Magyar Katolikus Lexikon > Z > zen


zen: a →buddhizmus irányzata, mely sajátos meditációján keresztül juttat el a satori-ra, anagy megvilágosodásra’. Indiában alakult ki, Kínán át Japánba került, ahol önálló irányzattá lett és több iskolát alkotott. – Ehhez az elmélkedési formához hozzátartozik a lótusz- vagy sarokülés és egy bizonyos légzési technika. Főként a tudat kiüresítéséről van szó, mellyel a tudat elszakad minden gondolattól és elképzeléstől és visszahúzódik a lélek mélyére. Nem más ez, mint a diszkurzív, fogalmi gondolkodás elhagyása a szemlélődés kedvéért. Közben az ember kitör az én világából legbensőbb önmaga felé. Kitárul előtte a mindent hordozó semmi, amelyben megmutatkozik az abszolút, amit a távolkeleti gondolkodás személytelennek tekint. – A ker. Ny. a ~től újra megtanulhatja a terméketlen racionális spekuláció helyett az egész embert átható →szemlélődést, amit a keresztény misztika mindig nagyon jól ismert.

Schütz 1993:421.