Magyar Katolikus Lexikon > O > oltárterítő


oltárterítő, oltárkendő (lat. mappa, mensalia, tobalea): liturgikus textília, az →oltárfölszerelés része, mindig fehér vászon (→lenvászon, →kender). - 1. A lat. szert-ban az oltárt, amelyen a szentmisét bemutatták, kezdettől fogva letakarták tiszta textíliával. A kk-ban 2-4 ~t tettek egymásra. A 16. sz. elején alakult ki a 3 ~ használata, amit Szt V. Pius (ur. 1566-72) törv-be iktatott: 2 rövidebb, fehér vászonterítő fölött egy hosszabb van, mely kétoldalt a földig ér, szélét ált. csipkével díszitik. A kk. értelmezés szerint az ~ Krisztus testét jelképezi, mert miként a vászon hosszas megmunkálás után válik hófehérré, úgy Krisztus teste sok szenvedésen át jutott a föltámadás dicsőségébe; s jelképezi Krisztus titokzatos testét is, az Egyházat, melynek szintén küzdelmek és szenvedések árán kell eljutnia a dicsőségbe. - A II. Vat. Zsin. után (1968 óta) egy ~t használnak, mely az oltár két szélén hosszan lelóg, de ált. nem ér a földig. - Az ~k a műv. csipke és →hímzés különlegesen szép példái. - 2. A bizánci szert-ban a 3 ~nek külön neve is van: a kataszárkion, 'test-takaró', azt a leplet jelképezi, melybe az Úr Jézust eltemetésekor takarták (→torinói halotti lepel); az endütion, 'öltözet',  jelképezi Jézus Krisztus dicsőségét, mely föltámadásában övezte; az iliton (eiliton), 'oltárabroszka', kisebb négyszögletű vászonkendő, melyre a pap az áldozati edényeket helyezi. **-P.I.

Radó II:1409. - G.k. szert-tan 1937:28. - Onasch 1981:25.