Magyar Katolikus Lexikon > P > Pál


Pál, Saul, Szt (Tarzusz, Kilikia, Kr. u. 1/5?-Róma, 67): apostol, levelei szerint „Isten akaratából Jézus Krisztus apostola” (Kol 1,1); „Krisztus Jézus szolgája, meghívott apostol, akit az Isten kiválasztott evangéliumának hirdetésére” (Róm 1,1); „aki nem emberektől, nem is ember által, hanem Jézus Krisztus és az őt a halálából föltámasztó Atyaisten által apostol” (Gal 1,1); „Isten szolgája és Jézus Krisztus apostola” (Tit 1,1). - 1. Életrajzát főként az ApCsel-ből ismerjük: Benjamin törzséből való családban született (Róm 11,1; Fil 3,5). Apja Tarzusz város jómódú polgára volt (ApCsel 22,28). A körülmetéléskor (Fil 3,5) a Saul ('Kiesdett') nevet kapta. Gyermekkorában arámul beszélt (13,9), a törv. és a hagyományok szigorú megtartására nevelték (Fil 3,6b). 15 é. Jeruzsálembe küldték (lehetséges, hogy szülei már korábban költöztek ide), hogy rabbivá neveljék. →Gamáliel tanítványaként alaposan megismerkedett az ÓSz-gel és a rabbik egzegetikai módszereivel (ApCsel 22,3; 5,34-39). Lelkes híve lett a →farizeusoknak (22,3: „a törvény szigorú megtartására tanítottak”; Gal 1,14: „vakbuzgó követője voltam atyáim hagyományainak”). Sátorkészítő mesterséget tanult (18,3), amivel apostolsága alatt sem hagyott fel (18,3; 1Kor 4,12; 1Tesz 2,9), hogy független maradhasson (1Kor 9,15). -Egyetértett István diákonus megkövezésével, az első nagy keresztényüldözésben „csak úgy tajtékzott az egyház ellen, sorra járta a házakat, elhurcolta a férfiakat és nőket, és börtönbe vetette őket” (ApCsel 8,3); elment a főpaphoz és ajánlólevelet kért a damaszkuszi zsinagógához, hogy onnan is Jeruzsálembe hurcolhassa a ker-eket. El is indult, de útközben megjelent neki Jézus, ~ a látomás hatására megtért, s megkeresztelkedett (9,1-18). Damaszkuszban kezdte a térítést, tanította a zsinagógában, hogy Jézus a Messiás. Mivel a zsidók meg akarták ölni, a testvérek kimenekítették a városból. Jeruzsálembe ment (9,23-25), ahol Barnabás vette maga mellé, elvitte az ap-okhoz, akik befogadták. A zsidók itt is keresték, ezért a testvérek lekísérték Cézáreába és hazaküldték Tarzuszba (9,29-30). - Tarzuszból ~t Barnabás Antiochiába vitte, ahol mindketten buzgón és eredményesen térítettek (11,25). Az éhínség idején ~ Barnabással vitte Jeruzsálembe az adományokat (11,29-30). - A ~ nevet első missziós útján, Páfuszban vette föl. Amikor vita támadt néhány Jeruzsálemből jött zsidóker. és az antiochiai egyh. között arról, hogy a kereszténységnek feltétele-e a →körülmetélés és a mózesi törv. megtartása (15,1-5), ~t, Barnabást és Tituszt néhány más testvér kíséretében elküldték Jeruzsálembe (Gal 2,1) a kérdés tisztázására (→apostoli zsinat; vö. ApCsel 15,28-29). -

2. Missziós útjai. a) Az elsőre (Kr. u. 44-49) Antiochiából indult Barnabással és János Márkkal (13,1-14,28). Szeleukiából Ciprusba hajóztak, ahol már voltak ker. egyh-ak (11,19). Szalamiszban hirdették Isten szavát, és az egész szigetet bejárták egészen Páfuszig, ahol Szergiusz Paulusz helytartó is megtért, s egy Barjézus nevű zsidó varázsló szeme világa elvesztésével bűnhődött, amiért el akarta a hittől téríteni a helytartót (13,4-12). Páfuszból Pamfiliába, Pergébe hajóztak; itt Márk elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe. Nehéz út (2Kor 11,26) után ~ és Barnabás a pizidiai Antiochiába érkezett. Itt szavukra a zsidók és az →istenfélők közül sokan a ker. hitre tértek, de a zsidók irigységből megrágalmazták őket, ezért a pogányok felé fordultak, s kis idő múlva el kellett hagyniuk a várost (13,45-52). Ez történt Ikóniumban is (14,1-7). Lisztrában meggyógyítottak egy bénát, ezért isteneknek nézték őket. Néhány nap múlva zsidók jöttek utánuk Antiochiából és Ikóniumból, s föllázították ellenük a népet, ~t megkövezték (vö. 2Kor 11,24; 2Tim 3,10). Másnap Derbébe mentek, ahol sok zsidót megnyertek Krisztusnak (14,8-20), majd Lisztrán, Ikóniumon, Antiochián, Pergén és Attálián át visszatértek kis időre a szíriai Antiochiába (14,21-28). -

b) A második missziós úton (Kr. u. 49-52; ApCsel 15,36-18,22) ~ Szilással sorra látogatta az egyh-akat Szíriában, Kilikiában, Derbében, Lisztrában és a pizidiai Antiochiában. Lisztrában maga mellé vette Timóteust, aki az egyik leghűségesebb munkatársa lett (15,36-16,5), bejárták Frígiát és Galáciát (Gal 4,13-15); Mízián átvágva lementek Troászba, majd ~ Görögo-ra is kiterjesztette a térítést. Troászból Makedónia felé indultak (16,6-9). Neapoliszon át a Via Egnatián Filippibe értek, ahol egy csaknem teljesen pogányker-ekből álló virágzó egyh-at alapítottak (16,11-40; 1Tesz 2,2), mely mindvégig sok szeretetet tanúsított alapítója iránt (Fil 1,3-8.10-16). Filippiből ~ kísérőivel a Via Egnatián Amfipoliszon és Apollónián át Tesszalonikába ment (17,1), 3 hétig tanított a zsinagógában, megtérített számos istenfélőt és néhány zsidót is. Tanított egyenként is, házaknál, főleg esténként, mert nappal a mesterségét űzte. Bár a zsidók elzárkóztak (2,14), ~ itt is virágzó egyh-at alapított, főleg pogányker-ekből (1Tesz 2,7-14). A zsidók bevádolták a vezetőségnél, ezért el kellett hagyniuk a várost és Szilással Berea felé indultak. Bereában sok zsidó és tekintélyes pogány megtért, de Tesszalonikából a zsidók ide is utánuk mentek és nyugtalanságot keltettek. Emiatt ~ Szilást és Timóteust Bereában hagyva Athénba ment (17,1-15). Timóteus követte, de ~ újra Makedóniába küldte (1Tesz 3,1-6). Athénban ~ a zsinagógában és a piacon tanított. Szavai néhány epikureista és sztoikus bölcselő érdeklődését is fölkeltették, de kigúnyolták. Az ApCsel szerint fölszólították, hogy az →Areopagoszon is adja elő gondolatait, de amikor itt az ítéletről és a föltámadásról beszélt, kinevették, csak néhány ffi és egy pár előkelő nő lett ker. (1Tesz 3,3; 2Kor 2,3). Ekkor határozta el, hogy csak a megfeszített Krisztust fogja hirdetni minden szónoki fogás és emberi bölcsesség mellőzésével. Korintusban Aquilánál és Priszkánál lakott (1Kor 2,2). Hétköznapokon sátrakat készített, szombatonként tanított a zsinagógában. Megtért néhány zsidó, köztük a zsinagóga elöljárója, Kriszpusz a családjával (18,18) és sok pogány, főleg a szegények közül (1Kor 1,14.26). Közel 2 é. ott-tartózkodása alatt (18,1.11; Kr. u. 50 végétől 52 végéig) írta a Tesz-t. - 52 nyarán a zsidók vádat emeltek ellene Gallio prokonzulnál, aki elutasította őket (18,12-17). Az 52. év végén Aquilával és Priszkával hajóra szállt, és Szíria felé indultak. Efezusban elvált tőlük, Cezáreában szállt partra, hogy üdvözölje az egyh-at, majd Antiochiába ment (18,18-22). -

