kender (lat. Cannabis): egynyári, 1-1,5 m magas kóró, a →fonás és →szövés alapanyaga, mert hosszas előkészítés után finom rostos szállá alakítható. - Ny-ázsiai eredetű vadnövény, melyet a földművelő korszakban már termesztettek a →lennel együtt. A ~ bolgártörök, a vászon iráni eredetű, a gyolcs honfoglalás előtti szavunk. Nyelvi alapon föltehető tehát, hogy őseink a honfoglalás előtt is ismerték és használták a ~vásznat. A vászon ősi használatára utal a m. parasztnő fehérnép, fehércseléd, vászoncseléd elnevezése, akinek az utóbbi időkig majdnem egyetlen ruhaanyaga a vászon volt. - Feldolgozása: ~ből, lenből sima vásznon kívül mintás, színes vásznakat is szőnek, alkalmi ruhadarabnak (kendő) v. házbeli holminak (terítő, lepedő, vánkos stb.), rendesen piros v. kék színnel. A ~vászon, az ősi székely keresztszemes díszítés népünk művészi érzékének fennmaradó bizonysága. - A ~ a lennel együtt ún. másodlagos anyag, azaz mielőtt fonásra-szövésre kerülnének, hosszadalmas megdolgozást igényelnek. Nem minden részük használható, csupán a finom rostos szálukat lehet fonni-szőni. - A ~rel való foglalatosság asszonyi, s ált. társas munka, sok →dologtiltó nappal. Ültetéséhez a legjobb földet választották ki. Régente a ~földek egy tagban voltak, ezért oly gyakori a „kenderföldek” megjelölés dűlőneveink közt. A ~magot ápr. végén v. máj. első felében vetik el, 2-3-szoros szórással, hogy sűrűn nőjön, vékonyszárú legyen, finom szálat adjon. Az éréshez 13-14 hét kell. A teljesen érett ~ szára a tenyérben szétdörzsölve nem szakadozik, ekkor hozzáláthatnak a nyüvéshez. A ~nyüvő 5-6 szálat markol össze, és tép ki egyszerre a jobb kezével: az a marok. A kinyűtt markot balkézbe fogja, s ha marka megtelt, a kinyűtt csomót földre fekteti és összeköti. Ez a ~fű, fű~ v. kéve. A kötélbe kötött kévék a földön maradnak, v. egyenként szétsátorítják őket száradni. - A kinyűtt, csomóba kötözött ~ áztatóba kerül, hogy a megpuhuljon, a háncsszálak közti kötőanyag elrothadjon, s a rostszálak szétváljanak. A kévét tizesével összekötözik, s v. mindjárt ősszel, v. téli fagyasztás után tavasszal tócsákba, pocsolyákba, elrekesztett patakokba rakják. Rendesen sarat, gyepet v. követ is hánynak rájuk, hogy elmerüljenek. Ősszel 2-3, tavasszal v. hűvösebb időben 5-6 hétig is tart az áztatás. A durvaszálú magvas ~ tovább ázik, pállik, mint a vékonyszálú virágos. Az áztatás sikerének próbája, hogy törik-e, v. szálaz a kévéből kihúzott, marokra fogva megdörzsölt ~. Ha a szár még vesszős és törik, tovább kell áznia, ha szálaz és szöszöz, ki lehet szedni. Az ázott ~t gereblyével, kapával húzgálják ki az áztatóból, a csomókat szétbontják és fűnként (fejenként) a víz szélére hányják száradni. Száradás után petrencerúdon az egészet a patakra hordják, a kötést kioldják s a piszkos, büdös vizet kimossák belőle, majd a kévéket újra összekötözik és szétsátorítják, hogy a levegő jól átjárhassa a szárakat. Sok helyt a kimosott ~fűket a földre terítik, s csizmásan jól megtapodják, hogy a szálak rostolódjanak. Hűvös, esős időben azonban azon nedvesen hazahordják, s a sütőkemencében szárítják meg, mert ha erősebben megázik, kóc válik belőle. A megpuhított és megszárított ~t most már a fás részektől, a pozdorjától kell megszabadítani. Ez a törés. Erre a célra ált. vályút, kölyűt, legfőként törőt használnak. Ez kezdetleges, szaporátlan szerszám: lábakra v. asztalra állított jókora vályú, melyben 2 asszony mosósulyokkal töri, püföli a ~t.

