Magyar Katolikus Lexikon > K > kriticizmus


kriticizmus: filozófiai irányzat, amely legfőbb feladatának azt tekinti, hogy rámutasson az emberi megismerőképesség határaira, és lehetetlennek tartja, hogy eldöntsük, mi helyes és mi nem. - A kifejezés I. Kantra vezethető vissza. Ellentéte a →dogmatizmus, amely latolgatás nélkül fogad el minden „fölülről” érkező tanítást. Az újkor gondolkodói ugyanakkor, mikor megőrzik a gondolkodás hagyományaiból az olyan fogalmakat, mint világ, test, mozgás, okság, a termtud. fejlődés hatására tartózkodóbbak, kritikusabbak olyan fogalmakkal szemben, mint anyag-forma, cél, lélek, magánvaló, Isten. Utóbbiak Kantnál pl. inkább →a priori tudati kategóriáknak, alanyi adottságoknak tűnnek, nem pedig valós tényeknek. Ez főleg az Isten-eszménél szembetűnő, hiszen régebbi korok számára Isten a „legvalósabb”, itt pedig már-már fikció. A kanti ~ sajátos ellentmondása, hogy míg a jelenségeket olyan sokra értékeli (→fenomenalizmus), az erkölcsi posztulátumoknak, föltételezéseknek (köztük az Isten-eszmének) nagyobb jelentőséget tulajdonít, mint a jelenségeknek. Egyfajta mérsékelt ~ bármely gondolkodási irányzat része lehet, hiszen minden gondolkodónak késznek kell lennie arra, hogy nézeteit újra és újra kérdőre vonja, még behatóbb vizsgálat alá vesse. A kételkedés (→kétség, →hitkétely) azonban csak mint módszeres kételkedés vihet előre, a mindent megkérdőjelező →szkepticizmus a továbbhaladás sarokkötője lehet. Cs.I.

LThK VI:646.