Magyar Katolikus Lexikon > L >


(lat. Equus caballus): a lófélék fajához tartozó páratlan ujjú patás állat. - A hím állat a mén, nősténye a kanca; az ivartalanított ~ a paripa. Háziasítása után hátasállatként, vontatásra és harci állatként a legújabb korig használták. - 1. A Szentírásban. Elő-Ázsia (Közel-Kelet) tört-ében a ~ fontos szerepet töltött be. Vsz. Közép-Ázsiában az indoiráni törzsek kezdték el tenyészteni. Nem lehet megállapítani, hogy Mezopotámiában mikor bukkant fel. Annyi bizonyos, hogy a suméroknak nem volt szavuk a ~ fogalmának jelölésére. A hettiták körében, valamint Szíriában vsz. a →hurriták révén vált ismertté. A hettiták híres ~tenyésztők lettek. Egyiptomban a →hikszoszok révén terjedt el (A. K. Dajani szerint a kései bronzkorban). A Beerseba mellett folytatott ásatások során találtak egy lovat, melyet Kr. e. kb. 3000-ből valónak tartanak. Arábia D-i részén csak a Kr. u. 2. sz. vége felé terjedt el a ~, É-i részén valamivel előbb. - Izr. fiai a lovat elsősorban a hadakozásban harci szekerek vontatására használható állatként ismerték. Salamon kir. az akkori nagyhatalmak példája szerint seregét lovassággal erősítette meg, és ezeknek helyőrségi városokat, ún. szekér- és lovasvárosokat létesített (1Kir 9,19; 10,26; vö. MTörv 17,16). Magánszemély birtokában hátas~val v. vontató ~val csak elvétve találkozunk (Eszt 6,8; Préd 10,7). A lovakat Kilikiából szerezték be (1Kir 10,28). Megiddóban fölfedeztek egy Kr. e. 9. sz. ~istállót (tévesen Salamonhoz kötik). A Jób 39,19-25: a harci mén költői leírása. Zak 1,7-12: a ~ az Úr követeinek hátaslova. - Az apokaliptikában is harci szekeret húz (Zak 6,1-8); a →négy apokaliptikus lovas az utolsó ítélet végrehajtói. A győztes Krisztus és serege fehér lovon ül (Jel 6,1-8; 19,11; vö. 9,7-19).

- 2. A vallástört-ben a ~ antik eredetű fényjelkép a napisten mennyei fogata előtt (→Nap). Mint isteni jelképnek, bajelhárító erőt tulajdonítottak neki. Az ősi ~kultusz maradványa a  m. falusi házak csúcsdíszei között a ~fej, azon idők emléke, amikor az áldozati ~ koponyáját rudakra tűzték a lakás körül a gonosz elriasztása végett. Méhesek elé még a 20. sz. közepén is kitűzték. - Az ókorban a fehér ~ a világi uralkodók hatalmi jele volt. A hagyomány úgy tudja, hogy Nagy Konstantin e jellel megajándékozta a p-kat (Róma, Quattro Coronati, freskó, 1246). A földrészek között a ~ Eu. ismertetőjele. - 3. Ikgr. Az ősegyh-ban a ~ a föltámadás és ezáltal a halál fölötti győzelem jelképe, utal a lélek mennybemenetelére s az örök békére. Tüzes paripák ragadják az égbe kocsiján Illés próf-t. Olykor a →Háromkirályok lovon közelednek Betlehem felé; a Keresztrefeszítés képén a róm. százados lovon ül. A négy  apokaliptikus lovas fehér, vörös, fakó és fekete lovon ül. A fehér ~ a Messiás, a „győzelmes Krisztus” és az ő szentjeinek jelképe. Ezen alapul a →lovasszentek és a győzelmes Egyh. ábrázolása. - A Krisztustól elforduló lovak a hitetlenség szimbólumaiként láthatók a keresztrefeszítés- és Háromkirályok-ábrázolásokon. - A szimbólumok kettős (ambivalens) értelme szerint a ~ az Antikrisztus hatalmának, az eretnekségnek, bujaságnak, s főként a hiúságnak és a gőgnek a szimbóluma. Ezért az alázat és a mértéktartás jele a leszállás a ~ról. - A ~ról való lezuhanás Szt Pál által a megtérés jelképe lett (ApCsel 9,4). A jó fejed. fehér lovával szemben a gonosz fejed., a halál és az ördög lova hollófekete. E jelkép értelmében vonult be 1919. XI. 16: Bp-re fehér lovon Horthy Miklós. - Attrib.: Szaloniki Szt Demetert, Szt Györgyöt, a mórokkal küzdő Szt Jakabot, a koldusnak fél köpenyét adó Szt Mártont ~háton ábrázolják; Szt Elegy (csodás ~patkolása jelenetén); Szt Euszták és Szt Hubert (leszálltak a ~ról, amikor meglátták a szarvas agancsa közt a keresztet); Szt Izidor; Szt Longinus; Szt Lénárd (ritkán); Szt Marcell p.; Szt Márton; Szt Medárd; Szt Mihály főangyal (szárnyas ~von); Örményo-i Szt Gergely; Szt Pál ap. (megtérését a damaszkuszi úton gyakran ~ról lebukva ábrázolják); Szt Secundus vt.; Szt Szeverin; Szt Teodor attrib-a.

