Szentlélek (gör. Pneuma, lat. Spiritus): az Egyház hitében a Szentháromság harmadik személye, aki egylényegű az Atyával és a Fiúval, személyi különbözőségük az egy Isten fogalmát nem bontja meg. - Az ÓSz beszélt az →Isten lelkéről, de még nem személyes értelemben; Isten mindenhatóságának, teremtő erejének és termfölötti hatásának megnyilatkozását értette rajta. A →lélek 'szent' jelzőt kap, mert lényege szerint a Szt Isten lelke, mint az Isten →karja (Zsolt 98,1; Iz 52,10), a neve (→név; Ez 36,20; Ám 2,7), a szava (→szó; Zsolt 105,42: szt ígéret; Jer 23,9), valójában isteni lélek (Kiv 31,3: LXX). A ~ fejezi ki Isten kinyilatkoztató erejét (1Kor 2,10; Jn 16,12; 1Kor 12,3; 1Pt 1,21). Tevékenysége személyes az ÓSz-ben is, de róla nem kapunk olyan „képet”, mint az Atyáról és a Fiúról. Maga a név mutatja, hogy Isten működésének kifejezésében fölül kell emelkedni az antropomorf fogalmakon. Isten akkor is egészen szent és lélek, ha közel jön hozzánk az emberré lett Jézus Krisztusban. - Az ÚSz átvette a régi kifejezéseket is, de amellett a ~ személyi mivolta is nyilvánvaló. Már Jézus keresztségénél együtt szerepel az Atyával és a Fiúval (Mk 1,1), hasonlóképpen a missziós küldetésnél ill. a keresztségi formulánál (Mt 28,19). Jézus megígérte tanítványainak és az Egyháznak az Igazság Lelkét, mint másik vigasztalót, aki az Atyától származik, s akit az Atya az ő nevében küld el (Jn 14,26; 15,26; 16,7). Szt Pálnál a ~ a lelki adományok osztogatója és a megszentelés végrehajtója (1Kor 12,4-10; 2Kor 13,13). - Az egyházatyák a szentháromsági viták idején éppen arra hivatkoztak, hogy a Szentírásban és a keresztségi formulában a Lélek az Atya és a Fiú mellett van minden megkülönböztetés nélkül, ő adja a megszentelést, az isteni életben való részesedést és az istengyermekség kiváltságát, tehát csak isteni személy lehet. Ezzel az állítással győzték le azt a tévtant, amely a Léleknek alárendelt szerepet tulajdonított (→szubordinacionizmus). A Fiútól való megkülönböztetését arra vezették vissza, hogy más a személyes eredetük: a Fiú születik az Atyától, a Lélek származik, mégpedig a Fiú által, hiszen ő nemcsak az Atya lelke, hanem a Fiúé is (Róm 8,10; Gal 4,6). A Lélek származására vonatkozó további megállapítás volt az, hogy míg a Fiú az Atya értelme által születik, addig a ~ az akaratán keresztül: ő az Atya és a Fiú kölcsönös szeretete, „mi-közössége”. A Szentháromság titkának kifejtésében a teol-ok mindig rámutattak arra, hogy Isten belső élete végtelen teljességben és intenzitásban nyilvánul meg. Önmaga megismerése annyira tökéletes, hogy maradék nélkül kimondja magát, s ez az örök Szó (Ige) egészen az Atya képe és egyben az Atya Fia. Mivel az Atya őbenne szemléli végtelen tökéletességét, azért végtelen szeretettel tekint rá, amit a Fiú viszonoz, s ez a szeretet is annyira tökéletes és végtelen, hogy él mint isteni személy, mint ~. Ennek ellenére mind a 3 személy belső viszonosságot fejez ki, s azért maga az isteni lényeg egysége megmarad. A Szentírás külön hangsúlyozza, hogy Isten szeretete a ~ révén árad ki (Róm 5,5). Mivel a szentháromsági életen belül is ő a szeretet, ezért a szeretet kifelé is rajta keresztül nyilvánul meg. Bár az Egyh. tanítja, hogy a 3 személy kifelé mint egy Isten működik, ugyanakkor ezt a kifelé való hatást a ~nek is tulajdonítja. Általa válunk Isten tp-ává, és az Egyh. is általa lesz a kegyelemnek és Isten szeretetének közvetítője. - Az Egyh. tanítása az úsz-i kinyilatkoztatást rendszerezte. Kezdettől fogva vallotta a ~ istenségét, az Atyától és a Fiútól való különbözőségét, s ez a tanítás főleg Mt 28,19-ből táplálkozott. Ezt vették át a keresztségi hitvallások és a későbbi tanítóhiv. döntések. A modalistákkal szemben Dénes p. már 260: megvédte a Szentíráson alapuló szentháromsági hitet. Az I. konstantinápolyi zsin. dogmaként hirdette a ~ istenségét és egylényegűségét, s elítélte azokat, akik csak isteni erő megnyilvánulásának tartották (D 85, 86). Damasus p. már hivatkozott a ~ belső háromsági származására: ő az Atya és a Fiú Lelke (D 83). Az Atanáz-féle hitvallás (→Quicumque) már megkülönböztette a ~ származását a Fiúétól (D 39). 447: a toledói zsin. az Atyától és a Fiútól való származást foglalta bele tanításába. A keletiek ezt később a →niceai hitvallás meghamisításának mondták, pedig a teol-ok náluk is úgy beszéltek, hogy a ~ az Atyától származik a Fiú által. 1438-45: a firenzei zsin. még azt tette hozzá, hogy az Atyától és a Fiútól úgy származik, mint egy életelvtől (D 460, 691, 704). A ~ üdvrendi hatásai közül a hitvallások hivatkoznak Jézus emberi fogantatására (D 2, 6, 8), de ő azért nem nevezhető a Fiú atyjának (D 282). Hatását kifejtette Jézus emberségén, az Egyházban és a szentségekben, különösen a bérmálásban és az egyh. rendben (D 679, 964). Karizmatikus ereje nyilvánul meg a próf-k és a Szentírás sugalmazásában és a tévedhetetlen egyh. döntések létrejöttében. - Ikgr. A ker. műv-ben leggyakrabban a Szentírás alapján az →angyali üdvözlet, a →Jézus keresztsége, a →keresztrefeszítés képein →galamb (Mt 3,16), a →Pünkösd képein →lángnyelvek (ApCsel 2,3) alakjában ábrázolják. Az emberalakú Szentháromság-ábrázolásokon a ~nek is ember alakja van. G.F.

