Magyar Katolikus Lexikon > P > pecsét


pecsét (gör. szphragisz, lat. sigillum): fémbe, kőbe vagy más szilárd anyagba vésett negatív ábra és ennek viaszon, fémen, papíron stb. előállított lenyomata. Okiratot hitelesített, írást igazolt, titkossá tett, tulajdont védett (→lepecsételés). - Már a sumérok is használták; ~gyűrűt a legszegényebbeket kivéve minden athéni polgár viselt (a kéz 4. ujján), hogy az általa írott okiratokat lepecsételhesse, ill. azokat hitelesítse. A szólóni törv-ek óta a kőmetszőknek tilos volt az eladott ~gyűrűkről másolatot készíteni. Minden szabad és jómódú embernek volt személyes jellegű saját ~je is, gyakran önálló jelképpel. - 1. A Szentírásban. A ~lenyomatot az ókorban az egész Közel-K-en iratok hitelesítésére aláírás helyett (1Kir 21,8: Isebel királyné; Iz 8,16; 29,11; Jer 32,10) és a korsók (→korsópecsét) megjelölésére használták. A babiloni fogság után a szövetség megújítását Izr. képviselői ~tel hitelesítették (Neh 10). →könyvtekercs - a) Külső alakja szerint megkülönböztethetők: A ~henger legtöbbször hosszában átfúrt henger alakú kő, melyen kívül embléma volt. Ha a henger gördült, négyszögletes kép keletkezett. Ha nem agyagtáblára írtak, a ~hengert nehéz volt használni. Ez a magyarázata annak, hogy ezt a ~fajtát elsősorban Mezopotámiában alkalmazták, egyébként ritkán találkozunk vele. - A gömbölyű ~ egy keresztben kettévágott, hegyben végződő kő volt, melynek az aljára vésték az emblémát. Ez a ~fajta a Kr. e. 7. sz-tól háttérbe szorította Mezopotámiában a ~hengert. Egyébként Föníciában is kedvelték. - A szkaraboid alakú ~ Szíriában, Föníciában és Palesztinában volt használatos, a →szkarabeusztól teljesen függetlenül keletkezett (ennyiben az elnevezés helytelen). A kő enyhén domborodó ovális, az alja sima, ebbe vésték bele az emblémát. Ezt a fajta ~et zsinóron a nyakukban, v. egyiptomi mintára →gyűrűként viselték (Ter 38,18; Én 8,6; Jer 22,24). - b) Anyaga. A ~eket rendszerint féldrágakövekből készítették; főleg a kvarcot kedvelték, de előfordul karneol (Kiv 28,9) és smaragd ~ is (Sir 32,6). Többnyire rendelésre készült a ~ (vö. Kiv 28,11.21.36; 39,6.14.30), de nyilvánvalóan előre is csináltak ~eket, és ezekbe utólag vésték bele a nevet v. a képet. -

2. Az Egyházban: →főpapi pecsét, →káptalani pecsét. - 3. Mo-on idézéseknél a 13. sz. előtt is használták (sigillum mittere, dare = idézni), amint ezt 11. sz. törv-eink bizonyítják, okl-eken a megerősítő ~et azonban csak a 12. sz. végén. Előnye volt a ~használatnak, hogy a ~kép (a trónján ülő kir., az egyh. védősztje, a család címere) annak is érthető volt, aki az okl. írását elolvasni nem tudta. ~ekkel nálunk az egyh. testületek bizonyára III. Sándor p. decretalisa (1166) alapján rendelkeztek, mely szerint az egyh. bíróság előtt csak annak a ~nek van bizonyító ereje, melyet →közjegyző állított ki, v. hiteles ~tel van megerősítve, →hiteleshely. - A kk. végén szinte minden jelentősebb birtokosnak volt saját ~je (~gyűrű), mely a 20. sz-ra jelentőségét vesztette, s csupán ékszerként használatos. -

4. Teológiai értelemben eltörölhetetlen jegy, amelyet a →keresztség, a →bérmálás és az →egyházi rend mint ~et nyom a lélekbe: →szentségi karakter. A bizánci szert-ban a →proszforába nyomott kép. **-R.É.

Petz II/2:833. - Eckhart 1946:177. - LThK IX:740. - Kirschbaum IV:156. - Onasch 1981:334. - Bodor 1984. - KML 1986:262. - BL:1451. - Takács 1992.