Magyar Katolikus Lexikon > K > keresztség


keresztség (lat. baptismus): az első és legfontosabb szentség, mely megnyitja az utat a többi szentségek felé, általa az ember megszabadul a bűnöktől, Isten gyermekévé születik újjá, és eltörölhetetlen jeggyel Krisztushoz hasonlóvá válva az Egyház tagja lesz. Szertartása: →keresztség szertartása, →keresztelés, →keresztelő, - 1. Elnevezése. A zsidó-gör. környezetből átvett baptizein ige zsidóker. körökben '(meg)keresztel' értelművé vált. A szó a 'bemerít, alámerül' jelentésű baptein ige iterativuma (ismétlődést kifejező származéka); az alapszóként szolgáló ige az ÚSz-ben profán értelemben szerepel (Lk 16,24; Jn 13,26; Jel 19,13). A származékigéből jöttek létre a főnévi származékok: a baptiszmosz, mely az alámerítésre (a rituális tisztulásról: Mk 7,8; Zsid 9,10) v. keresztelésre (6,2) utal, és a baptiszma, mely a ~et elsősorban mint intézményes formát jelöli. Ezek zsidóker. szóalkotások (mint Keresztelő János nevében a Baptisztész jelző is), a lat-ba lefordítatlanul kerültek át. - 2. Mibenléte. A ~ kezdettől fogva az Egyh-ba való beiktatás szentsége volt, még ha nem is nevezték mai értelemben vett szentségnek. Úgy szolgáltatták ki, mint ami bekapcsolja a hívőt a megváltás misztériumába (Róm 6,4), Krisztus testének tagjává teszi (Gal 3,27), és megjelöli a Szentlélek pecsétjével. Ezért úgy értékelték, mint újjászületést vízből és Szentlélekből (Jn 3,5). A racionalista vallástört. megkísérelte, hogy a zsidó szokásokból (→rituális fürdő), ill. a pogány vallások tisztulási szert-aiból vezesse le, de a külső hasonlóságon kívül mást nem lehet találni. A szert-os tisztulás a misztérium-vallásokban csak mellékes jelenség, nincs teol. tartalma. A ~ közvetlen előzménye Ker. János föllépése. →János keresztsége igazi bűnbánatot és Isten felé való kitárulást követelt, azért lehetett előkészület a „Lélekkel való kereszteléshez”, amit János is várt. Jézus tanítványai egy ideig folytatták a János által használt szert-t (vö. Jn 3,22) a megtérésnek és az új idők várásának jeleként. →Jézus keresztsége Jánosnál a Jordánban nem tekinthető úgy, mint ami összefügg az egyh. ~gel. - Ha a Szentlélek eljövetele után az ap-ok az első naptól kezdve alkalmazták a ~et, azt csak Jézus kifejezett kérésével, parancsával lehet magyarázni. A zsidók a hozzájuk tért →prozelitákat szert-osan megfürdették, de az egyh. ~e ettől teol. tartalmában alapvetően különbözik. Az ap-ok Jézus ~ét nem tartották olyan modellnek, amit önmagáért utánozni kellene. Ugyancsak nem lehetett a ~re következtetni Jézus képes kifejezéseiből, amelyekkel halálára célzott (Mk 10,39; Lk 12,50). Jézusnak Nikodémushoz intézett szavait, hogy újra kell születni Lélekből (Jn 3,3-8), szintén csak a már meglevő ~ből lehetett megérteni. -

Ami a ~ gyakorlatát illeti, bizonyára alámerítéssel szolgáltatták ki, ahogy azt a Pál ap. által hozott szimbólum is föltételezi (alászállás a sírba Krisztussal, Róm 6,4). A legrégibb adatok azt mutatják, hogy Jézus nevére v. nevében kereszteltek (ApCsel 2,38; 4,12), s ehhez hozzátartozott Jézusnak mint Úrnak és Messiásnak a megvallása. A hit kifejezését és megvallását mind az úsz-i iratok, mind az egyh. hagyomány igazolja. A ~gel kapcsolatos kézföltétel a Lélek közlésének a jele (ApCsel 8,17; 19,5), de az olajjal való megkenés ott még nem mutatható ki. - A ~nek az üdvösséggel való kapcsolatát kezdettől fogva vallották. Hatása a bűnök bocsánata és a Szentlélek befogadása (ApCsel 2,38; 1Kor 6,11; 12,13). A teol. értékelés ugyancsak kezdettől fogva adott: a víz jelképezi a lelki tisztulást, a bűnök bocsánatát, amit Jézus szerzett meg kereszthalálával, a Szentlélek közlése a lélek megszentelését. Pál ap. főleg azzal mélyítette el a teol. jelentést, hogy utalt a Krisztus halálával és föltámadásával való kapcsolatra; a Krisztusba való beöltözésre és az istengyermekségre (Róm 