metamorfózis (a gör. meta, 'át, keresztül' és morphé, 'forma' szavakból), transzformáció (lat.): átformálódás; nem természetes formában való megjelenés a lényeg változatlansága mellett. - 1. A vallástörténet tanúsága szerint sok nép hagyománya szól →istenekről, akik látható (emberi v. állati) formát öltve közelednek az emberhez; s fordítva, a megváltást kereső természetes vallások az üdvösséget abban látják, hogy az ember isteni alakot ölthet magára. - 2. A ~ kinyilatkoztatott igazságát az üdvtörténet utolsó szakaszában, Jézus Krisztusban ismertük meg. A föltámadáskor az igazak ~sal mennyei ragyogást nyernek (→apokaliptika). A →megtestesülés olyan ~, melyben a Fiú „isteni dicsőségét letéve szolgai alakot öltött” (Fil 2,6). Jézus a →színeváltozáskor ~ által mutatta meg isteni dicsőségét (Mk 9,2). Az ember-Krisztus számára a végleges ~ a →föltámadás. - Szt Pál Jézus Krisztus megismerésében látja a ~ kezdetét, mert Krisztus dicsősége áthatja az embert: „mi pedig mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr lelke által” (2Kor 3,18; vö. Róm 12,2). A beteljesedés az eszkatonban történik, amikor majd „színről színre fogunk látni” (1Kor 13,12; vö. 1Jn 3,2); →istenivé válás. - A ~ nem tévesztendő össze az →átlényegüléssel. **

LThK 1993. VII:186.