c) A harmadik missziós út (Kr. u. 53-58, ApCsel 18,23-21,14). Antiochiából útra kelve ~ bejárta Galáciát (vö. Gal 4,13), Frígiát és a hegyvidéken átkelve a Meander-völgyön át Efezusba érkezett (Kr. u. 53 végén v. 54 nyarán), ahol közben Aquila és Priszka terjesztette az evang-ot. Az alexandriai művelt zsidónak, →Apollónak, aki már hallott Jézusról, „pontosan elmagyarázták az Isten tanítását” (18,24-28). ~ többeket megkeresztelt Efezusban Ker. János tanítványai közül, s 3 hónapig tanított a zsinagógában. Minthogy a zsidók zöme nem hitt, ~ a pogányokhoz fordult; egy bizonyos Tirannusz (vsz. gör. rétor volt) isk-jában tanította őket (19,1-10). Betegeket gyógyított, ördögöket űzött (19,11-19), de az ezüstműves Demeter lázadást keltett ellene, ezért ~ elhagyta Efezust (19,23-20,1). Az Úr szava azonban „egyre terjedt” egész Kis-Ázsiában (19,20.26), ahol ~ „ajtót nyitott”. Ő maga és munkatársai, Timóteus, Titusz, Erasztusz, Gájusz, Arisztarchusz és Epafrász egyh-at alapítottak Kolosszéban, Laodiceában, Hierapoliszban, Troászban (20,5-12; 2Kor 2,12), sőt talán Szmirnában, Pergamonban, Tiatirában, Szárdeszban és Filadelfiában is (Jel 1,11). Efezusban ~t sok megpróbáltatás érte: üldöztetés a zsidók részéről (20,19;. 21,27), s valami nagyon súlyos, erejét már-már felülmúló teher nehezedett rá (betegség, életveszély, vö. 2Kor 1,9; 11,23), vadállatokkal való küzdelem (1Kor 15,32); végül említ ~ egy olyan életveszélyt (Róm 16,4) is, melyből Aquila és Priszka szabadította ki. Mindehhez járult az aggodalom némely egyházért: a galaták hitét a Jeruzsálemből érkezett zsidóker-ek tévedései veszélyeztették (Gal); a korintusiak erkölcsi szempontból kerültek veszélybe. Egy elveszett levélben (1Kor 5,9) ~ figyelmeztette őket, hogy ne barátkozzanak romlott emberekkel, és elküldte Timóteust és Erasztuszt Korintusba (19,22; 1Kor 4,17). Ezután Sztefanász, Fortunátusz és Achaikusz levelet vitt ~nak, melyben a korintusiak különféle kérdéseket tettek föl az ap-nak. Válaszában (1Kor) vsz. Kr. u. 55: ~ tisztázta a félreértéseket, melyek az egyh. közösségben jelentkeztek. Közben más zsidóker-ek érkeztek Korintusba, akik kétségbe vonták az ap. tekintélyét; erre ~ úgy határozott, hogy elmegy Korintusba (vö. 2Kor 2,1; 12,14; 13,1). Erre a látogatásra „szomorúságában” gondolt (2,1), mivel a korintusiak bizalmatlanságát nem tudta eloszlatni (2,5; 7,12;. 12,21). Rövid ott-tartózkodás után ~ visszatért Efezusba; innen írta a korintusiaknak „sűrű könnyek között” (2,4.9; 7,8.12) a 3. levelet; ebben a Titusszal küldött, elveszett levélben engedelmességet kívánt a közösségtől (2,9). Miközben ~ arra várt, hogy levele és Titusz látogatása meghozza a várt eredményt, kénytelen volt elhagyni Efezust, és Makedóniába ment Troászon át, ahol azt remélte, találkozik Titusszal (20,1; 2Kor 2,2). Miután ez nem sikerült, egyedül folytatta útját Makedóniába, ahol találkozott Titusszal (vsz. Filippiben). Itt írta Kr. u. 57: a 2Kor-t. Miután meglátogatta a makedóniai egyházakat és talán Illíriába is betért (Róm 15,19), sort kerített a korintusiaknak oly régóta ígért látogatásra is (1Kor 16,5), és 3 hónapig ott maradt náluk. Korintusból írt ~ a rómaiaknak (Kr. u. 57 vége v. 58 eleje: Róm) Rómába tervezett útjának előkészítésére (12,21). ~ még el akart menni Szíriába azokkal, akik az egyh-ak képviseletében →gyűjtést rendeztek a jeruzsálemi egyh. megsegítésére (Szopater, Arisztarchusz, Szekundusz, Gájusz, Timóteus, Tichikusz és Trofimusz), de mert a zsidók az életére törtek, Makedónián és Filippin át (Kr. u. 58: a húsvétot itt töltötte) Troászba ment, majd Milétoszba hajózott; magához kérette az efezusi presbitereket, elbúcsúzott tőlük, mert azt hitte, többé nem látja őket (20,1-38). Milétoszból lementek Tiruszba; itt próf-k megkísérelték lebeszélni róla, hogy Jeruzsálembe menjen. ~ folytatta útját Ptolemaiszba, majd Cezáreába. Itt eltöltött néhány napot Fülöpnél, a 7 diákonus (6,5) egyikénél. Egy Júdeába való próf., Agabusz megjövendölte neki, hogy Jeruzsálemben fogság vár rá; a 21,10-15 szerint ~ küszöbönálló elfogatásában is Isten üdvözítő akarata valósult meg. -

3. Fogságban (Kr. u. 58-63; ApCsel 21,17-28,31). Jeruzsálemben a felizgatott tömeg rátámadt a Tp-ban. Meg akarták ölni, amikor megérkezett a helyőrség ezredese és letartóztatva megmentette életét; a katonák azt hitték, hogy egyiptomi bandavezér. Amikor az ezr. megtudta, hogy róm. polgár, nem ostoroztatta meg, hanem a főtanács elé állította, de nem ért el eredményt, mert a főtanács véleménye megoszlott. Amikor a helyőrség vezetője hírét vette, hogy 40 zsidó megesküdött, megölik ~t, biztos őrizetet rendelt mellé és elküldte Cezáreába, Félix prokurátorhoz. - Cezáreában (23,33-26,32) ~t azzal vádolták, hogy lázít, szektavezér és meg akarta gyalázni a Tp-ot. ~ sikeresen védekezett, felmentését azonban elnapolták, mert Félix bízott abban, hogy ~ váltságdíjat fog neki adni. Így telt 2 év, vsz. 58 végétől 60-ig. Félixet Fesztusz váltotta, akit a zsidók megpróbáltak rávenni, hogy ~t küldje Jeruzsálembe. Ennek elkerülésére ~ a cs-hoz föllebbezett. - Hajóút Rómába (60 végétől 61 tavaszáig; 27,1-28,16). Néhány más fogollyal együtt ~t rábízták egy századosra és néhány katonára. A tesszalonikai Arisztarchusz és Lukács (?) elkísérték (vö. 27,2). Kis-Ázsia partvidéke és Kréta szigete mentén hajózva viharba kerültek, s a napokig tomboló szél Málta szigetére sodorta őket. A hajótörés áldozatai a szg-en töltötték a telet, s vsz. jan. végén szálltak újra hajóra; először Szirakúzába futottak be, majd rövid régiumi tartózkodás után Puteoliban kötöttek ki; itt a ker-ek 7 napon át vendégül látták őket, utána a Via Appián megérkeztek Rómába. - Rómában (61 elejétől 63-ig; ApCsel 28,16-31). ~ engedélyt kapott, hogy a katonával, akinek őrizetére rábízták, és néhány társával (vö. Kol 4,10) saját lakást béreljen és mindenkit fogadhasson. Hamarosan megérkeztek többen a munkatársai közül és az egyh-ak küldöttei: Timóteus, Márk, Epafrász Kolosszéből, Tichikusz Asia tartományból (vsz. Efezusból), Epafroditusz Filippiből, Démász, Jusztusz, Lukács, Onezimusz, a szökött rabszolga. Ketten osztoztak ~lal a fogságban: a tesszalonikai Arisztarchusz és Epafrász. ~ viszonylagos szabadságát arra használta fel, hogy hirdesse az evang-ot, nemcsak a zsidók körében, hanem az őt őrző katonáknak és másoknak is (vö. Fil 1,12). Rómában írta a fogságban írt leveleket (Ef, Kol, Fil, Filem). Ezek némelyikében fel-felcsillan a szabadulás reménye (Kol 1,26; 2,24; Filem 22). Mintha az ApCsel is engedne erre következtetni, Lukács egyébként nem számol be ~ további sorsáról. Utolsó éveiről csak a pasztorális levelek és Római Szt Kelemen megjegyzései alapján tudunk némi fogalmat alkotni. A hagyomány szerint fogságának utolsó napjait a →Mamertinusi börtönben töltötte és a mai →Tre Fontane területén fejezték le. - Ü: jún. 29. (→Péter-Pál), jan. 25. (→pálfordulás). -