LThK V:108; VIII:568. - Kirschbaum II:228. - BL:1694. - Schütz 1993:347.

Szentlélek, v. Udvarhely vm. (Bisericani, Ro.): plébánia a v. erdélyi egyhm. székelyudvarhelyi főesp. ker-ében. - 1332: Spiritus Sanctus, papja Jacobus. Mindvégig tiszta katolikus maradt. Tp-át a Szentlélek tiszt-ére sztelték, a mait 1500 e. építették. Anyakönyvei 1719-től. Kegyura 1880: a hitközség. Anyanyelve 1880: m.; 1940: m. - Plébánosai: 1715: Kari Miklós, 1722: Jakó György, 1725: Kari Miklós, 1739: Ferenczi István, 1743: Lakatos Ferenc, 1766: Gáspár Antal, 1788: László András, 1827: Antalfi Ferenc, 1853: Karácsony János, 1883: Péterfi József,  1906: Fuchs Gusztáv, 1911: Gegő Simon, 1932: Lázár Albert, 1984: Veress Imre, 1990: Bálint László, 1993: Tankó Ferenc, 1994: Benedek Sándor. - Lakói 1910: 1004 r.k., 1 g.k., össz. 1033 (Bogárfalva filiával együtt); 1940: 643 r.k., 1 g.k., 14 ref., 2 unit., 1 egyéb vall., össz. 661. Filiái 1917: Kobátfalva, Nyárádszentsimon. Sz. B.

Schem. Trans. 1913:240. - Léstyán 2000. I:337.

---

Szentlélek, v. Udvarhely vm. (Bisericani, Ro.): plébánia a v. erdélyi egyhm. székelyudvarhelyi főesp. ker-ében. Lásd XIII. köt: 95. o. – Plébánosai: 1715: Kari Miklós, 1722: Jakó György, 1725: Kari Miklós, 1739: Ferenczi István, 1743: Lakatos Ferenc, 1766: Gáspár Antal, 1788: László András, 1827: Antalfi Ferenc, 1853: Karácsony János, 1883: Péterfi József, 1906: Fuchs Gusztáv, 1911: Gegő Simon, 1932: Lázár Albert, 1984: Veress Imre, 1990: Bálint László, 1993: Tankó Ferenc, 1994: Benedek Sándor. Sz. B.