4. A ~ a m-ok honfoglaláskor magukkal hozott, legjelentősebb háziállata. A ~tenyésztés mesterszavait: ló, nyereg, ostor, fék, lófi, másodfű, harmadfű már az előmagyarok ismerték, a bolgár-török érintkezés jelentékenyen már nem bővítette (békó, gyeplő stb.). - Fajtáját tekintve 1000 év alatt igen nagy változáson ment át. Régi m. tájfajtánk, melyet a gazdasági szakirod. parlagi ~nak v. javítatlan paraszt~nak nevez, a 20. sz. elejére korcs lett. Az ősi m. ~fajta megismeréséhez némi támasztékot adnak a honfoglaláskori sírok csontleletei. Kecskeméten 1906: avarkori lelettel meghatározott csontvázat találtak, melynek magassága még a javítatlan m. parlagi ~ét sem éri el. Vsz. ilyen volt a mai, sokszorosan keresztezett ~ őse, a honfoglaló m-ok igénytelen, apró, de rendkívül kitartó és fáradhatatlan lova. - Az 1930-as években a még eleven szokás szerint m. ember kocsit egy ~val csak kényszerűségből húzat. Legalább 2 lovat fog be a szekérrúd 2 oldalára. Ha 3 lova van, a harmadikat a rúdtól jobbra levő rudas mellé lógósnak fogja. 4 lovat úgy fog be, hogy kettő a rúd mellé, a másik kettő ezek elé kerül. K-i szokást őriznek a Tiszántúlon, amikor a rúdtól balra levő nyerges ~ra nyerget tesznek és ~hátról hajtják. A m. a ~ befogásában és hajtásában rendkívül gyakorlott, 7 lovat is befog és könnyűszerrel kormányoz. - A ~ erejét az ember kezébe adó fölszerelés a ~szerszám (→iga). A ~ hámmal húz, csak a Ny-ról beszármazott, hidegvérű, nagy, nehéz igás~ húz kalubával v. kumettel, ami egyes →járom. A hám legegyszerűbb formája a kenderhám. Egy része a ~ szügyén, más része a hátán fekszik, a 2 részt a ~ oldalán az istráng köti össze. Az istráng másik végét a hámfára hurkolják, s a ~ ennélfogva húz. A jobbfajta hámot bőrből készítik, s a szügyi és háti részt az istrángon kívül a veseszíj tartja össze. A bőrhám kötélistrángjára a ~ oldalánál hámtáskát húznak, hogy a kötél a ~ szőrét le ne dörzsölje, s a bőrét ki ne kezdje. A jobbfajta hámon a hám szügyre feszülő részét a vállszíj, a 2 hámtáskát a ~ hátán keresztül a hátszíj tartja össze. A Mátraalján és Erdélyben farhámot is hord a ~, hogy a nyaklón kívül ezzel is visszatartsa lejtőn lefelé haladva a kocsit. - Befogáskor a ~ fejébe kantárt húznak. A kantárnak alul vas zablája van, amit a ~ szájába tesznek, s a zablához kötött gyeplővel, erével irányítják v. fékezik. Legősibb a kétkarikás végű, közepén megtört zabla (honfoglaláskori sírleletekben is előfordul, azóta is alig változott), amit Debrecenben 2 fapecekkel erősítenek a szekeresfíknek nevezett ősi formájú kantárra. A zablának hazánkban az ősi formáján kívül sokféle fajtája használatos. Megtaláljuk köztük a török világ emlékeit s az úriosztály meghonosította idegen, főleg ang. zablákat. - A ~szerszám járulékos részei a sallangok, ma inkább díszek, de eredeti rendeltetésük, hogy távol tartsák a lovat háborgató legyeket. - A ~ nyakára v. hámjára régebben csengőt kötöttek, aminek főleg homokos talajon járó szekéren v. ált. szánfogaton van jelentősége. A csengő hangja figyelmezteti az úton járót a szekér, kocsi v. szán közeledtére. Egyébként a csengő csak dísz. - Az előre fogott lovakat a nyeregből suhogónak nevezett hosszú ostorral hajtja, mely telenggel v. telekkel forgathatóan van az ostornyélre erősítve. A lovat a lábbeli kérgére v. sarkára szerelt sarkantyúval serkentik. - A fejlett lovaglás szerszámai, a nyereg és a kengyel  a m. pásztor, lovászember számára a lovaglásnak nem elengedhetetlen kelléke. Nagyon gyakran nyereg nélkül, szőrin ülték meg a lovat, legfeljebb valami pokrócot terítettek rá, s arra ültek. Olykor zablás kantárt sem használtak, csak kötőfékkel irányították a lovat. - Az istállós tartásban naponta vakarni szokták a lovat erre készült vakaróval. A vakaróval kifésült szőrt sokhelyt vánkosok, derékaljak megtömésére használták. A ~ farkaszőréből a pásztorok, lovászok árkányt és ostorcsapót fontak, ezenkívül művészi módon gyűrűt, gombot, tűtartót, óraláncot is kötöttek belőle. Az Alföldön lakodalom v. egyéb ünnepélyes lovas felvonulás alkalmával a lovak sörényét, farkát díszesen befonják; farkát ezenkívül föl is kötik. Ebben a kocsisok nagy művészek. **

MN II:84, 140, 219, 222. IV:180. - Kirschbaum III:411. - Lipffert 1976:40. - Sachs 1980:282. - KML 1986:207. (s.v. ló és lovas). - BL:1124.