4. Ikgr. Arcvonásait a róm. közösség hagyománya vsz. megőrizte. A 4. sz-tól kopasz homlokkal, rövid, göndör szakállal ábrázolták (vatikáni grották, Junius Bassus szarkofágja, 359 k.; Herceg-szarkofág, Isztambul, Régészeti Múz., 370 k.), néha teljesen kopasz (Chartres, D-i portál, 1215 k.), máskor hullámzó haja, hosszú hegyes szakálla van (Ribera, Madrid, Prado, 1639). Péterrel együtt (mint apostolfejed-eket), ill. az ap-ok sorában Krisztus mellett ábrázolták. Legismertebb Dürer: Négy apostol-táblája (München, Alte Pinakothek, 1526). - Életének egyes jelenetei az óker. szarkofágokon és mozaikokon láthatók; a régi Szt Péter- és a falakon kívüli Szt Pál-baz. ciklusai nem maradtak ránk. Hosszabb képsor először a karoling bibliák (Vivianus Biblia Tours-ból, 840, Párizs Nemz. Kvtár), majd a M. Anjou Legendáriumban és id. Hans Holbein Basilica San Paolo c. képén (Augsburg, Staatsgalerie, 1504) látható. Az óker műv. legkedveltebb motívuma a →törvény átadása: a trónon ülő Krisztus Péternek a kulcsokat, ~nak az új törv-t jelentő kv-et adja át. Az evang-khoz hasonlóan írás közben is ábrázolják. Megtérésének legismertebb ábrázolása Michelangelo (Vatikán, Cap. Paolina, 1342/45) és Caravaggio (Róma, S. Maria del Popolo, 1601) műve. A kk. után tájkép előterében imádkozik, v. öreg emberként börtönében leveleit írja (Rembrandt, 1627, Stuttgart, Áll. Képtár). - Attrib-ai a 13/14. sz-tól a kard, kv. v. irattekercs. -

5. Mo-on a) patrocíniumai a kk-ban: bácsi ppség (→Bács; 1135 k. egyesítették a kalocsai érsséggel, s a patrocínium az 1968: alapított szabadkai ppség tit-ában újjászületett), bácsi prépság, monostorpályi prem. mon., Melléte (14. sz.). Nyilvánvalóan elenyészett patrocíniumok emlékét őrzik a helynevek: Szentpál (Arad, Baranya), Dunaszentpál, Homoródszentpál, Kerelőszentpál, Porrogszentpál, Szepeszentpál, Tótszentpál, Vitenyédszentpál, Zselicszentpál. -b) Életének ciklikus ábrázolása Lőcsén maradt ránk: a Jakab-tp. Péter és Pál-oltárának (1490) szárnyképei mellett az oltáron szobra is van. Gótikus faszobrai: Bakabánya (1480), Bártfa (Mager Veronika oltára, 1489), Krig (1300), Szepesszombat (1464), Tapolybeszterce (1510), Turócszentmárton (1510), Turócszentpéter (1500). A barokk időkben készültek a szombathelyi ppi palota Szt Pál-termének Dorffmeister István freskói. - c) Nevéből alakult családneveink: Pali Palkó, Palló, Palós. Pálos, Palcsó, Póka, Pósa, Pócs, Pócza. - 6. A fazekasok, kosárfonók, köszörűsök, kötélgyártók, újságírók védőszentje, süketség, görcs, kígyómarás, ijedtség esetén kérik oltalmát, esőért, a föld termékenységéért fohászkodnak hozzá. →angelikák, →Óbudai Szent Péter és Pál főplébánia, →paulisták, →Szent Pál Jámbor Társasága **

Mayer Endre: ~ élete. Bp., 1901. - Masznyik Endre: ~ élete. Uo., 1905. - Martin Aurél: Szt Pál. Uo., 1913. - Tóth Kálmán: ~ apostoli működése. Esztergom, 1922. - Kutter Hermann: ~. Torda, 1926. - Bordás István: ~. Nagyvárad, 1926. - Karner F. Károly: ~ világnézete. Pécs, 1927. - Renan Ernő: Szt P. Ford. Salgó Ernő. Bp., 1928. - Ravasz László: ~ Athénben. Uo., 1928. - Erdős Károly: A galatai probléma. Debrecen, 1930. - Pongrácz József: ~ Efezusban. Úsz-i tanulm. Pápa, 1931. - Mátyás Ernő: ~ megtérése. Sárospatak, 1934. - Kákossy Á(rpád) Elek: Szt P. a népek ap-a. Kaposvár, 1935. - Ecsedy Aladár: A legnagyobb ap. P. ap. élete. Bp., 1935. - Czeglédy Sándor: ~ a misszion. Uo., 1935. - Stalker, James: Szt P. ap. élete. Ang-ból átd. Lukácsy Imre. Uo., 1940. - P. ap. 3 misszióútja és vtsága. Uo., 1941. - Mátyás Ernő: P. ap. anthropologiája. Uo., 1941. - Mócsy Imre: Szt P. élete. (Vázlat) Szeged, 1942. - Városi István: A 2 apostolfejed. Bp., 1943. (AC népies füzetei) - BS X:164. - Sachs 1980:278. - Holzner Joseph: Szt P. Az ap. élete és levelei. (Ford. Fekete Antal) Bp., 1982. - Morton, H. V.: P. ap. nyomában. Ford. Manno Sándorné. Uo., 1983. - BL:1388. - Az Ige szolgálatában. Bp., 2003:178. (Rokay Zoltán: Egyesek az epikureus és sztoikus filozófusok közül vitába bocsátkozva vele [gör. cím])

