Magyar Katolikus Lexikon > M > molinizmus


molinizmus: Luis de →Molina SJ kegyelemtani rendszere. Ellentétpárja a →tomizmus. - A ~ szerint az emberi szabadság teljes és szuverén döntésekre képes, s az ember e képességét a →bűnbeeséssel sem vesztette el. Ezért a hit, a remény, a szeretet és a bűnbánat emberi képességek cselekedetei, de hogy ezek az aktusok az üdvösség rendjében érdemszerzők legyenek, azaz előkészítsenek a megigazulásra, ahhoz szükséges az előzetes kegyelmi segítség. A kegyelem azonban csak az üdvszerző sajátságot teszi lehetővé, nem az aktus létrejöttét. - A →segítő kegyelemnek ez az ontológiai és formai fölfogása és lélektani átértékelése botránkoztatta az ágostoni hagyományon nevelődött teol-okat a kegyelmi vitában. Molina szerint az isteni együttműködés abban áll, hogy a céllal adott, de a lét síkján semleges és termfölötti hatást Isten az emberi szabad akarat rendelkezésére bocsátja, de úgy, hogy az elfogadás aktusát és a következményeket már Ő is együtt műveli az emberrel (concursus simultaneus). Az isteni hatás tehát nem abban áll, hogy a másodlagos okot mozgatja v. kiegészíti. A kegyelem nem önmagában hatékony, hanem az elfogadás és együttműködés alapján. A tomisták ezt is támadták, mert ők Istent mindenben mint első okot értékelték, s így Molina nézetében Isten feltétlen uralmának veszélyeztetését látták. Molina viszont az általuk hirdetett „fizikai előre meghatározásban” a szabadság lerontását látta. - A hatékony és az elégséges kegyelem Molina szerint nem önmagában különbözik, hanem aszerint, hogy az akarat együttműködik-e vele v. sem. Természetesen az elfogadásban és együttműködésben is benne van a kegyelmi hatás, az azonban a döntés szabadságát nem veszi el. Az a kegyelem marad csupán elégséges, amit az akarat nem használ föl. A tomisták ezt is kifogásolták, azzal a megokolással, hogy így az ember rendelkezik a kegyelemmel, nem Isten az emberrel, pedig a Fil 2,13 szerint „Isten maga műveli bennünk az akarást és a végrehajtást”. Molina azzal védte elgondolását, hogy ő a →szemipelagianizmussal szemben vallja a kegyelem elsőségét és felemelő hatását. - Isten előretudását is sajátosan magyarázta. Isten saját lényegében megismeri nemcsak a létező és a lehetséges dolgokat, hanem előre tudja azokat is, amelyeket a teremtmények szabad állásfoglalással valamikor tenni fognak v. tennének. Ezt az isteni tudást nevezte „közbeeső tudásnak” (→scientia media), mert mintegy közbülső helyet foglal el az egyszerű megértés és a teremtett dolgok látása között. Isten tehát ezen az alapon előre tudja, hogy az ember a különböző körülmények között és a különböző kegyelmek hatása alatt hogyan cselekednék, s aszerint határozza meg a valóságos üdvrendet és üdvtört-et. Hatalma tehát a világrend kiválasztásában meg van alapozva. - Az →előre rendelés magyarázata is a scientia medián nyugszik. Isten előre ismeri az embernek mindazon döntéseit, amelyeket a legkülönbözőbb helyzetekben hozna. Ezekből a lehetségesekből kiválaszt egy világrendet, amely egyesek számára szabad tetteik alapján az üdvösséget jelenti, másoknak a kárhozatot. De az isteni döntés teljesen szabad, s nem az emberek viselkedése adja meg a motivációt. Tehát senki sem mondhatja, hogy Isten az ő érdemei alapján választotta ezt a világrendet. - A ~ tehát az emberi szabadságot mint kinyilatkoztatott igazságot komolyan vette, de amellett vigyázott a teocentrikus világképre is. Isten a scientia media alapján mindent a kezében tart. A viták folyamán a ~t három oldalról támadták: a scientia media megalapozatlansága, a tomista metafiz. és a kegyelem dinamikus erejének figyelmen kívül hagyása miatt. Ezeket későbbi követői igyekeztek módosítani, s a biblikus megalapozást is megadni. G.F.

Stimmen der Zeit 1933:26. (Przywara, Erich SJ: Thomismus u. Molinismus) - Stegmüller, Friedrich: Geschichte des Molinismus. Münster, 1935. - Scholastik 1958:31. (Rabeneck, Johannes SJ: Die Heilslehre Molinas) - LThK VII:527. - Tanítvány 2002:4. sz. (Rokay Zoltán: Egy domonkosrendi a kegyelem védelmében) - A Szt Titok vonzásában. Bp., 2003:277. (Uő: Ön dönt)