Magyar Katolikus Lexikon > T > tornác


tornác, ambitus, gádor (lat. vestibulum): épület udvari falához csatlakozó, esetleg emeletén is húzódó árkádos folyosó. Emberi tartózkodásra, munkára, raktározásra alkalmas hely. A m. ~ szó az ol. terrazzóból (terasz, ~) származik. – A Szentírásban a szent →sátor (Kiv 29,32; Lev 3,8), a Templom (2Krón 1,17; Ezd 12,25; Ez 40; Jo 2,17) és más épületek (Jer 32,8; 38,28) része. A →pokol~án az Ádámtól Krisztusig élt igazak lelkei várták a megváltást, és →Jézus pokolraszállásakor kiszabadulva vele együtt mentek a mennyek országába (vö. Mt 12,40; 27,51; Lk 23,42; ApCsel 2,24; Róm 10,7; 1Pt 3,18; 4,6; Zsid 13,20; Jel 1,18). A teol. hagyományban a kereszteletlenül meghalt kisdedek/magzatok tartózkodási helye: →limbus. – A m. néphagyományban az udvarra kinyúló tágasabb ereszalja (ragalja) nem szerves része a háznak. Eredetileg nyilván a házfal védelmére szolgált. Mikor kiszélesedett, oszlopokat kapott, hogy a megnyújtott tető le ne szakadjon. A székely faház ~át régebben csak akkor állították föl, mikor a ház már egészen készen volt, s úgy építették, hogy könnyűszerrel el is lehessen venni, vissza is lehessen illeszteni. – A ~nak mind gyakorlati, mind díszítő jelentősége olyannyira nyilvánvaló, hogy napjainkban már szinte elmaradhatatlan járuléka s (változatos formáival, díszes oszlopaival, íveivel és kerítéseivel) egyben egyik fő ékessége is a parasztháznak. **

Vanyó 1988:95. – BL:1062. – MN I:130. – MNL V:315.