Magyar Katolikus Lexikon > K > klérus


klérus (lat., a gör. klérosz, 'tulajdon, kiválasztott rész, osztályrész' szóból): az →egyházi rend szentségében részesült férfiak, →diákonusok, →papok, →püspökök összessége. - A régi egyhjog szerint a ~ tagjává a →tonzúra, a hatályos jog szerint a →diakonátus fölvétele tesz. - Az Egyh-ban Jézus akarata folytán különbség van a hívők (→laikusok) és az elöljárók (→klerikusok) közt. Már Órigenész, Tertullianus és az apostoli kánonok (→egyházi rendtartás) használták a ~ szót az egyh. rend jelölésére. A ~ tagjai Isten különös tulajdona mint az ő szolgái; viszont ugyanezért különlegesen bírják osztályrészül Istent (Szám 18,20; Lk 6,13; Jn 15,16). Mátyás ap. sorsvetéssel történt kijelöléséből (ApCsel 1,24) a ~ mint sorsot jelentő szó is került használatba, a papság jelölésére. A ~ba csakis férfiakat lehet fölvenni (1Kor 14,34), s eredetileg e fölvétel kézföltétellel és fölszenteléssel történt. - A ~ fogalompárja a →világi Krisztus-hívők. A két csoport és a belőlük eredő →szerzetesség alkotja Krisztus egyetlen Egyházát. **

KL III:84.