Magyar Katolikus Lexikon > N > napfogyatkozás


napfogyatkozás (lat. solstitium): természeti jelenség, melynek során a Földről nézve nappal a →Nap egy időre részben vagy teljesen eltűnik, mert a →Hold keringése közben a Nap és a Föld közé kerül, s árnyéka a Föld felületének egy sávján áthalad. - ~ →újhold idején történik, de a Holdnak a Föld keringési síkjához képest kissé megdőlt keringési síkja miatt nem minden újholdkor következik be. A ~ok ciklikus jellegét (a szároszt) már a babiloni csillagászok ismerték. - Teljes ~ esetén a holdkorong néhány, max. 7,5 percig teljesen elfedi a napkorongot a Föld felületének egy, max. 300 km átm-jű ter-éről nézve. Ilyenkor a teljes holdárnyék körüli nagyobb, néhány ezer km-es sávban részleges ~ észlelhető, a Hold a napkorongnak csak egy részét takarja, max. 5 órán át. A részleges ~ különleges esete a gyűrűs ~, amikor a Hold rövid ideig a napkorong közepét takarja el, s a Napból egy fénygyűrű látható. - Régebben a ~ alkalmat adott a napfelszín és a Nap körüli térség megfigyelésére, ezért expedíciók indultak azokra a ter-ekre, ahonnan a ~ látható volt. 2000: az ilyen megfigyelések napkoronográffal és műholdakkal történnek a ~tól függetlenül. - Kr. e. 1208-tól Kr. u. 2000-ig kb. 8000 ~ volt. Az ókoriak közül nevezetes a Kr. e. 585-i, mert Thalesz pontosan előre jelezte (585: →Jeruzsálem pusztulásának ideje). Eu-ban a 20. sz: 228 ~ volt, az utolsó, teljes ~t 1999. VIII. 11: Mo-on is észlelni lehetett. - Mivel a ~ csak újhold idején lehetséges, az Úr Jézus kereszthalálát kísérő sötétség (vö. Lk 23,44) nem a természet rendje szerinti ~ volt, mert azokban a napokban telihold volt. →napcsoda N.D.

Gazda-Marik 1986. - TTKl II:799.