6,4; Gal 3,24; 4,4). A Krisztushoz tartozás kegyelmeit megvilágítja az Ádám-Krisztus párhuzammal: amit Ádámban elveszítettünk, azt Krisztusban bőségesen visszakapjuk. Magunkra öltjük a mennyei ember képét, és új teremtménnyé válunk (Kol 3,10). A megváltás misztériumában való részesedés tehát közp. gondolat. Ezért már a megdicsőült Krisztus létmódját is hordozzuk rejtett módon (Kol 1,13; 2,13; Ef 2,5). Az ő dicsősége egyszer külsőleg is megnyilvánul rajtunk (Róm 8,17; 2Kor 4,11; Kol 3,4). A ~ nem egyéni esemény, hanem beöltözés Krisztus testébe, az ő testének építése (1Kor 12,13), s ezzel a természetes különbségek elvesztik jelentőségüket közöttünk (Gal 3,28; Kol 3,10). A ~ben benne van az újjászületés (1Pt 1,3; Jak 1,18; Tit 3,5), s ebből az új életmódból erednek az erkölcsi kötelességek. - 3. Dogmatikailag megállapítható, hogy a ~ az ap-ok utáni korban is az Egyh. ünnepi beiktató szert-a maradt. Megelőzte a tanítás, a →katekézis, az ima, a böjt és a hitvallás letétele. Magát a ~et már a Szentháromság nevének említésével szolgáltatták ki. Utána következett a megkenés és az Euch-ban való részesedés. A ~ és a kézrátétel összetartozik, s ha nem ap. v. pp. keresztel, akkor a kézrátételt utólag pótolják. Itt már érezhető a ~ és a →bérmálás külön jelentése. A felnőttekkel együtt a hozzájuk tartozó gyermekeket is megkeresztelték, de erről még külön teol. reflexió nincs. A család term-es egység, azért a szülők hite a gyermekeké is. Az pedig magától értetődik, hogy a szülő a hitét át fogja adni gyermekeinek (→gyermekkeresztség). -

Jeruzsálemi Szt Cirill szerint a ~ „foglyok kiváltása, a bűnök megbocsátása, a lélek újjászületése, fényes öltözet (endüma), eltörölhetetlen pecsét (szphragisz), kocsi, mely az ég felé visz (→Illés szekere), paradicsomi öröm, királyi ajtó, a fiúvá fogadás adománya”. - Nazianzi Szt Gergely szerint „a Lélek követése, közösség az Igével, a teremtmény felemelése, a bűn lemosása, részesedés a fényben, a lemosás öltözete; megvilágosodás-kocsi, mely Istenhez visz, kivonulás Krisztussal, a hit támasza, a szellem tökéletesítése, a mennyei királyság kulcsa, az élet megjobbítása, a szolgaság elvevése, a bilincsek feloldása, az összetétel átalakítása; a megvilágosodás, Isten adományai közül a legelőkelőbb és legszebb”. Az egyházatyák Illés szekerét gyakran azonosították a keresztséggel, hiszen Illés fölemeltetett, de a vízben, azaz átment a Jordánon, s azután ragadták el a lovak a menny felé. - Dogmatikailag jelentős tisztulást hozott Szt Ciprián idejében a ~i vita, Szt Ágoston idejében a →donatistákkal és a →pelagiánusokkal folytatott vita. Tisztázódott, hogy az eretnekek által kiszolgáltatott szentség is érvényes, ha az előírásokat betartották. A szentségi jelleg tisztázását is előbbre vitte az a gondolat, hogy maga a jel tartalmazza és közli a kegyelmet, tehát a kegyelem valamiképpen tárgyiasítva van benne. A szentségi jelet a hívő Egyh. hordozza, hiszen Krisztus őrá bízta a megváltás titkát. Ágoston a gyermekek keresztelésének jogosságát azzal indokolja, hogy a ~ valódi jel, amely magában hordozza a kegyelmet, azért érvényes lehet egyéni hozzájárulás nélkül is. A K-i atyák a ~ teol. tartalmát abban látták, hogy az embert részesévé teszi Krisztus megváltó szenvedésének, mégpedig úgy, mint erővel telített cselekmény. A víz önmagában erőtlen volna, de a Szentlélek erejét kapja a megszentelésre (Jeruzsálemi Szt Cirill). - A kk-ban a skolasztika Ágostont követte, de bevezette az arisztotelészi fogalmakat. Az alapvető kérdés ez: Hogyan viszonylik a szentség objektív valósága az ember szubjektív magatartásához? Hit nélkül a szentség nem hat, a hitnek még a gyermekek ~ében is jelen kell lenni. Ők az Egyh. hitével hisznek, s a kegyelem megadja nekik a beléjük oltott hitet mint belső készséget. Viszont ha a hit valakit üdvözít, abban benne van a ~ vágya is. A →vágykeresztség után