Pál, Szt   →János és Pál, Sztek

Pál, Keresztes, Szt, Paolo Francesco Danei (Ovada, Genovai Közt., 1694. jan. 3.-Róma, 1775. okt. 18.): rendalapító, misszionárius, misztikus. - Szegény, 16 gyermekes kisnemesi család sarja. Genovában tanult, s mivel apja állandó pénzzavarban volt, ~ mindenét elzálogosította és önerőből fejezte be tanulmányait. 1715: plnosa egyik prédikációja hatására kezdett megtérni. Jámborsága középpontjában a passió állt. Rendalapításra vonatkozó tervét 1720: „nagy látomása” is támogatta: Istenben látta magát abban az öltözetben, mely később r-je ruhája lett. Lelkivezetője, Gattinara alessandriai pp. irányításával magányos vezeklő életet kezdett, melyhez öccse, János is csatlakozott. Betegeket ápoltak Rómában, majd Orbetello mellett visszavonultak a Monte Argentarióra. 1727: mindkettőjüket pappá szent. Közösségük, a →passzionisták első ktora 1737: épült fel. XIII. Benedek p. 1725: szóban, XIV. Benedek 1741: hivatalosan is megerősítette szabályzatukat. ~ 1741: elsőként tett fogadalmat, fölvette a Keresztes Szt Pál nevet, s irányította gyors növekedésnek indult rendjét. Itália-szerte prédikált, népmissziókon és lelkigyakorlatokon hirdette a „szenvedés evangéliumát”. 1771: megalapította a →Passzionista Nővérek első ktorát. 1769-től a római Szt János és Pál-bazilikában működött, melyet XIV. Kelemen p. 1773: átadott a passzionistáknak. Halála után ~t ide is temették el. - Lelki hagyatékát, a kereszt misztikáját a szabályzaton kívül lelki naplójában és több mint kétezer levelében hagyta ránk. - 1853. V. 1: b-gá, 1867. VI. 29: sztté avatták. Ü: ápr. 28., 1969 óta okt. 19. **

BS X:232. - NCE XI:23. - SzÉ 1984:617. - LThK 1993. VII:1518.

Pál, Miki, Szt   →japán vértanúk

Pál, Remete, Thébai, Szt (Théba, Egyiptom, 228-Théba, 341): remete, I. (Nagy) Lajos király országfelajánlása (1381) óta Magyarország védőszentje. - Szülei gazdag családban, nagy gonddal nevelték. 244: árván maradt, férjes nővérével és nagy vagyonnal. 249: a Decius-féle üldözés elől vidéki házába húzódott vissza, majd amikor hírét vette, hogy egy rokona meg akarja szerezni a vagyonát, s ezért följelenteni készül, a pusztába menekült. Egyre távolabb jutva a lakott vidéktől egykori pénzhamisítók elhagyott rejtekhelyére bukkant: egy fölül nyitott barlangra, melyben forrást, datolyapálmafát és falba vájt üregeket talált. Elhatározta, hogy ebben a kívülről észrevehetetlen barlangban fogja leélni életét. Isteni jelként egy holló naponta hozott neki egy darab kenyeret. 341: Remete Szt Antal látogatta meg, s ~ arra kérte, hogy Szt Atanáz köpenyébe burkolva temesse el. Antal el is ment a köpenyért, s mire visszatért, ~ már halott volt. Sírját 2 oroszlán ásta meg. - I. Jusztinianosz (ur. 527-565) cs. tp-ot és nagy ktort építtetett ~ barlangjánál, melyet a 7. sz: az arabok elpusztítottak. ~ testét a 12. sz: találták meg, a konstantinápolyi Szűz Mária-tp-ba vitték. Később a fejét Rómába (majd Prágába), a testét 1240: Velencébe, a Szt Julianus-tp-ba vitték. 1381: innen hozta I. (Nagy) Lajos kir. Mo-ra a Velencével folytatott győztes háborút lezáró →torinói béke egyik feltételeként. Alsáni Bálint pécsi pp. (1374-1408) és más neves személyek 1381. X. elején utaztak a drága tetem átvétele végett: „Velencéből pécsi Bálint pispek és zágrábi Pál pispek egy éjjel nagy csendességgel, hogy a köznép reájok ne rohanna érötte, miért nagy böcsölettel tartják vala, hozák Szent Pálnak testét két aprószentöknek testivel Magyarországban, Budának fényes királyi városában. Oly nagy tisztösséggel és készölettel, oly nagy processióval és ajtatossággal, kihöz hasonlatos soha Magyarországban nem volt. És helyhezteték Buda várában Szent János kápolnájában, éjjel-nappal vigyázván őmellette két remete fráterek.” (Érdy-kódex) Budáról XI. 14: ünnepi körmenet kísérte az ereklyét végső helyére, a budaszentlőrinci pálos monostorba. A m. pálos rend, melynek névadója, ~t szellemi őseként és példaképeként tiszteli (→pálosok). A körmenetet maga Lajos kir. vezette. Kaplai Demeter esztergomi érs. (1378-87) 1 é. búcsút engedélyezett azoknak, akik az átvitel napján ~ új nyugvóhelyét fölkeresik. Idővel külön kpnát építettek az ereklyéket tartalmazó díszes márványkoporsó részére. A zarándokoknak engedélyezett búcsúk a későbbiek során tovább gyarapodtak, a búcsúnyerés lehetősége is hozzájárult ahhoz, hogy Budaszentlőrinc az ország egyik legnépszerűbb zarándokhelye lett. Nagy Lajos az ereklye m. földre hozatalával ~ oltalmába ajánlotta hazánkat, s ettől kezdve ~ Mo. társvédősztje. - ~ fejereklyéje a pálos hagyomány szerint 1523: került Budaszentlőrincre a prágai szegyh-ból, ahol a csehek elrejtették és ezt írták rá: Szt Anasztázia feje. Egy jámbor cseh pap azonban, az ámítást nem tudván elviselni, megmondta II. Lajos kir-nak, hogy az ~ feje. Honfitársai ezért fel akarták koncolni. Az erős őrizet alatt Budára hozott fejereklyét Orbán napján Simon zágrábi pp. adta át a szentlőrinci ktorból odavonult pálosoknak, akik egyesítették a többi taggal. Följegyezték, hogy Bebek Imre későbbi fehérvári prép-nak iszonyúan fájt a foga, semmiféle orvosság nem segített rajta. Egyszerűen öltözve, födetlen fővel, fáklyával a kezében gyalog vett részt az ünnepélyes menetben. Fogfájása azonnal megszűnt. Mohács után az ereklyéket Trencsénbe menekítették, ahol egy tűzvész alkalmával elégtek. - ~ legendáját a →Peer-kódex közli. Az ereklyék átvitelének alkalmára és az ünnepre írt officium a m. lit. költészet egyik legkiemelkedőbb alkotása. Ismeretlen szerző Historia de translatione Sancti Pauli Thebaei cognomento primi eremitae c-mel megírta az ereklye legendás tört-ét és beszámolt új elhelyezéséről. A ~ sírja ill. ereklyéi körül történt csodákat Hadnagy Bálint OSPPE foglalta írásba. Lat-ul írt kv-e Krakkóban 2. kiadásban is megjelent, ami bizonyítja, hogy a lengy-eket is érdekelte. 1480: nagy szárazság pusztított és végínséggel fenyegette Mo-ot. Ekkor a pálosok szentéletű generálisa, Gergely 300 pálossal körmenetben vonult Szentlőrincről a kir. vár kpnájába. Ereklyéiket magukkal vitték. Az úton odafelé imádkoztak és énekeltek, a kpnában misét mutattak be. Utána Mátyás kir. vendégelte meg őket, majd visszatértek ktorukba. Alig értek haza, hatalmas eső támadt. Ezért a nép esőhozó (imbriferi) névvel illette őket. - Ikgr. A késő kk-ban kezdték ábrázolni, sötét köpenyben, kapucnival és mankóval v. pálmarostokból készített ruhában, általában Szt Antal remetével együtt, leginkább a pálosok tp-aiban: a 2 öreg remete ülve v. állva beszélget ~ barlangjában, melyben forrás és pálmafa van, és egy holló hoz nekik kenyeret (M. Grünewald, Isenheimi oltár, Colmar, Múz.). Attrib-a a temetésénél segítő 2 oroszlán, a pálmafa és a kenyeret hozó holló. Idős, szakadozott, sőt alkalmanként háncsból való ruhákba öltözött ffi, gyakran botra támaszkodva (bpi Egyetemi tp. homlokzata, 1750 k.). Legendájának tízjelenetes ciklusa a tüskevári pálos tp-ból Somlyóvásárhelyre került sekrestyeszekrényen (1754). ~ föltűnik Nagydisznód egyik táblaképén (1525). Szepesszombat és Zólyomszászfalu (1440) Szt Antal-oltárának képciklusán ~ is megtalálható. Gótikus faszobra látható a lőcsei Jakab-tp-ban és Zólyomszászfalu oltárán is. A tőketerebesi egykori rendi tp. hajójának Kracker Lukács által festett mennyezetfreskói ~ életét mutatják be (1777). ~ barokk oltárát, szobrát minden volt pálos tp-ban megtalálni (bpi Egyetemi tp., Varannó, Márianosztra, Pápa). Fa domborművei ~ legendáját ábrázolják. - A kortársak műremekként magasztalták ~ budaszentlőrinci síremlékét, Dénes pálos kőfaragó munkáját (1484), amelyet ~ életét ábrázoló domborművek díszítettek. - Egyetlen barokk patrocíniuma ismeretes: Geresd (1794). A pálos jámborság sajátos barokk hajtása volt első Remete Szent Pálnak lelki elmélkedésekre gerjedeztető barlangja, Orosz Ferenc rtárs munkája (1755), a jezsuita exercitia spiritualia sarjadéka. - A kosárkötők védősztje. Ü: jan. 15. **

