mennybemenetel (lat. Ascensio, az ascendo, 'fölmegy, fölemelkedik' szóból): →Jézus Krisztus megdicsőülésének utolsó földi állomása, amikor negyven nappal föltámadása után az Olajfák hegyéről tanítványai szeme láttára a maga isteni erejével fölment az Atyához a mennybe. - A ~t Lk a végén röviden (24,50-53), az ApCsel részletesen (1,4-11), Mk egy mondattal (16,19) mondja el. Ünnepe a m. nyelvben Áldozócsütörtök. - Dogmatikailag. A ~ a Szentlélek elküldésének és Jézus 2. eljövetelének alapja. Az ap-ok azzal váltak igazán a →föltámadás tanúivá, hogy a ~nek is tanúi voltak. Már Jézus föltámadása átmenet volt a megdicsőült életbe, hazatérés az Atyához (Lk 23,43; 24,26), de a ~ben vált véglegessé. Jn-ban Jézus búcsúbeszédében hivatkozik az Atyához való hazatérésre (16,5-15), ami a mennyből alászállásnak az ellentéte (vö. 3,13). Amint a kereszthalálban csak a hívők, a megjelenésekben csak a kiválasztott tanúk látták meg Krisztus fölmagasztalását (ApCsel 10,41), →második eljövetelekor azonban mindenki meggyőződik róla. A ~ ósz-i előképe a trónfoglalás, a beöltözés a dicsőségbe, az új név kinyilvánítása (vö. Fil 2,9). - A ~ jelzi, hogy Jézus győzedelmeskedett a démoni erők fölött (Kol 1,15; Ef 1,21; 4,8), betölti a mindenséget mint az Egyh-nak és a teremtésnek a feje. Van megváltástani jelentése is, hiszen Jézus csak a mennyből áraszthatta ki a Szentlelket, s az Egyh. csak így indulhatott el tört. útjára. Igazolta előttünk is, hogy a földi élet a mennyei dicsőségbe vezet. A Zsid 7,26 és 9,23 arról beszél, hogy a mennyei szentélybe lépett be mint örök főpap, és ott közbenjár értünk. - A ~ az ap. Egyh. hitvallásában elsősorban Jézus föltámadásának minden megjelenésben megnyilvánuló szempontját emeli ki: azt, hogy ő már a mennyei dicsőséghez tartozik. Az Isten jobbján ülés sem a világtól való távollétét jelzi, hanem azt, hogy tevékenyen részt vesz az Atyának a világ fölötti uralmában. Ugyanakkor ez a megdicsőült Krisztus nem más, mint az, akit keresztre feszítettek, de emberségét már áthatja a Fiú dicsősége, és az emberek számára is megszerezte a mennyek országát. Nem úgy nyitotta meg azt, mintha már előbb létezett volna, hanem úgy, hogy az üdvösség őbenne alakult ki, és az emberek az ő fiúi dicsőségében részesednek. A mennybejutás azt jelenti, hogy Krisztus tagjaiként elnyerjük az örök életet, ami elsősorban neki jár ki fiúsága és érdemei alapján. - Ikgr. Ábrázolása csak 400 k. kezdődött, 2 típusban: 1. A késő-antik →apoteózis-képek mintájára a bizánci műv-ben alakult ki a →mandorlás ~. A trónon ülő, ritkán álló Krisztust mandorla veszi körül és angyalok emelik/kísérik az égbe. E képeken legtöbbször Mária is jelen van. A Ny-i Egyh-ban is előfordul (Róma, S. Clemente, 9. sz. közepe); legtöbbször timpanonokban (Chartres, 1145). - 2. Krisztus az égből feléje nyúló istenkezet megragadva megy az égbe. Főként a Ny-i Egyh. képtípusa. Első példáin a föltámadáshoz kapcsolódik (elefántcsonttábla, München, Nemz. Múz., 400 k.). A kép alsó felében látható az üres sír az alvó őrökkel és a →három Máriával; felső részében Krisztus a tanítványok közül emelkedik az égbe. A karoling műv-ben szinte kizárólagos e képtípus a föltámadás nélkül. Krisztus néha →orante áll. 1000 k. alakult ki az eltűnő Krisztus képtípus: Krisztus alakjának nagyobb részét már felhő takarja, legtöbbször csak a lábai láthatók; Mária és az ap-ok térden állva néznek utána. A 14. sz. elejétől Krisztus már nem is látható, csak a földben hagyott lábnyomai. E típus Angliából származott. - A bizánci műv-ben a képeken a felületet két mezőre osztják, a felső mezőben négy szárnyas, mennyei lény emeli az égbe a mandorlában levő Krisztust, az alsó képmezőben sorakoznak az Istenanya és az apostolok. →áldozócsütörtök G.F.

Kirschbaum II:268. - LThK V:358. - Sachs 1980:177. - Onasch 1981:160. - KML 1986:228. (s.v. ~, mennybevétel) - BL:1227.