ortodox egyházművészet: a kalkedoni hitvallás talaján álló →ortodox egyházak, az →ortodoxia vallásgyakorlatához kapcsolódó egyházművészet. - Az ~ részét képezi a keleti keresztény egyházműv-nek, melybe az ortodoxon kívül beletartozik a →kalkedoni zsinat (451) után a →monofizitizmus talaján a bizánci egyházból kivált →keleti egyházak (egyiptomi, kopt, szír, örmény), valamint a →görögkatolikus egyh. művészete. Az ~ időbeli és térbeli keretei igen tágak: a 7. sz-tól napjainkig terjed, ill. a →bizánci birodalom, valamint a délkelet-európai ortodox országok (Görögo., Bulgária, Szerbia, Románia, Oroszo., Ukrajna, Fehér-Oroszo.) területe tartozik hozzá. -

I. Az ortodox művészet főbb jellemzői. Bár az ortodox nem stílusmeghatározó kategória, igen széles térbeli és időbeli kiterjedése ellenére az ort. műv. egységes. Ennek különböző okai vannak. Az ort. műv. vallásos művészet. Lényegi eleme a tematikai és ikonográfiai állandóság. Az állandóságra törekvés magyarázata a K-i ker. világszemléletben van. Az ort. műv. célja nem e mulandó földi árnyékvilág jelenségeinek a rögzítése, hanem örökkévaló értékek fölvillantása az öröklét szereplőinek megjelenítése által. Földi alakjuk, a lélek anyagi burkának ábrázolása csupán arra szolgál, hogy a matéria közvetítő szerepe által a mögöttük rejtőzködő eidosz, idea megjelenhessen. Miután az örökkévalóság nem változik, állandó, az ort. műv. témája (Jézus Krisztus, az ő földi életének eseményei, ill. szentek és élettörténeteik) is állandó, változatlan. Sőt, ugyanazt a témát a korai időktől kezdődően ugyanolyan ikonográfia szerint ábrázolják. Ennek az a legfőbb magyarázata, hogy egy-egy ikgr. típus legelső darabjának a létrejöttét rendszerint a megjelenített személy csodás közreműködésének tulajdonították (pl. a Megváltó nem kézzel festett arcképe, →Abgár-kép). Miután az ábrázolt személyt szentnek tekintették, szentként tisztelték a tőle magától származó tárgyat is (→képtisztelet), ezért nem kívántak, nem mertek változtatni rajta, még évszázadok elteltével sem. Mindebben rejlik az oka annak a közvélekedésnek, hogy „minden ikon egyforma”. - Az →ikon tekinthető a K-i ker. műv. legjellemzőbb megnyilatkozási formájának. Az ikon emberi mivoltában festi le Jézus Krisztust, de mivel a kalkedoni zsinat kimondja, hogy Jézus Krisztus egy személyben, de két természetben (isteni és emberi) létezik, emberként történő ábrázolása által isteni mivoltáról is kapunk információkat (nem ábrázolható külön Jézus az ember és Krisztus az Ige, csak Jézus Krisztus jeleníthető meg, az emberré lett Ige). Jézus ábrázolható, tehát van, vagyis az ikon a keleti ember számára hitvallás. Az ikon műalkotás, de elsősorban kultikus tárgy. A K-i egyházatyák (Nüsszai Szt Gergely, 4. sz.; Areopagita Dénes, 5-6. sz.) szimbólumelmélete szerint, mint minden objektum itt a földön, az ikon is szimbólum, s mint ilyen a „látni nem tudó” elől elrejti, a „látni tudó” számára föltárja az ésszel föl nem fogható, érzékekkel meg nem tapasztalható igazságot (eidoszt), ugyanakkor meg is jeleníti, jelenvalóvá teszi az ábrázoltat, vagyis az ábrázolás rendelkezik az