Szt Jeromos: Remete Szt P. élete. Ford. Gyéressy Ágoston. Bp., 1939. - BS X:269. - Bálint I:141. - Sachs 1980:279. - Gyöngyösi Gergely: Arcok a m. kk-ból. Ford. Árva Vince, Csonka Ferenc. Uo., 1983.

Pál, Giustiniani, B., OSBCam (Velence, 1476.-Monte Corona, 1528. jún. 28.): remete. - Humanista műveltséggel, érett ffiként lépett be a muranói Szt Mihály mon-ba, de hamarosan elhagyta, mert úgy tűnt számára, hogy az inkább fil. akad., mint szerz. intézmény. Bejárta Itáliát, Dalmáciát, Görögo-ot, Palesztinát, végül 1510: pápai engedéllyel lépett →Camaldoli remeteségébe. Itt sem találta meg a keresett eszményi remeteséget, de műveltségénél fogva munkálkodni kezdett a reformon. Közösségét Szt Romuald Társaságának nevezte, függetlenedni akart a →koinobitáktól és Camaldoli remetéitől is. Megalapított néhány, saját ideáljának megfelelő remeteséget Közép-Itáliában, majd 1520: elhagyta Camaldolit. Nem akart elszakadni, csak autonómiát és szabadságot kért alapításai számára. 1523: a ravennai nagykápt-on mégis megtörtént a szakadás, mert ~ nem engedett a remetei szegénységből és szigorból. 1524: az új közösség ált. elöljáróvá választotta. A világból érkező jelölteket koinobita próbaidő nélkül fölvette remetének, ezzel visszaállította az 1279 előtti állapotot. - Fő műve, a Regula Eremiticae Vitae (Fontebuono, 1520) az egész Ny-i remete-mozgalom fontos dokumentuma. P.F.M.

Pál, Magyarországi, B., OP   →Magyarországi Pál

Pál (11-12. sz.): érsek. - Gamsnál 1106-10, a MA-ban 1106-13: kalocsai érs., a semat-ban csak 1111: érs. - Utóda a MA-ban 1114-34: a semat-ban csak 1111: Fulbert. T.E.

Mendlik 1864:78. (1106-10: érs.) - Gams 1873:371. (1106-10: érs.) - Pauler I:469. (szerinte ha Fulbert érs. volt, akkor megelőzte ~t) - Schem. Col. 1942:15. (6.)

Pál, Saul (12. sz.): megyéspüspök(?). - Gams jegyzékében 1137: nyitrai mpp., itt a pp-ök között a 3. - Utóda 1156: János. T.E.

Gams 1873:375. (s.v. Paulus [Saulus])

Pál (12. sz.): megyéspüspök. - A MA-ban 1137-41: győri mpp. Részt vett a villámcsapástól leégett és újjáépített pannonhalmi monostor fölszentelésében. - Utóda Győrött 1142. V: Zacheus. 88

Mendlik 1864:69. (1136-40: pp.) - Gams 1873:373. (1137-40: pp.) - Schem. Jaur. 1940:6. (9.) (1137-41: pp.); 1968:25. (9.) (1137-41: pp.)

Pál: megyéspüspök. - Neve csanádi mpp-ként 1142. V: a spalatói kiváltságlevélen maradt fönn. Az →Anonymus-kérdés kutatása közben fölmerült, hogy esetleg ~ a P. mester. - Utóda 1148: János. 88

Mendlik 1864:93. (1143-48: pp.) - Gams 1873:370. (1143-56: pp.) - Borovszky I:346. - Juhász Kálmán: Bischof Paul von Tschanád, Notarius König Belas. ?, 1929. - Juhász I:100. - Schem. Csan. 1980:16. (7.)

Pál (12. sz.): megyéspüspök. - A MA-ban 1142. V: veszprémi mpp. Lukcsicsnál 1142. V-1143: pp. - Utóda 1156: Péter. 88

Mendlik 1864:49. (13.) (1143: veszprémi pp.) - Gams 1873:386. (1143: pp.) - Lukcsics 1907:6. (9.) - Schem. Vesp. 1916:VIII. (9.) (1142. V-1143: pp.)

Pál (12. sz.): érsek. - Mendliknél és Gamsnál 1174-75: kalocsai érs. A 20. sz. összeállításokban nem található. - Utóda 1176: András. T.E.

Mendlik 1864:78. - Gams 1873:371.

Pál (†1190 után?): érsek. - 1177: fehérvári prép. és kir. jegyző. A MA-ban 1179-85: mint kir. kancellár erdélyi mpp., 1181-87: a kalocsai érs-ek között is említik (ha azonos az erdélyi pp. és a kalocsai érs.), de 1186: az érs-ek között megtalálható András v. győri mpp. is; ~t 1188. V. 6: csupán vál. érs-ként jelölik. A Schem. Col-ben 1189-90: vál. érs. A 18. sz. tört-írói közül többen ~t tartották a →Gesta Hungarorum szerzőjének. - Utóda Erdélyben 1187: Adorján, Kalocsán 1188(1190): Péter. 88

Schem. Trans. 1838:X. (9.) (1175-81: pp.); 1913:12. (5.) (1181-87: pp.) - Mendlik 1864:89. (1175-81: pp.), 78. (1182-87: I. István és 1190: I. Péter között é.n. kalocsai érs.) - Gams 1873:381. (8.) (1181: pp.), 371. (1188: kalocsai érs.) - Sebestyén Gyula: Ki volt Anonymus? 1-2. köt. Bp., 1898. - Szinnyei X:128. - Temesváry 1922:10. (1185: érs.) - Vorbuchner 1925:21. - Schem. Col. 1942:15. (17.) (1189-90: érs.) - Jakubinyi 2004:20. (1178: kancellár, 1181-86: erdélyi pp., 1186-†1190 előtt: kalocsai érs.)