kiszolgáltatott ~ mégis valódi szentség, mert az Egyh. tagjává tesz, növeli a kegyelmet és az erényeket, s teljessé teszi a Krisztushoz való hasonlóságot. A ~et azért nem lehet megismételni, mert eltörölhetetlen jegyet nyom a lélekbe, a Krisztus számára való lefoglaltság jegyét. Ez a jegy nem azonos a szentséggel, de arra előkészít és nem veszíthető el, ill. mindig a kegyelem jogcíme marad. - Aquinói Szt Tamás a ~ről szóló tanítást beépítette a szentségtanba, és harmóniába hozta az ágostoni hagyományt, a K-i atyákat és az arisztotelészi kifejezésmódot. Nála a szentség valóban a kegyelem jele és oka. - A ~ kultikus cselekmény a ker. élet megalapozására. Istentiszteleti cselekmény, mert megvan benne a hitvallás és annak megvallása, hogy Krisztus a Lélek által működik az Egyh-ban, s a megkeresztelt embert részesíti halálának és feltámadásának misztériumában. Az újjászületés igazi fürdője, ahol az ember az Atya, a Fiú és a Szentlélek isteni életének részese lesz. Ezért a ~ hatékony jel, vagyis azt hozza létre, amit jelképez. Kifejezi a megtérést és a hitet. Az Egyh. az istentiszt. jelleget még inkább érzékeltetni akarta azzal, hogy a kiszolgáltatásnál hangsúlyozza a hitbeli előkészítést, az imádságot, a böjtöt, a hit megvallását, a kereszttel való megjelölést és az olajjal való megkenést. -

Amikor a ~ krisztusi rendeléséről van szó, ne csak Mt 28,19 szavaira gondoljunk, hanem tetteinek és szavainak egész sorozatára, amelyekkel megvilágította a megtérés jelentőségét, a hitet és azt, hogy bevonja az embert saját szenvedésének érdemszerző légkörébe. A szert. arra is hivatott, hogy kifejezze a keresztelendő hitét és elkötelezettségét. - A kegyelmi hatásnál meg kell említeni az áteredő és a személyes bűnök eltörlését. Ezért a felnőtt keresztelésénél a →bánatot is fel kell indítani. A ~ bevon Krisztus halálának és feltámadásának misztériumába, s az egész életet hozzá kapcsolja: ha vele szenvedünk, vele meg is dicsőülünk (Róm 8,17). A szentségi kegyelem magával hozza az egybetartozást Krisztussal, a fővel, azért részesedünk az ő főpapi és próf. tisztében is. Ezen alapszik a világi hívők egyetemes papsága, amely az egész Egyh-at kultikus közösséggé teszi. - A ~ szükséges az üdvösségre, hiszen az törli el az →áteredő bűnt, és jogot ad a többi szentség fölvételére. Adott esetben helyettesíti a vágy- v. a →vérkeresztség (ha pl. a hitújonc vt. lesz), de az igazi szentségi jegyet csak a víz~ adja meg. Ami a ~ rítusát illeti, kezdeti kiszolgáltatási mód volt az alámerítés, de már az 1. sz. végén a Didakhé említi a leöntést, és nem sokkal később már a meghintéssel való kiszolgáltatásról is van adatunk, főleg a betegek esetében. - A ~ anyaga a természetes víz, formája az előírt szavak: megkeresztellek téged az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. K-en sokfelé szenvedő formában használják: megkereszteltetik... Az 5. sz: már említik az →olajjal való megkenést, a →fehérvasárnapig viselt fehér ruha és a →gyertya használatát. K-en a katekumenek befogadásával kezdődött a szert.: kézrátétel, exorcizmus, kereszttel való megjelölés és a hit megvallása. A ~ érvényességéhez tartozik, hogy a kiszolgáltató az előírt szert-t végezze és szándéka legyen azt tenni, amit az Egyh. tesz. A szavakat az alámerítéssel v. leöntéssel egyidőben kell mondani. A ~ ünnepélyes kiszolgáltatását a pp., pap v. diákonus végzi, de szükség esetén világi hívő is keresztelhet. Ha komoly gyanú merül föl a ~ érvényessége felől, akkor föltételesen meg lehet ismételni. A szentség fölvevője lehet minden ember. Ha kétely merül fel, hogy életben van-e még, akkor a föltételt kell alkalmazni („ha élsz...” szavak utalnak rá a keresztelő szavakban). A gyermekek megkereszteléséhez ismerni kell a szülők szándékát, s csak akkor szabad kiszolgáltatni a szentséget, ha a gyermek kat. nevelése, ill. a hit átadása biztosítva van.

