Magyar Katolikus Lexikon > K > kegyelemtan


kegyelemtan: a megváltott és megigazult ember embertana. - Az egyhatyák idejében még csak az Istenről szóló (theologia) és az üdvösség rendjéről szóló (oikonomia) tanítást különböztették meg, s a kegyelemről szóló tanítást a megváltástanba sorolták. A K-i irányzat a megtestesülésből indul ki, ami biztosíték arra, hogy az isteni hatás átitatja a teremtett világot; a Ny-i „nagypénteki”, realisztikus irányzat, amely Krisztus keresztjét veszi alapul, s hivatkozik a bűn állandó jelenlétére és arra a segítségre, amelyet az igazak kapnak, hogy kitartsanak a jóban. A kk-ban is különféle összefüggésben tárgyalták azokat a kérdéseket, amelyeket ma a ~ban összefoglalunk: a megváltással és a szentségekkel, a gondviseléssel és a predesztinációval kapcsolatban, v. az erények tárgyalásánál. Még Szt Tamás is a krisztológia előtt tárgyal a kegyelemről a Summában, és az erények teol-ját egészíti ki vele. - A protestantizmus az üdvrend egészéről átterelte a figyelmet az egyéni megigazulásra, az Isten és az ember közötti párbeszédre, ez volt az előzménye a ~ kialakulásának, amit a Tridentinum utáni teol. megvalósított. De magával hozta a téma individualisztikus tárgyalásának veszélyét is. Ösztönözte a tan fejlődését a janzenista vita, hiszen abban is a term. és a kegyelem kapcsolatáról volt szó. A kegyelem és a szabad akarat összehangolásának vágya elindította a tomista-molinista vitát, s az atyákhoz való visszatérés is új szempontokat adott. - Nem elég azt mondani, hogy a kegyelem fölemeli az emberi természetet, v. hogy megadja az erkölcsi segítséget, hanem kapcsolatba kell azt hozni az élet sokféle dimenziójával. Csak így közelíthetjük meg a kegyelem bibliai értelmét is, hiszen ott mindig a konkrét embernek Istennel való találkozása áll előttünk. Ha a kegyelmet úgy fogjuk fel, mint a megváltott és megigazult ember antropológiáját, akkor elkerülhetetlen, hogy a hagyományos ~ egyes fejezeteit más összefüggésekbe ne állítsuk bele (pl. a szentháromságtanba, a teremtéstanba, a krisztológiába és az ekleziológiába). Ugyanakkor megmarad az összefüggése a teol. és az erkölcsi erényekkel. Az egyes dogmatikai traktátusok tételeinek elhatárolása a ~tól mindig összefügg a választott módszerrel. Pl. a szentségtant legkevésbé lehet a ~tól elhatárolni, hiszen az egyes szentségeknél mindig szólni kell a közölt kegyelmekről. Ugyanez áll a morálteol-ra is, hiszen az nem a természettörv. kifejtése, nem is erkölcspszichológia, hanem a Krisztus kegyelmével megalapozott ker. létmód tudatos megvilágítása. Az így átgondolt ~ természetesen érinti az →aszketika és a →misztika problémáit is. G.F.

LThK IV:1010.