kollektivizmus (a lat. collectiva, 'közösség' szóból): társadalomelméleti irányzat, amely az egyedi-személyes szempontok rovására az emberi élet közösségi-társadalmi összetevőjét hangsúlyozza. - 1. a filozófiában az →individualizmus ellenhatása, amely az egyedi szabadság megvalósítását hangsúlyozza. A ~ban a társad. mintegy megszemélyesül, az egyes ember értékét veszti, szinte megsemmisül. A kollektivista rendszerek közös tételei: a társad. valamiféle gépezet v. szervezet; embernek lenni annyi, mint valamely közösség tagjának lenni; csak a társad-nak van valós léte, tulajdonképpeni értéke, az embernek nincs saját léte, élete. - Arisztotelésznek az az eredetileg „formális” gondolata, hogy az egész előbbre való, mint a rész, később kollektivista hitvallássá válik: előbbre való a társad., csak azután következik az egyes ember, éppen a társad. által megszabott létével. Ez a fajta társadalom-monizmus kizár minden személyest. Kifejezett ~ról mégis inkább csak az utóbbi évszázadokban beszélhetünk. A →szociológia ekkor mintegy a társad. és az egyes viszonyára viszi át mindazt, amit a régebbi korok Isten és az ember(ek) viszonyáról tartottak, az Istenre-vonatkoztatottság helyett a „társadalmi vonatkozás” kerül középpontba. A. de Gobineau szerint az emberi szellem a vér (a biosz, a faj) visszatükröződése, nem pedig valamiféle logoszé. Marx azt a világnézeti alapelvet mondta ki: „nem az ember tudata határozza meg létét, hanem fordítva: társadalmi léte határozza meg tudatát”. Az ember tehát csak merő „termék”, az „én” a „valami” (es) funkciója. Így a kollektivista elméletek szerint a társad. a szubsztancia, az egyes csak afféle járulék. Az erre épülő politikai rendszerek éppen ezért többé-kevésbé korlátozzák az egyesek mozgásterét és abszolutizálják a közösségi érdekeket. Míg az individualizmusban az állam közmegegyezésen alapuló alakulat, afféle szükséges rossz, itt a tulajdonképpeni jó, az erkölcsi eszmény hordozója. „Az állam Isten járás-kelése a világban” - vallja Hegel. Ha az individualizmus anarchia felé hajlik, a ~ból könnyen fakad egyeseknek kijáró kultusz, →bálványimádás. - 2. társadalmi rendszer, melyben a termelőeszközök nem az egyének, hanem a közösség tulajdonában vannak. 1917. XI. 7: a szentpétervári államcsínnyel hatalomra került kommunista (bolsevik) párt az államrend alapjává a ~t tette Oroszo-ban (1922: SZU), amit az uralomra került komm. pártok mindenütt utánoztak, s a gazd-ot mindenütt csődbe juttatták. - 3. a művészetben az alkotó egyéniségének, önállóságának tagadása, azzal, hogy az alkotás közös cselekedet (vallói: a kollektivisták). 88-Cs.I.

Új Idők lex. IX:3903. - LThK VI:377. - Gábor Áron: Az embertől keletre. 3. kiad. München, 1980. - LE 67. - Szolzsenyicin I-III. - Muzslay 1993:102. - A kommunizmus fekete kv-e. Bp., 2000.