, könyörgésekben, himnuszokban. Mindez kiemeli az embert a hétköznap világából, imádsága a Vőlegényhez beszélő Jegyesnek a hangja, sőt Krisztus imája lesz. A ~t végzők miközben teljesítik az Egyh. szent kötelezettségét, osztoznak Krisztus Jegyesének méltóságában, amikor az Anyaszentegyház nevében állnak Isten előtt. – c) Kérés és közbenjárás. Az Egyh. a ~ban nemcsak dicsőíti Istent, hanem kifejezi valamennyi krisztushívő kívánságait és vágyait, sőt az egész világ üdvösségéért is közbenjár Krisztusnál, és általa az Atyánál. A ~ hangja nemcsak az Egyh. hangja, hanem Krisztusé is: a kérések az Ő nevében hangzanak el. Ez elsősorban azok feladata, akik külön megbízás alapján hivatottak a ~ végzésére: pp-ök, áldozópapok (akik tisztségük címén imádkoznak a rájuk bízott népért és Isten egész népéért), diakónusok, szerz-ek: a lelkipásztori tevékenység csúcsa és forrása. – d) Végzése: annak érdekében, hogy a lelkület igazodjék a szavakhoz, a ~t méltó módon, figyelmesen és a szív odaadásával kell végezni, így lesz igazán személyes imádsága annak, aki részt vesz benne; így lesz az a lelkiségnek, a sokféle isteni kegyelemnek a forrása, az egyéni imádkozás és az ap. tevékenység táplálója. –

6. A ~ közösségi jellege. a) A ~ mint lit. cselekmény nem magánjellegű cselekmény. Jóllehet mindig szükséges és ajánlatos a magányban, zárt ajtók mögött mondott egyéni imádság (az Egyh. tagjai ezt is Krisztus által a Szentlélekben végzik), a közösségben végzett imát különleges méltóság illeti meg. Krisztus maga mondotta: „ahol ketten v. hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt 18, 20). A ~ az Egyh. egész testére tartozik, azt teszi láthatóvá és azzal közli hatásait. Végzése Egyh. tehát közösségi liturgikus ünneplés. – b) Ez akkor tűnik ki leginkább, amikor a ~t a helyi Egyh. a papoktól és segítőitől körülvett pp-ével együtt, az imaórának megfelelő időpontban, és amennyire lehet, a nép bevonásával végzik, még akkor is, ha a pp. távollétében jön össze a kápt. v. más papi csoport. A főimaórákat, ahol csak lehetséges, jó a tp-ban végezni közösen a hívőkkel. A nagyobb rendekben levők, ill. sajátos kánoni küldetéssel rendelkezők feladata, hogy meghirdessék és irányítsák a közösség imáját, azon munkálkodjanak, hogy a gondjukra bízottak valamennyien egy szív és egy lélek legyenek az imádságban. Gondoskodjanak tehát arról, hogy a híveket a szükséges oktatásban részesítsék és összehívják a ~ főbb részeinek végzésére, főként vasárnapokon és ünnepeken. – c) A kanonokok, a monasztikus és egyéb szerzetesek, szerzetesnők közösségei, akik szabályzatuk v. rendi alkotmányuk alapján végzik az Imaórák Liturgiáját akár az egységes, akár egy külön rítus szerint, egészben v. részben, megkülönböztetett módon képviselik az imádkozó Egyh-at; teljesebben tükrözik az egy szívvel, egy ajakkal Istent szüntelenül dicsérő Egyh. arculatát, és szolgálatot teljesítenek; elsősorban imádsággal munkálkodnak Krisztus egész titokzatos Testének építésén és gyarapításán és a részegyházak javán. Ez fokozott mértékben áll azokra, akik szemlélődő életet élnek. –

