Magyar Katolikus Lexikon > K > kereszthordozás


kereszthordozás: 1. az ókorban a kereszthalálra (ad crucem) ítélt ember büntetésének része, az elítélt a →keresztfa vízszintes gerendáját (patibulum) a vállán vitte a kivégzés helyére. Nyakába ált. fehérre meszelt, feketebetűs címtábla (titulus) volt akasztva, melyre fölírták nevét és vétkét. A kereszt függőleges szára a vesztőhelyen állt földbe ásva (→keresztrefeszítés). - 2. Jézus is maga vitte a kb. 30 kg-os keresztjét →keresztútján a →Golgotára (Jn 19,17: a sztaurosz patibulumot jelent; vö. Mt 27,37; Jn 19,19). A kivégző menetet a centurio (exactor mortis) vezette egy szakasz katonával (cohors) és a zsidó főtanács kirendeltjével. Jézus után a →jobb (és bal) lator vitte a maga keresztjét; majd a keresztreszegezést végző 4 katona (quaternio) s egy újabb szakasz (Mk 15,16) ment. Az egész éjszakán át tartó zaklatásban és kínzásokban elgyöngült Jézus a keresztjét kb. a Gennath-kapuig tudta vinni, ott Cirénei Simont kényszerítették a ~ra (Mt 27,32; →Jézus pere, →ostorozás, →töviskoronázás). - 3. átvitt értelemben a ~ →Krisztus követése az Ő szavai szerint (vö. Mt 8,35; 10,38; 16,24; Lk 5,27; 9,23; 14,27; 18,22; Jn 21,19.20; vele együtt keresztre feszíttetni: Róm 6,6; Gal 2,19; 5,24; 6,14). A mindennapi életben a ~ a nehézségek és szenvedések szeretetből fakadó, türelmes vállalásában, másokért való fölajánlásában valósul meg. - 4. Ikgr. A ~ a →passió (főként szárnyasoltárok) és a keresztút ábrázolásai között szerepel (Almakerék, 14. sz.; Liptószentmárton, 1450, Nemz. Galéria; osztrák festő, 1440 k. (uo.); csegöldi szárnyasoltár, 1494 k., Esztergom, Ker. Múz.). **

Kirschbaum II:649. - BL:954.