Magyar Katolikus Lexikon > K > konszekráció


konszekráció (lat. consecratio, a consecrare, 'megszentelni, fölszentelni' szóból): az →áldás egyik formája, mellyel a katolikus Egyház tárgyat v. személyt kiemel a profán világból és Istennek ajánlja. Ellentéte az →exsecratio. - 1. átváltoztatás, a kenyér és a bor ~ja. A ~ szó először Tertullianusnál és Szt Ambrusnál fordul elő (→Eucharisztia), s az átváltoztató cselekményt jelenti: →átlényegülés. - 2. consecratio virginum: a szüzek ~ja eleinte (350 u.) a lélek Isten iránti odaadását jelentette, melyet az Egyh. a →fátyol átadásával (velatio) szentesített. Később magát a szerzetesnővé avató szert-t is ~nak nevezték. - 3. a consecratio Ecclesiae a 4. sz. vége óta →templomszentelés. - 4. minden olyan fölszentelés, ami →krizmával történik (→püspökszentelés, →oltárszentelés, →liturgikus edények ~ja). - 5. A II. Vat. Zsin. után a lit. kv-ek csak az 1. és 2. értelemben használták. - 6. A CIC 1983 a korábbi szóhasználatot fölelevenítve beszél a papok (835.k. 2.§), a hivatalviselők (276.k. 1.§, 1008.k.), a krizma (847.k. 1.§, 880.k. 2.§), sőt papok által is végezhető (1169.k. 1.§) ~król (pl. lit. edények, oltár ~ja). **

LThK 1993. VI:288.