7. A ~ története: →breviárium, →Liturgia Horarum

8. Részei: →zsolozsma imaórái

9. A ~ra kötelezettek a hatályos jog szerint. A ~ végzésére kötelesek a klerikusok a 276.k. 2.§. 3., a megszentelt élet intézményeinek és az ap. élet társaságainak tagjai a saját szabályzatuk szerint. A ~ban mint az Egyh. cselekményében való részvétel, a körülményeknek megfelelően, a többi krisztushívők számára is igen ajánlatos. A ~ végzésekor, amennyire lehetséges, meg kell tartani az egyes imaórák valódi idejét (276.k. 2.§. 3.; 1173–75.) – A pp-nek az imádságban elsőnek kell lennie Egyh-a tagjai között, minthogy kiemelkedő és egészen nyilvánvaló módon képviseli Krisztus személyét; nyájának ő a főpapja, valamiképpen tőle származik és tőle függ híveinek élete Krisztusban. Amikor a pp. a ~t végzi, mindig az Egyh. nevében és rábízott Egyh-áért imádkozik. Az áldozópapok, egységben a pp-kel és az egész papsággal szintén megkülönböztetett módon képviselik Krisztusnak, a főpapnak a személyét, és így ugyanabban a feladatban részesednek: az egész rájuk bízott népért, sőt az egyetemes emberiségért könyörögnek Istenhez. Valamennyien a jó Pásztor szolgálatát teljesítik, aki azért imádkozik övéiért, hogy életük legyen és ezáltal tökéletesen egyek legyenek. A ~, amelyet az Egyh. nyújt nekik, váljék lelkiségük forrásává, legyen személyes imádkozásuk tápláléka. Sőt, a szemlélődés gazdagságából merítsék az életerőt a lelkipásztori és missziós tevékenységhez, Isten egész Egyh-ának örömére. Ezért a pp-ök, a papok és azok a többi Egyh-i rendben szolgálatot teljesítők, akik a ~zásra az Egyh-tól megbízást kaptak, mindennap végezzék el az imaórák liturgiáját a maga egészében, s amennyire csak lehet, tartsák meg az imaóráknak megfelelő időpontokat. – A Reggeli és az Esti dicséret azok az imaórák, melyek a ~ sarokkövei; ennek megfelelő jelentőséggel kell végezni, ezeket ne hagyják el, hacsak erre súlyos ok nincs. – Az Olvasmányos imaórát is hűségesen végezzék el, hiszen leginkább itt történik Isten szavának liturgikus megünneplése; s ugyanígy a Napközi imaórát és a Befejező imaórát is, hogy a napot minél jobban megszentelhessék. Így mindennap eleget tesznek a sajátosan őket illető feladatnak, hogy magukba fogadják Isten szavát, s egyre tökéletesebb tanítványai legyenek az Úrnak. A Befejező imaórával adják meg az istenszolgálatnak, az Opus Deinek a teljességét, s ajánlják magukat Istennek, mielőtt pihenőre térnének. – Az állandó diakónusok, ha lehet, minden nap imádkozzák el a ~nak legalább azt a részét, amelyet a Pp-i Kar számukra kijelöl. A székes- és társaskáptalanok a ~nak azt a részét kötelesek kórusban végezni, amelyre az ált. v. külön jog kötelezi őket. Ezeknek a kápt-oknak minden egyes tagja azokon az imaórákon kívül, amelyeket minden felszentelt köteles elvégezni, azokat az imaórákat egyedül is tartozik elmondani, amelyek kápt. közösségük számára elő vannak írva. – A kórusra kötelezett közösségek a kórusban mindennap végezzék el az imaórák teljes sorozatát; a kóruson kívül a tagok saját szabályzatuknak megfelelően mondják el az imaórákat. – A többi szerzetesi közösségnek és az egyes tagoknak is figyelmébe ajánljuk: végezzék el a ~ egyik-másik imaóráját, ha körülményeik megengedik, minthogy itt az Egyh. imájáról van szó, amely a különféle helyeken élőket mind az egy szív-egy lélek egységében tartja össze. – A világi lelkipásztori kisegítők és klerikusok, akik nincsenek valamely ~zásra kötelezve, de együtt laknak v. alkalmilag összejönnek, törekedjenek arra, hogy a ~nak legalább egy részét közösségben végezzék el, főleg a Reggeli és az Esti dicséretet.  Ha valamely férfi v. női szerzetesrend v. tökéletességre törekvők társaságának tagjai nem is kötelesek közösen mondani a ~t, akkor is nagyon ajánlatos számukra, hogy összejöjjenek ezt a lit-t v. annak egy részét végezni, maguk között v. a néppel együtt. – A világi hívők közösségeihez is szól a felhívás: teljesítsék ők is az Egyh. szent szolgálatát: végezzék a ~ egy részét összejöveteleiken, bárhol vannak is együtt imádság, apostoli munka v. bármi más címen. Szükséges ugyanis, hogy mindenekelőtt a liturgia keretében tanulják meg lélekben és igazságban imádni Istent; gondoljanak arra, hogy a nyilvános istentisztelettel és imával minden emberen segíthetnek, és nagymértékben hozzájárulhatnak az egész világ üdvösségéhez. Végül nagyon hasznos, ha a család, mint az Egyh. házi szentélye, nem csupán közösen imádkozik Istenhez, hanem alkalomadtán elvégzi a ~ egyes részeit is, és ezzel szorosabban fűzi magát az Egyh­hoz. –