Az egyik a kölyű ütegjét csapkodtatja, a másik a talpba vésett éles nyelv v. nyelvek alá tologatja a ~t. A törés elterjedt eszköze a tiló, mely ált. 2 talpon álló ~verő szerszám. Feladata a ~ megtisztítása a pozdorjától és a puhítás. A tilolás úgy történik, hogy a ~csomót a tiló éles nyelvével beleszorítják, verik a vályúba és erőteljes rángatással kihúzkodják belőle. Ezután kézi v. gépi erővel kell dörzsölni, morzsolni. A morzsoló lényeges része egy függőleges, közepén végig behasított 'dorong' v. 'orsó' s egy ugyancsak függőlegesen elhelyezett, erős pálcákból az orsó köré fogott 'kalitka'. Egyik a kettő közül forgatható, azaz v. az orsó forog a keretben, v. a keret az orsó körül. A ~csomókat nyomkodórúddal az orsó hasítékába, a keret pálcái közé tömködik, azután a masinát kézzel, esetleg lóerővel mozgatják. Van olyan morzsoló is, mely a földhöz van rögzítve, s van olyan is, melyet házról házra lehet hurcolni. - A törést (csapást, vágást) meg az esetleges morzsolást a ~ tisztítása, a rostszálak széthasogatása s a különféle minőségű és vastagságú szálak szétválasztása, osztályozása követi. Ez a fésülés, másképp gerebenelés, szerszáma a héhel (a szó a ném. Hechelből), a gereben (a szláv grebenből) és az ecsellő. A héhel ('héhő', 'léhel') egy deszkalapba, a mintául szolgáló takácsmácsonya növény tüskés virágához hasonlóan rózsaformára, sűrűbben-ritkábban bevert szegcsomó. Rendesen egy másik, hosszabb deszkára erősítik. A fésülés úgy megy, hogy a héhelt bal kézbe fogva, élével a földre állítják, az egyik lábbal erősen leszorítják, azután a másik lábra támaszkodva, jobb kézzel végigcsapkodják, húzzák a ~t a szegcsomón. A héhel a munkának csak durvább részét végzi, finomabbja a gerebenre marad. - A gereben v. gerebely vasszögekből készült, egyszerű nyeles szerszám. - Az ecsellő sűrűbb fogú, vékony szögből v. kemény sertéből gyártott, finomabb gereben. Olyan, mint a meszelő feje. A felakasztott ~t úgy fésülik vele az asszonyok, mint fésűvel a hajukat. - A héhellel is, a gerebennel is külön-külön fésülik a virágos meg a magvas ~t. A héheléskor az apróbb szálak a vasfogak közé tapadnak, a hosszú, selyemszálú ~ csomósan a kézben marad. A fogak közé tapadt ~nek szösz a neve. A kihéhelt ~t nedvesen még egyszer megfésülik, végül a hányszöszt és a pátyaszöszt ecsellik ki belőle az ecsellővel. A fésülés után a ~t fűbe (főbe, fejbe) csavarják, koszorúba kötik, s ha nem kerül tüstént fonásra, a szúszékba rakják. Székely és palóc vidéken a szöszt az asszonyok álluk alá fogják és hajfonat módjára fonják be. A fésüléskor a fogak közt maradt alja~t csepűnek, a pozdorja javát kócnak mondják. A pozdorja silányabbját durva zsáknak szövik, v. kötelet sodornak belőle. - Az orsón összegyűlt fonalat, hogy a szövésig kötegekben tarthassák, áspára (ném. Haspel), motollára (a szláv motovidla szóból) hajtják föl. E végből az orsót orsófogóba, egyszerű keretbe állítják, hogy motollálás közben szabadon foroghasson. A legegyszerűbb motolla kerete függőleges tengely körül forog, a fonalat erre a keretre tekerik föl. A motollálás nem csupán a fonal kötegbe gyűjtésére, hanem mérésére is szolgál: áspás motollák mértékegysége a pálca hosszúsága, a forgóké a keret v. szárny felülete. Az áspák hossza 1 m v. 1 rőf. Az áspa mindkét ágára felvetett fonál, a szál 4 m, ill. 4 rőf. A háromszori vetést, azaz 3 szálat együtt, igének hívják. Egy ige tehát 12 m v. rőf. 50 ige alkot egy pászmát (600 m v. rőf), 5 pászma egy darab (3000 m v. rőf). A földolgozott pászmák számából a vászon minőségére is lehet következtetni. Egy-egy pászmából ugyanis csak bizonyos mennyiségű vászon szőhető. Minél szélesebb a vászon s minél vékonyabb a fonál, annál kisebb az egy pászmából szőhető vászonmennyiség. Parasztvásznaink rendesen 47 v. 72 cm szélesek. -