Pál, Tétény nb. (†1274. dec. 29/1275. márc.): megyéspüspök. - A MA-ban 1259. V. 17-1260. VIII. 15: pozsonyi prép-ként és 1260. XII. 7-1262. VIII. 3: székesfehérvári vál. prép-ként kir. alkancellár; 1259: vál., 1263 (?)-75: tényl. veszprémi pp. 1263-70: kirnéi kancellár. 1269: IV. Béla elvben örökletessé tette a veszprémi pp-ök kir. kancellári méltóságát. 1272. VI. 7-1273. II. és 1273. VI. 7-1275: kancellár. IV. Orbán megbízásából 1263: regulát adott az 1250 k. alapított pálos r-nek. 1268: az igazságtalanul elvett jószágok visszaszerzésére mint kirnéi kancellárt 6 kirendelt bíróval IV. Béla kir. Somogyba küldte. 1269. X. 3: visszakapta a veszprémi ppség elkobzott javait. 1271. V-VI: követ II. Ottokárnál, egyik előkészítője volt a VII. 2: kötött pozsonyi békének. Zelliger föltételezi, hogy ~ lehetett →Anonymus, a →Gesta Hungarorum szerzője. Karácsonyi J. szerint Pauler tévesen sorolta ~t a Tétény nemzetségbe. Pecsétje 1272-ből maradt fenn. - Utóda a kir. alkancellárságban 1262. X. 13: Beicz nb. Farkas, a kirnői kancellárságban 1270. XII. 3: Fülöp, a kir. kancellárságban 1273. III. 1-V. 29: és 1276-78: Kán nb. Miklós esztergomi vál. érs. Veszprémi széke 1275. III. 24-IV. 3: üres, utóda 1275. VI. 17: Kőszegi Péter. T.E.

Mendlik 1864:49. (23.) (1257: veszprémi pp.) - Gams 1873:386. (1257-75: pp.) - Zelliger 1893:379. (s.v. Pál prép.) - Szinnyei X:130. - Pauler II:671. - Kollányi 1901:151. (itt Szécsi nb.) - Lukcsics 1907:7. (18.) - Schem. Vesp. 1916:X. (18.) - Eubel I:523. - MTK I:159. - Bodor 1984:39. (11.)

Pál (13-14. sz.): megyéspüspök. - 1268-69: Bolognában tanult. 1270: egyhjogi dr-ként tért haza és 15 jogi kv-et hozott magával. Veszprémi prép., 1275-76: a kir. klerikusa, 1277-94: esztergomi knk. Eubelnél 1279-†1302/07, a MA-ban 1280-1302. XI. 11: pécsi mpp. Több ízben a kir. követe Rómában, 1286: IV. Lászlótól birtokadományt kapott. - 1287: esztergomi nagyprép. 1291: Lodomér érs-kel részt vett az Albert osztrák hg. elleni hadjáratban. 1295: Tomasinának, III. András anyjának kancellárja. 1296 k. Tolna vm. birtokokat dúlt, tp-ok értékeit is eltulajdonította. 1297: részt vett a Bold. Szűzről nev. pozsonyi ferences ktor fölszentelésén. 1298: elkísérte III. Andrást Bécsbe, a Nassaui Adolf ellen rendezett fejed. gyűlésre. - ~ rendelte el, hogy a pécsi egyhm-ben az Úrnapja hetébe eső hétfőn böjt legyen, ünnepélyes körmenetet tartsanak, mely alatt az égiháborúk megszüntetését kérjék. - Széke 1302-05: üres, utóda 1305: Péter. T.E.

Haas 1845:283. (16.) - Schem. Qu. 1857:13. (16.) (†1302); 1940:7. (16.) - Mendlik 1864:63. - Gams 1873:376. (15.) (†1302-07 k.) - Balics 1888:485; 1890:637. - Pauler II:576. - Kollányi 1900:19. (1287: pécsi egyhm. adm.; 1292: v. 1293: pécsi pp.; †1307 k.) - Eubel I:410. (1284: pp.) - Veress 1941:680. (s.v. Paulus de Ungaria) - Jászay 1982:45.

Pál, OESA (13-14. sz.): püspök. - Pápai kinevezéssel 1330. IV. 22: nándorfehérvári pp. 1332. VII. 15: Károly Róbert követe Rómában. A MA-ban ~ 1332. VIII. 31-1338. VI. 14: töltötte be tisztét, széke 1340. XII. 19-1345. I. 21: üres, utódát, Pál szerz-t 1347. X. 22: említik nándorfehérvári pp-ként; Gamsnál 1334-38 (1345?): pp., széke 1345. I: üres, utóda 1347: Pál; Eubelnél utóda 1346: Pál, Ádám fia. T.E.

Gams 1873:396. (1.) (~lal kezdődik a nándorfehérvári pp-ök sora, ugyanígy az MA-ban is) - Eubel I:355. (3.)

Pál, OESA (14. sz.): dalmáciai származású szerzetes. - 1332-37: a kolozsmonostori apátság kommendátora. Kolozsmonostort jövedelemkiegészítés címén kapta a p-tól. Szigfrid garamszentbenedeki apát a Sztszék vizitátoraként 1337/38 fordulóján visszavásárolta ~tól Kolozsmonostort. ~ I. Károly Róbert titkára és bizalmasa volt. Gyakran járt diplomáciai megbízatásokkal Dalmáciában és a p. kúriában. Elődje, István világi életmódját követte. V.S.

Jakó I:27.

Pál, Ádám fia (14. sz.): püspök. - Esztergomban johannita lovag, 1346. III. 8: nándorfehérvári pp., a MA szerint 1347. X. 22: említi m. okl. - Utóda Eubelnél 1363. III. 20: Frusteni János OESA, Gamsnál 1410: Miklós, Ábrahám fia, a MA-ban 1431: Antal, széküresedést nem jelezve. T.E.

Gams 1873:396. (2.) - Eubel I:355. (4.)

Pál, Péter fia (†1379. jan. 3. után): megyéspüspök. - 1374-78: váradi nagyprép., 1377. I. 28-1379. I. 3: csanádi pp-ként említik. Egyhm-jében a kisebb falvaknak is épített tp-ot. Csanádon Szt Gellért tiszt-ére oltárt és ereklyetartót készíttetett. - Utóda 1379. II. 11: Tamás. 88

Mendlik 1864:94. (1377-79: pp.) - Gams 1873:370. (1377. II. 26-1379: pp.) - Schem. Mv. 1896:107. - Borovszky I:357. - Juhász III:100. - Schem. Csan. 1980:20. (27.)

Pál (†1396. jún. 10 után): püspök. - Szebeni prép., a MA-ban 1373. III. 26-IX. 10: vál., 1373. V. 16-XI. 13: vál. és megerősített, 1373. XII. 21-1396. VI. 10: tényl. tinnini pp. - Utóda a MA-ban 1397. II. 26: Arnoldfalvi László, Eubelnél 1386: Marnchako Péter OFM, Gamsnál 1390: Raguzai Mihály. T.E.

Gams 1873:423. (26.) (1373-88: pp.) - Eubel I:486. - Schem. S-K-S. 1902:9. (26.) (1372-90: pp.)

Pál (†1397. márc. 22 előtt): megyéspüspök. - Köleséri főesp. volt, amikor a váradi kápt. egyhangúlag pp-ké választotta. A MA-ban 1396. VI. 20: vál. váradi pp. A p. bulla 1396. I. 24: kelt, de 1397. III. 22: ~ már nem élt. - A MA-ban 1397. II. 25-IV. 6: széke üres, utóda 1397. III. 4: Szántói Lukács. 88

Mendlik 1864:82. (1394-96: váradi pp.) - Gams 1873:385. - Bunyitay I:215. - Schem. Mv. 1896:82. (26.) (1396: pp.) - Eubel I:515.