10. A ~ felépítése: A ~ lit-jának törvényei sajátos formában rendezik el azokat az elemeket, amelyek megtalálhatók a többi ker. lit. ünneplésben is: a bev. himnusz után mindig →antifónás zsoltározás következik, ezt hosszabb v. rövidebb szentírásolvasás váltja fel, végül könyörgések hangzanak el. A közös és az egyéni ~zásban egyaránt megmarad ez a lényegi felépítés: a beszélgetés Isten és az ember között. Ami a ~ Egyh. jellegét illeti, azt mindenesetre a közös végzés fejezi ki világosabban; előmozdítja minden résztvevőnek az Egyh-ban betöltött helye szerint való tevékeny bekapcsolódását a felkiáltások (akklamációk), válaszadások (dialógusok), váltakozó (antifónás) zsoltáréneklés és más hasonlók révén; végül jobban érvényesíti az egyes részek sajátos kifejezési formáját. – Az első kz-okban följegyzett másfélezer, kb. 40 dallamtípusú ~-antifóna 3 időszakba sorolható: a) 5–6. sz: archaikus, csak zsoltárszövegű darabok; 6. sz. végéig evang-szövegű dallamok (a ~-antifóna virágkora); 7. sz: más szentírási, mártírakta- és legenda-szövegű dallam applikációk. E 3. csop. híres típusa az ádventi →Ó-antifónák. – A ~-antifóna szerkezete: az alaptípust különböző hosszúságú prózai szövegekre alkalmazták, különböző hosszúságú →initiummal, sorok v. szakaszok ismétlésével, ill. recitációs meghosszabbításával, majd e hosszabb sorok újrafelbontásával belső kadenciák útján v. melizmák alkalmazásával stb. **–R.É.–Sz.Sz.A.

Czuczor V:875. – Kühár–Radó 1933:452. – Zsolozsmáskönyv. A Róm. Breviárium főbb ünnepi ~i lat–m. nyelven. Bp., 1938. – Az Egyh. reggeli és esti imája. Prima és completorium. Uo., 1939. – Radó 1961:404. – Schütz 1993:424. – Papp Zoltán: A Bizánci-rítusú Zsolozsma jogszabályai. Bp., 1950. (Dissz., licenciátus) – Zsolozsmáskönyv. Az imaórák liturgiája az olvasmányos imaóra kivételével. Uo., 2008., 3. bőv. kiad. (Ált. rendelkezések)