Magyar Katolikus Lexikon > M > mese


mese (gör. mütosz, lat. fabula): tág értelemben legalább részben költött elbeszélés, melynek célja egy igazság vagy →mondás érzékletes, képszerű előadása; szoros értelemben költött elbeszélés, mely erkölcsi tételt vagy eszmét szemléltet (pl. állat~k). - A ~ ált. mondanivalója: a világban a jó és a rossz mindig harcban áll egymással, mindig a jó győz; mindig elnyeri jutalmát, s a rossz a büntetését; az igazság mindig kiderül és érvényre jut; a gyengék, kicsinyek, szegények mindig számíthatnak egy természetfölötti segítségre és erőre, s ezt az erőt a ~ végén el is sajátítják; a ~ hőse életét is kockára teszi az áldozatvállalásban, ezért talál segítséget a természetfölöttitől; a szépség feltétele a belső érték, ha ez nincs meg, a külső is előbb-utóbb semmivé lesz; a szeretet viszont a csúnyát is megszépíti. - A Szentírásban bűnei miatt Izr. közmondássá és ~vé lesz a környező népek között (MTörv 28,37; 1Kir 9,7; Tób 3,4). Jotam ~je a kir-t választó fákról (Bír 9,7-20) és Joás ~je a bogáncsról és a cédrusról (2Kir 14,9; 2Krón 25,18) a felfuvalkodott embert írja le. 1Kor 12,12-30: Pál ap. a ~ nyelvén szól az emberi test tagjainak harcáról. Az ÚSz-ben ~ a tévtanítások (1Tim 1,4; 4,7; 2Tim 4,4; Tit 1,14; 2Pt 1,16). - ~beli állatok: →keveréklény, →leviatán, →pecsét, →sárkány. **

BL:1238.