Magyar Katolikus Lexikon > N > nemzet


nemzet (héb. goj, gör. ethnosz, lat. gens, natio): közös eredetű, egy nyelvet beszélő emberek tartós közössége, akik történelmük, →hazájuk és hagyományuk alapján egységes egészet alkotnak, és elhatárolódnak a többi ~ektől. Szellemi hasonlóságuk megmutatkozik erkölcseikben és szokásaikban is (→viselet, →zene, →tánc). - A Szentírásban az Izr-en kívüli idegen népek gyűjtőneve a →nemzetek; az Ábrahámtól származott, Egyiptomban szolgált ~ →Isten népe (Kiv 19,6). Krisztusban áldást nyert a föld minden ~e (vö. Ter 22,18). A keresztségi újjászületés után az Egyh-ban a ~ek kezdik megvalósítani azt az egységet, ami majd a mennyek országában tejlesedik be (vö. Gal 3,27-29). - A keleti gondolkodásban a ~ fontosabb elemei a közös leszármazás, nyelv, történelem és kultúra; a nyugatiban a közös ter., intézmények és az összetartozás akarata. A ~i jelleg túlhangsúlyozása a nacionalizmus. A ~i kisebbségek problematikájában a keleti és nyugati gondolkodás ütközhet, megoldása az Egyházban rejlik. - A régi m. alkotmány szerint a ~ a nemesek és a nemesi szabadsággal bírók összessége, tekintet nélkül a származás és a nyelv különbségére, azaz minden nemes m-nak számított, akkor is, ha horvát, ném. stb. vérből származott, s esetleg anyanyelve sem volt m. Erdélyben a →székelyek, m-ok és →szászok ~ét különböztettek meg.  **