Magyar Katolikus Lexikon > S > saru


saru, szandál (lat. calceamentum): a legrégibb időktől ismert lábbeli, szíjakkal, pántokkal a lábra erősített talp. - Bár Izr. fiai többnyire mezítláb jártak, ismerték a lábbelit. ~juk (Józs 9,5; 1Kir 2,5; Ám 2,6; 8,6) szíjakkal felerősített talp volt (Ter 14,23; Iz 5,27), mely olykor a sarkot is fedte. A szó valódi értelmében vett lábbelit inkább csak az asszír katonák felszerelésének részeként ismerték (9,4). A ~t finomabb kivitelben női lábbeliként említi Ez 16,10; Jud 10,4; 16,9. A szentélyben tilos volt ~t viselni (vö. Kiv 3,5); talán azért, mert tisztátalan anyagból (megölt állat bőréből) készült. - Jelképes használatban sajátos szerep jutott a ~nak. Ha valaki rátette a ~ját valamire, az a tárgy ezzel a birtokába került (Zsolt 60,10). A legrégibb időben szokás volt csere v. megváltás alkalmával, hogy az egyik fél levetette ~ját, és odaadta a másik félnek (Rut 4,7). Ahhoz viszont, aki megtagadta a →sógorházasságot, gúnyból oda kellett lépni és le kellett venni a ~ját (MTörv 25,8). - Valaki után a ~ját vinni v. valakinek a ~szíját megoldani (Mt 3,11) rabszolgafeladat volt. Jézus az Isten országáért vállalt szegénység és alázat jeleként tiltja a tanítványoknak a ~ viseletét (Mt 10,10; Lk 10,4; 22,35. Mk 6,9: engedi). - A ker. műv-ben Szt József (a Jézus születése-képeken), Jézus és az ap-ok nem viselnek ~t. →sarutlan R.É.-**

KML 1986:277. - BL:1563.