Pál (14-15. sz.): választott püspök. - Gams jegyzékében 1401-04: vál. szerémi pp., kinek utóda 1405: Marczali Dózsa. - Az MA-ban Ludányi Tamás 1400. III-i Egerbe helyezése után 1401. II. 17-1409. VIII: a szerémi szék üres, utóda 1407. V. 3: Ders (Farkas) Pál. (~ azonos lenne Ders Pállal?) 88

Gams 1873:378. - Gašić 1944:56. (30.) (1410. V. 29: szerémi pp.)

Pál, OSB (14-15. sz.): apát. - Előzőleg a kir. kpna papja lehetett, az esztergomi egyhm-ből került Erdélybe. 1385-1407: visszaperelte a konvent számára Benyét és Tiburctelkét, Kajántóért, Teremiért és Apáti-Abafájáért az erdélyi pp-kel pereskedett. Ez ügyben a p. kúriába föllebbezett és oda idéztette az erdélyi pp-öt. Élvezte Zsigmond kir. támogatását. Hivataláról öregsége miatt önként mondott le. V.S.

Jakó I:41.

Pál (15. sz.): fölszentelt püspök. - Huendler Vitus OCarm (1448-) és András (1465-) között említik bodonyi fszt. pp-ként. 88

Eubel II:121. (10.)

Pál (15. sz.): püspök. - Meg nem nevezett szerz-ből kir. kinevezéssel 1480: nándorfehérvári pp., p. megerősítést nem kapott. - Utóda 1481: Péter. 88

Gams 1873:396. (12.)

Pál András, Paál (†Eger, 1813): választott püspök. - 1782-1813: egri knk., 1792-1806: az egri érs. joglíceum ig-ja, amit ideigl. 1808/09: is ellátott. 1809. VIII. 11: novi vál. pp. - A novi c. 1814-15: üres, utóda 1816. IX. 27: Paintner Mihály. T.E.

Schem. Agr. 1868:47. - Udvardy 1898:661.

Pál Antal (Barót, Háromszék, 1857. máj. 1.-Gyulafehérvár, 1911. okt. 24.): pap, gimnáziumi tanár. - A gimn. 1. o-át Marosvásárhelyt. a 2-8. o-t Székelyudvarhelyt, a teol. 1. évét a bécsi egy-en, a továbbiakat Gyulafehérvárt végezte, 1880. VII. 15: pappá szent. 1880. VIII: Csíkszentgyörgyön kp., 1883. IX: Székelyudvarhelyt, 1885. IX: Kolozsvárt a kat. főgimn. h. tanára. Gyulafehérvárt 1887: h., 1888: r. tanár és 1901-11: a főgimn. ig-ja és az egyhm. hittanárvizsgáló biz. tagja. - Cikke: Gyulafehérvári r.k. főgimn. értes. (1889: A Döbrentei codex nyelvi sajátságai) - M: A gyulafehérvári r.k. (status) főgimn. 1901/02-1910/11 é. értes. Közzétette. Gyulafehérvár, 1902-11. - Gyulafehérvárt az Erdélyi R.K. Irod. Társulat heti közlönye, a Közművelődés 1887-88: társszerk-je, 1889-96: fel. szerk-je. 88

Szinnyei X:132. - Egyh. Közl. 1911:44. sz. - Közművelődés 1911:43. sz., 47. sz. - R.k. főgimn. értes. Gyulafehérvár, 1912:3. (Zlamál Ágost) Arck. - Gulyás/Viczián XX.

Pál Domokos (Csíkménaság, Csík vm., 1903. febr. 28.-Kézdiszentlélek, 1984. máj. 12.): plébános. - P. Gyula öccse. 1927: pappá szent. 1931: Kézdiszentléleken, 1945: Tusnádon plnos. Többször elhurcolták, hosszabb-rövidebb időt töltött vizsgálati fogságban, bíróság elé állították és börtönbüntetésre ítélték. 1949 tavaszán Kolozsvárt együtt raboskodott Antal József csíkszeredai plnossal. Amikor társa IX: szabadult, ~ börtönben maradt. 1970: Kadicsfalván plnos. 88

Cat. AJ 1940:72; 1981:29. - Pilinyi 1943:160. - Hetényi Varga II:463.

Pál Elek (Székelyszentkirály, Udvarhely vm., 1902. júl. 17.-Fehéregyháza, 1978. júl. 12.): plébános. - 1924: pappá szent. 1930: Görgényüvegcsűr, 1935: Parajd, 1943: Gyergyóremete plnosa. Azzal a váddal, hogy ők vitték el a közs-háza faláról a vallást és az egyházat kigúnyoló cikket közlő faliújságot, 1949. VI: kp-jával, Kovács Jakabbal együtt letartóztatták, vallatásukkor megkínozták. Kolozsvárra, majd Brassóba hurcolták, 6 hónap vizsgálati fogság után „lázítás” vádjával bíróság elé állították és 7 év börtönre ítélték. Börtönévei egy részét Szamosújvárt töltötte, 4 é. kp-jával egy cellában raboskodott, a Duna-delta fogolytáborában is dolgoztatták. Szabadulása után 1960-78: sárpataki (v. Nagy-Küküllő vm.) szórványlelkész, Fehéregyházán kpnát rendezett be. 88

Cat. AJ 1940:73. - Pilinyi 1943:159. - Hetényi Varga II:463.

Pál Gábor, bethlenfalvi (Bethlenfalva, Udvarhely szék, 1852. jan. 19.-Csíksomlyó, 1935. okt.): gimnáziumi tanár. - A gimn-ot Marosvásárhelyt és Székelyudvarhelyt, az egy-et Kolozsvárt végezte, ahol 1880: tanári okl-et szerzett. 1876-1900: Csíksomlyón a r.k. főgimn. mennyiségtan-termtan tanára, 1900-12: nyugdíjazásáig ig-ja. 1922: a csíkszeredai r.k. gimn. és fiúnev. int. világi gondnoka. 1929: házassága 50. évford-ja alk. 10 ezer lejt adott a csíkszeredai gimn-nak. - Cikke: Csíksomlyói r.k. főgimn. értes. (1883. és 1884. Csík-Somlyó földr. fekvése, Kossuth Lajos temetése ünnepi beszéd, 1901. és 1902. ünnepi és megnyitó beszédei) - M: A csíksomlyói r.k. főgimn. 1900/01-1910/11. é. értes. Közli. Csíkszereda, 1901-11. - 1912-1913: a Csíki Hírlap főszerk-je [melybe, többnyire névtelenül, több vezércikket írt]. - Betűjelei: P. G.; (P. G.) (Csíki Hírl.) 88

Szinnyei X:132. - Kalmár 1910:56. (*Székelybetlenfalva!) - Irodtört. 1935:246. (*1859!) - P. Hírl. 1935. X. 8. - Gulyás/Viczián XX.

Pál Gyula (Csíkménaság, Csík vm., 1901. márc. 25.-Szentdemeter?, 1966. márc. 27.): plébános. - P. Domokos bátyja. 1924: pappá szent. 1930: bolyai, 1940: abosfalvi, 1943: szentdemeteri, 1950: tusnádi plnos, ahol az oláh titkosrendőrség rendszeresen zaklatta. Visszaemlékezők szerint évekig raboskodott, 1957: még börtönben tartották. Vizsgálati fogsága idején többször megkínozták. Kiszabadulása után 1964: Kézdimartonoson lelkész. 88

Cat. AJ 1940:73. - Pilinyi 1943:163. - Hetényi Varga II:465.

Pál Imre, OFMConv (1707.-Eperjes, 1788. márc. 19.): tartományfőnök. - Fölszentelése után teol. dr. 1736: Kézdivásárhelyen gimn. tanár. Eperjesen teol. tanár, majd a r. főisk. ig-ja. 1747. VI. 5: Nyírbátorban tartfőn. 1751-63: Eperjesen házfőn. - Fm: Sermo super scientia... Kassa, 1743. - Vera effigies. P. Joannis Duns-Scoti. Eperjes, 1744. - Brevis conspectus historicus provinciae Hungariae a S. Elisabeth. Kz. Rómában a generalicia raktárában. 88

Szinnyei X:133. - Monay 1953:87.

