🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > M > magánimádság
következő 🡲

magánimádság (lat. oratio privata): egyedül, egyéni áhítatból végzett →imádság, a személyes istenkapcsolat sajátos cselekedete (→magánájtatosság). - Lehet →kötött imádság, ének v. szabad beszélgetés Istennel. Bárhol mondható: otthon, munkahelyen (szünetben), séta, pihenés közben; s tp-ban, de csak a liturgián kívüli időben, pl. →szentmise előtt v. után. - A ~ és a közösség. A ~ nem az öntörvényű, elszigetelődő ember imája, hanem a →liturgikus imádság elmaradhatatlan kiegészítője. Egyik nem lehet meg a másik nélkül, mint ahogy az →individualizmus kísértése is jelen lehet mind a közösségi, mind a ~ban. A ~ a →vallásosság erényének bensőséges területe. Ha tartósan kimarad, a liturgikus imádság kiüresedik, formálissá válik. - Ugyanakkor a lit. az Egyh. hivatalos imájába beemeli és beépíti az egyén imádságos szándékait is. Mindaz, amiért ~ot végzünk, velünk együtt jelen van a közösség, a templomi lit. imájában is. Ezért nem szükséges és nem szabad a lit. (pl. szentmise-szövegek) helyett ~ot mondani. - Ugyanakkor bizonyos értelemben a ~nak is van közösségi jellege, mert a helyesen végzett ~ot el lehet mondani és föl lehet ajánlani bármely közösségért, s lélekben és gondolatban egyesülni lehet a jelen nem lévőkkel stb. - Ált. a ~ körébe tartozik az →elmélkedés, pl. a →homília főbb gondolatainak visszaidézése és saját életünkre való konkretizálása, →lelki olvasmány belső feldolgozása stb. - A ~ sajátos része az →archaikus népi imádságok. **

Schütz 1993:146. - KEK 2650-2750.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.