Magyar Katolikus Lexikon > N > nyak


nyak (lat. collum): A héb. gargrot arra a testrészre utal, melyen az embernek mint ékszert viselnie kell a parancsokat és a bölcsességet (Péld 1,9; 3,3.22: 6,21). A héb. garon elsősorban torok (Iz 58,1: „kiálts teli torokból”; Zsolt 115,7: „torkukon nem jön ki szó”), de jelölheti a nők ékszerekkel díszített ~át is (Ez 16,11), idiómaszerű használatban pedig még a felfuvalkodottságra is utalhat (Iz 3,16: a héb. eredetiben). A héb. szavvar inkább csak a ~ hátsó részére utal (nyakszirt, lat. cervix); lánc, ékszer díszíti (Ter 41,42; Én 1,10); az Én szerzője toronyhoz hasonlítja (Én 4,4; 7,5), de bilincs is kerülhet rá (Iz 52,2). A győztes a legyőzött ~ára teszi lábát annak jeléül, hogy hatalmába került (Józs 10,24-25), és →zsámolyul használja ellensége ~át (Zsolt 110,1). Ez 21,34: az istentelennek kard kerül a ~ára. Péter ap. szerint a mózesi törv. →iga a tanítványok ~án (ApCsel 15,10). Átvitt értelemben: az ember kemény nyakú (pl. Kiv 32,9; MTörv 10,16). - Amikor mi hátról beszélünk, a Bibliában sokszor ~ról van szó: így a 'hátat fordít neki, meghátrál, megfutamodik előle' a héb-ben 'nyakat mutat, ill. fordít neki' (pl. Józs 7,8). Priszka és Aquila Pál ap-ért 'a nyakukat nyújtották', azaz az életüket kockáztatták (Róm 16,3). **

BL:1337.