ábrázolt szubsztanciájával. Az ort. ember tehát, amikor imádkozik egy Krisztust ábrázoló ikon előtt, nem a Krisztus-képmáshoz könyörög, hanem magához Krisztushoz fohászkodik. Éppen ez a két világot összekötő szerepe teszi alkalmassá az ikont arra, hogy a keresztény kultusz egyik láncszemeként, melyben különböző művészeti ágak (építészet, fest., auditív műv-ek, a liturgia koreográfiája, a tömjénfüst, a gyertyafények játéka stb.) szintéziseként (melyet Florenszkij, Lazarev keresztény összművészetnek nevez), a liturgia kiemelt pillanatában a hívő kapcsolatot találhasson Istenével. Ennek elérése a célja minden vallásnak. -

II. Az ~ tört. a) 7. sz.-1453. 1. A Bizánci Birodalom területén az ~ a 7. sz-tól azonos a →bizánci művészettel. A bizánci műv. egységes, mert az ~ egységességének áttekintésénél felsoroltakon túl olyan hagyományhoz kötődik, melyben mindenkor a görög örökség a formát meghatározó erő, másrészt a közp. állam, bár tudatosan nem irányította a művészi alkotótevékenységet, azáltal, hogy a hatalmas birod. minden részében állandóan jelen volt, normatív befolyást gyakorolt a művészetekre. - 2. A bizánci térítés által a 9. sz-tól kereszténnyé lett DK-eu. országokban (Bulg., Szerbia, Görögo., Ro., Oroszo., Ukrajna stb.) az első ker. mesterek bizánciak voltak, akik amellett, hogy átadták a bizánci műv. tematikáját, formanyelvét stb., megteremtették az önálló nemzeti fejlődés alapjait is. A nemz. jelleg azonban mindig a tradicionális bizánci kereteken belül maradt, a bizánciság „fölülírta” a nemzeti jelleget. A nemz. jelleg igen korán megnyilvánul nemz. karakterű helyi szentek megjelenítésében a K-i szláv műv-ben (Borisz és Gleb a vlagyimiri Dmitrijevszkij-szegyh. mészkőfrízén, 1194), uralkodói családfák ábrázolásában a szerb falképfest-ben (Nemanja fája-falkép, Gračanica, 14. sz.) stb., az építészetben a bizánci félgömbtől eltérő és a későbbiekben szinte kizárólagossá váló hagymakupola alkalmazásában (Theodorosz Sztratilatosz-tp., Novgorod, 1361) stb. A nemz. jelleg a 14. sz. bolgár monumentális fest-ben népies jegyek felszínre hozatalában nyilvánult meg (Zemen kolostortemploma). Ált. jelenség a korabeli nyugati keresztény művészet egyes elemeinek (pl. romanika: Dečani kolostortp-ának külső díszítése, 1335) szórványos átvétele, továbbá az egyes ort. országok műv-ének egymásrahatása (második délszláv hatás pl. a 14. sz. orosz műv-ben stb.). -

b) 1453-tól napjainkig. Ez a szakasz a Konstantinápoly elestét (1453) követően autokefállá (→autokefalitás) vált DK-eu. nemz. egyházak (gör., szerb, bolgár, román, orosz, ukrán stb.) művészete (posztbizánci, görögösen metabizánci műv.). Nemcsak bizánci alapokon nyugvó gyökereik azonosak, de 1453-at követő „fejlődési” szakaszuk is rokon vonásokat mutat. A K-i szláv népek a tatár-mongol hódítás idején (13-14. sz.) művészi alkotótevékenységet nem folytathattak, de a 14-15. sz. már a nemz. öntudatosodás időszaka (Andrej Rubljov). A balkáni országokban a török iga alatt (15-19. sz.) is folyt egyhműv. alkotótevékenység. Az ortodoxon belül viszonylag egységesnek tekinthető ezen országok 