A ~ célja ui. nemcsak az, hogy megszabadítson az áteredő bűntől, hanem az is, hogy az Egyh. tagjává és Krisztus tanújává tegyen. 7 é. korban már a gyermek szándékáról és hitéről is meg kell győződni. - 4. A hatályos egyházjog szerint érvényesen csakis valódi vízzel való lemosás és megfelelő formájú szavak útján lehet kiszolgáltatni (849.k.; vö. Conc. Florent., Decr. pro Armenis: DS 1314; LG 11, 14, 40; PO 5). A ~ a szentségek ajtaja (ianua sacramentorum), vagyis aki nincs megkeresztelve, a többi szentséget sem veheti föl érvényesen (849.k.; vö. 842.k. 1.§). Tényleges alakjában (víz~) v. legalább vágy formájában a ~ szükséges az üdvösségre (849.k.; vö. Conc. Trident., Sess. VII. c. 5: DS 1618; LG 14 a). A II. Vat. Zsin. tanítása - hogy elnyerhetik az üdvösséget azok, „akik önhibájukon kívül nem ismerik Krisztus evangéliumát és Egyh-át, de őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatása alatt arra törekszenek, hogy teljesítsék akaratát, melyet lelkiismeretük szavában ismernek fel” (LG 16) - miként a kijelentés alapjául idézett forrásszöveg (SC Off, Ep., 1949. VIII. 8: DS 3868-3872) igazolja, a vágy~ fogalmát fejti ki. Ennek a forrásszövegnek a tanúsága szerint a földi életben Krisztus Egyh-ának valóságos tagjává csak az válik (incorporatur), aki a ~et ténylegesen (víz~) fölvette (vö. 96.k., 204-205.k.). A vágy~gel csak valamiképpen kapcsolódik az Egyh-hoz (adhaeret) az ember (DS 3871). A ~ szükségessége az üdvösségre a ~ről szóló törv-ek értelmezésének vezérelve. - 5. A felkészítés a ~re felnőttek esetében főként a →katekumenátusban történik. Ennek rendjét az egyetemes jog keretein belül a →püspöki konferencia szabályozza. Az OICA fokozatos beavatási rendjét a CIC csak annyiban írja elő, „amennyiben lehetséges” (851.k. 1). A felnőtt keresztelendők felkészítését nálunk többnyire a továbbra is érvényben lévő (mivel az Egyh. Törvénykv-vel nem ellenkező - vö. 6.k.) egyhm. szintű előírások szabályozzák (zsinati határozatok, körlevelek). Keresztelés szempontjából felnőttek módjára kell kezelni mindazokat, akik 7. életévüket betöltötték és eszük használatával rendelkeznek (852.k. 1.§). Gyermekkeresztelés esetén a szülőket és a keresztszülőket kell oktatásban részesíteni a ~ jelentéséről és a vele járó kötelezettségekről. Erről az oktatásról a plnosnak kell gondoskodnia személyesen v. mások útján (851.k. 2). Gyermek módjára kell eljárni azokkal, akik eszük használatával nem rendelkeznek (852.k. 2.§). - 6. Ikgr. Szarkofágokon elnagyoltan ábrázolták a ~ jelenetét: víz, hullámok, kocsit vezető figura (Illés szekerének és a Jordánnak összekapcsolása). Az első ábrázolásokon a keresztelendő és a keresztelő a két főalak, majd az ap-okat küldő Krisztust és a keresztelésnél segédkezőket is megjelenítik. A →Biblia pauperumban előképek keretezik: →átkelés a Vörös tengeren, →forrás, →Jordán, →Noé bárkája, →víz, →vízözön, →tenger. G.F.-E.P.

Péterffy I:270; II:51. - A ~. (Az egyh. imádságainak ford-a és a szert-ok magyarázata) Szerk. Szunyogh X. Ferenc. Bp., 1926. - LThK IX:1310. - Kirschbaum IV:244. - BL:955. - Vanyó 1988:163. - PS 9. - CL 10-13. - ÖD 92-95. - CCEO 1990:675-83. - Erdő 1991:339. - KEK 1213, 1222, 1226-28, 1253-57.