A motolláról leszedett nyers fonalat, mielőtt a szövőszékre raknák, megtisztítják és megpuhítják, hogy a szövéskor ne szakadozzon. Ezt a célt szolgálja a háromszori szapulás és sulykolás. A szapulni való fonalat először szitált fahamura öntött forró vízbe hempergetik, s ha már a lúggal jól teleivódott, szapullóba rakják dögleni. Döglés közben a szapullóba 24 órán át forró lúgot öntöznek, mely alul egy kis dézsába gyűlik. Másnap a fonalat kirázzák, kimossák, kicsapkodják és kifagyasztják. Másodszorra 1-2 napig rágódik a lúgban a fonál, lepedővel letakart szapullóban. A mosástól már szép sárga színt kap. Harmadszorra szódát, szappant öntenek a szapulló lúgjába, ebben ázik a fonál újabb 3 napig. A 3 nap elteltével kiszedik, kimossák, megcsapkodják és kisulykolják, majd kiterítik és megfagyasztják, megszárítják. A harmadszori lúgozásra, mosásra a sárgás fonál megfehéredik. A szapulás, fehérítés munkája, miként a fonás is, ugyancsak közös munka. Baranyában fonálcucnak hívják. - A szapulás és fehérítés a ~rel való munka legnehezebb része. A kiszapult, fehér fonál voltaképpen már kész a szövésre. A gombolyítás már csak a szövés megkönnyítésére szolgál, hogy a fölvetett szálak a szövőszéken össze ne kuszálódjanak, ne bontodzanak, bolonduljanak. **

MN I:300.

Kender (Kölndorfer) József, Assisi Szt Ferencről nev., Piar (Tata, Komárom vm., 1913. okt. 1.-Bp. 1961. jún. 16.): tanár. - 1932. VIII. 27: Vácott lépett a r-be, 1937. IX. 8: ünn. fog-at tett, 1939. VI. 18: Bpen pappá szent., termrajz-földr. szakos tanári okl-et szerzett, drált. 1939: Nagykanizsán, 1940: Tatán (1947: is) gimn. tanár, 1950: elhurcolták. 1951: Kecskeméten, 1960: Bpen gimn. tanár. - M: A Szt Lukács-fürdő tavának limno-biológiai vizsgálata. Bp., 1939. (Palaestra Calasanctiana 25.) - A tatai Angol-park langyos forrásainak hydrobiológiai viszonyai. Tihany, 1943. (Klny. M. Biol. Int. munkáiból) - A piócagyűjtés és konzerválás. Pécs, 1944. (Klny. Fragmenta Faunistica Hungarica) 88

Jámbor 1942:305. - Schem. Piar. 1943/44:60. - MTC 1944:554. - Tóth 1948:134. - Koltai 1998:188.