16-17. sz. műv-e. Ebben az időszakban a Bizánc egykori főv-a, Konstantinápoly irányadó szerepe megszűnt, melynek következtében egyrészt mértékadó művészeti központok (Kréta, Athosz, Meteórák) alakultak ki, másrészt a bizánci keretek mögül bátrabban léptek elő a helyi, nemzeti sajátosságok (a 16. sz. moldovai építészetben a tp. bejáratának [pritvor] oszlopokkal övezett, tornácszerű kialakítása, v. a tp-ok külső falának freskóborítása - Sucevița, Voroneț). Közös ezen országok műv-ében, hogy a világi műv. csak későn alakult ki. A műv. alkotótevékenység jórészt a vallás keretein belül folyt, kivéve az iparműv-et. A világi jelleg megnyilvánulása pl. a megrendelők megjelenítése a vallásos tematikájú műveken (Curtea de Argeș tp-a, Moldova, 1526), v. korabeli tört. vonatkozások ábrázolása (törökök megjelenítése 16. sz. moldovai tp-ok külső falán elhelyezett Utolsó ítélet-jelenet bűnösei között). A környező világ tárgyainak bekerülése a vallásos tematikába egyrészt nem ált., másrészt ezáltal nem szekuralizálódott az ort. műv. A világi jelleg gyakran a népies jegyekkel együtt nyilvánul meg (bolgár ikonfest.). A népies jegyek, a kk. nemzeti hagyományok reneszánsz és barokk motívumokkal történő egybeolvadása a sajátos Brîncoveanu-stílus (Moldovában és Munténiában, 17-18. sz.), elsősorban a külső épületdíszítésben. Realisztikus, népi elemek keverednek bizánci hagyományokkal a 18. sz. végétől alakult (szamoki, banszki, debari) bolgár ikonfestő isk. alkotásain. A népies üvegikonfestészet a román műv. sajátos megnyilatkozása. A 17. sz-tól általában (de néhol korábban, például a krétai G. Klontzas 16. sz., ill. Oroszo-ban a Sztroganov-isk. 16-17. sz. ikonjain) kimutatható a nyugat-európai barokk műv. hatása. A görög anyaországban és a jón-tengeri szigeteken a velencei és a levantei barokk (Szt Geraszimosz-ktor katholikonjának ikonosztázionja, Kefalónia, 17. sz.), a Kárpát-medence ort. hitű népcsoportjainál (szerbek, görögök, románok, ruszinok) a kijevi →barlangkolostori festőiskola egyéni arculatú barokk stílusa (Isten Anyja születése-tp. ikonosztázionjának ikonjai, Stefan Tenecki és műhelye, Békés, 1780-as évek első fele) valamint a bécsi barokk-rokokó stílus (Szt Miklós-tp. ikonosztázionjának ikonjai, Arsenije Teodorović, Baja, 1793) is érvényesül. A Kárpát-medencében jellegzetes az (elsősorban a Ny-i keresztény műv-re jellemző) korabeli hosszanti térfűzésű, barokk tp-típus alkalmazása (karlócai érseki szegyh., 1762; Szt György-tp., Pest, 1750 stb.). →ortodox egyházművészet Magyarországon - A Ny-eu. barokk átvétele az ort. műv. számára zsákutcának bizonyult: a barokkos motívumok, a lineáris perspektíva stb. használata a 19. sz-ra elmaradt. A 19-20. sz. ort. műv. tudatosan fordult bizánci gyökereihez (Szt Száva-katedrális, Belgrád, 2004; Szt Demeter és Szt Konsztantinosz és Szt Heléna-tp., Beloiannisz, 1996), ezért neobizáncinak hívják. N.Má.

Berki 1975. - Bizánci festészet. Bp., 1979. (Lazarev, V.: A bizánci műv. alapjai) - Bicskov, V.: A bizánci esztétika. Bp., 1988. - Obolensky, D.: A bizánci nemzetközösség. Bp., 1999. - Schreiner, P.: Bizánc. Bp., 2002.