Pál István, szentkatolnai (Szentkatolna, Háromszék, 1854. aug. 15.-Székelyudvarhely, 1935. nov. 19.): plébános. - A középisk-t Kézdivásárhelyt, Kolozsvárt és Gyulafehérvárt, a teol-t Egerben végezte, 1878. VII. 25: pappá szent. Szászrégenben kp., Gyulafehérvárt gimn. hittan-m-tört. szakos tanár, uo. a gimn. és a fiúnev. int. ig-ja. 1890: Kolozsvárt az Erdélyi R.K. Státus ig-tanácsának előadója. 1911: Székelyudvarhelyt főesp-plnos, tb. knk., c. apát. 1922-26: az első m-ként szenátor Bukarestben, a M. Párt Udvarhely vm. tagozatának tb. elnöke. Kolozsvárt megszervezte az egy. ifjak Szt Imre Egyes-ét, melynek örökös tb. elnöke. 1934: nyugdíjazták. - Gyulafehérvárt részt vett a Közművelődés szerk-ében. - M: Egyh. és isk. állapotok a Székelyföldön a r.k. egyh-at illetően. Gyulafehérvár, 1902. - A Mária-kultusz ped. jelentősége. Csíksomlyó, 1907. - Ifj. beszédek. Székelyudvarhely, 1912. - Székfoglaló beszédek. Uo., 1912. - Tanításügyi beszédek. Uo., 1913. - Pap - papság. Egyh. beszéd. Uo., 1914. - Egyh. és alkalmi beszédek. Uo., 1915. - A kultúra és a háború. Uo., 1915. - 2 beszéd az italozás és a nemi betegségek ügyében. Uo., 1917. - Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene. Többekkel. Dicsőszentmárton, 1925. - Szenátori beszámoló. Székelyudvarhely, 1926. 88

Wutz 1887:62. - Schem. Trans. 1913:281. - Várady-Berey 1934:392. Arck. - B. Hírl. 1935. XI. 22. - Irodt. 1936:56. (*aug. 18.) - Bíró 1941:169. - MÉL II:340.

Pál József (Lónya, v. Hunyad vm., 1927. febr. 24.-Lónya, 1982. dec. 2.): plébános. - A gimn-ot és a teol-t Gyulafehérvárt végezte, ahol 1950: pappá szent. Kászonaltízben, Marosvásárhelyt kp., onnan kitiltották és 1952-54: Bonchidán szórványlelkész. Közben bejárt Kolozsvárra, ahol az egy. hallgatók lelkiatyja. 1954. VIII: az erdélyi m. titkos egyházkormányzat fölszámolásakor mint a papság tájékoztatását végző futárt letartóztatták, mert részt vett a békepapi mozgalom elleni papi gyűlésen, ahol az összetartás módját beszélték meg. 1956. III. 18-19: Kolozsvárt a katonai bíróság „tiltott iratok rejtegetése és terjesztése” vádjával 7 év kényszermunkára ítélte. A Duna-csatorna építésén dolgoztatták. 1961. XI. 29: lejárt a büntetése, ekkor Bărăganba (Havasalföld) száműzték, ahol gyakori éjszakai házkutatásokkal stb. nehezített rendőri felügyelet alatt földet művelt. 1964: kézdimartonosi lelkész, 1964: Lengyelfalván, 1982: Lónyán plnos és főesp. 88

Gyulafehérvári egyhm. névtára 1981:29. - Virt 1991:45. - Hetényi Varga II:465. Arck. - Jakab 1998:63.

Pál Lajos (*Kétegyháza, Békés vm., 1899. ápr. 29.): ötvös. - A középisk-t Aradon végezte. 1918-22: az Orsz. Iparműv. Isk-n tanult, 1917: a 2. honvéd gyalogezred katonája, a lugosi tiszti isk. után 5 havi galíciai tábori szolgálat után leszerelt. 1919 tavaszán az aradi tiszti különítmény, 1919. VIII-1922. I: a Tudományegyetemi Csendőrzászlóalj tagja, 1922. IX. 1: Orsz. Iparműv. Isk-n, elvégezvén az ötvös szakoszt-t, tanárs., 1932. XI. 2-1950: az ötvös és zománcozó szako. I-II. évf. r., s a bronzöntő műhely felügyelő tanára. Fro-i, no-i, belgiumi, holl-i tanulmányútján az ötvösművészetet és -technikát tanulmányozta. Régi m. ötvöstárgyakkal foglalkozott, helyreállította pl. a Szentkoronát, a Monomachosz-koronát, a győri Szt László-hermát, ~ készítette a Corvin-serleget. - Írásai: M. Iparműv. (1943:41. M. élet, m. stílus, 1944:1. Művészet és ipar). 88

Orsz. Iparműv. Isk. évkv-e 1936/37:28; 1942:28. - Egy. zászlóaljak 1938:162. - Karczag 1940:152. - Bíró 1955:515. - ML 1967. III:672.

Pál Mátyás (Katymár, Bács-Bodrog vm., 1885. máj. 13.-Kalocsa, 1938. dec. 7.): lelki igazgató, missziós apostol. - A középisk-t a bajai ciszt. gimn-ban, majd a kalocsai kisszem-ban, a teol-t a bécsi Pázmáneumban végezte. Fiatal kora miatt nem szentelték fel azonnal, hitoktató és szónok Doroszlón. 1907. IX. 14: Katymáron szent. pappá. Doroszlón, 1909: Bácsbokodon, 1912: Kalocsán kp. 1913: hitoktató a kalocsai tanítóképzőben, karkáplán és előénekes. 1916: tanár a Miasszonyunkról nev. Kalocsai Szegény Iskolanővérek polg. tanítónőképzőjében és el. isk-jában. 1919: a kalocsai iskolanővérek lelki ig-ja. 1927: a zárdai intézetek (5 isk.) ig-ja. A kalocsai főszékeskápt-ban 1931. IX. 8: tb. knk. 21 éven át présese az intézetben működő Mária Kongr-nak. Nagy támogatója volt a missziós munkának. 1921: Kalocsán nagyszabású missziós ünnepséget szervezett. Részt vett az aacheni, majd a mödlingi missziós kongresszuson. Támogatta a nővéreket kínai missziójukban. Teol-ból drált. Halála után a nővérek boldoggá avatási eljárást kezdeményeztek. - M: A kat. missziók. Kalocsa, 1922. (M. missziós füz-ek 1.) - Munkában a misszióért. Uo., 1923. (Uaz 2.) - Ütött a döntő óra. Írta Wäth Alfonz SJ. Ford. Uo., 1923. (Uaz 3.) - Új missziós tavasz. Írta uő. Ford. Uo., 1923. (Uaz 4.) - A Miasszonyunkról nev. szegény iskolanővérek vez. kalocsai érseki r.k. tanítónőképző int., polg. isk., el. népisk., kisdedóvoda 1927/28-1937/38. értes. Kiad. Uo., 1928-38. - A Miasszonyunkról nev. szegény iskolanővérek vez. kalocsai érseki r.k. polg. leányisk. 1935/36. tanévi értes. Kiad. Uo., 1936. - Kalocsán 1922-23: a Magyar missziós füzetek sor. (1-4. sz.) szerk-je. - 1925-38: a Kat. Világmisszió c. negyedéves folyóir. megindítója és fel. szerk-je; a lap jövedelméből 10 ezer pengőt juttatott a missziók céljaira. 88

Schem. Col. 1908:36; 1942:304. - Érs. tanítóképző értes. Kalocsa, 1939:3. (Hevesi Mária Angelika) Arck. - Gulyás/Viczián XX.