Magyar Katolikus Lexikon > A > aszketika


aszketika, theologia ascetica: az →aszkézis tudománya; a gyakorlati teológiának az →erkölcstannal és a →misztikával rokon része a hagyományos teológiában. Tárgya a ker. tökéletesség, mely a kegyelem mindenkinek rendelkezésére álló eszközeivel érhető el. Ennek természetét és elérésének módjait kutatja. - I. Története. 1. Az egyházatyák korában (1-7. sz.) az ~ a szt tanítás egészében, →homíliákban és levelekben, életr-okban és →regulákban, s néhány rendszerező műben van jelen. Az imádságról szóló tanításuk miatt említendők: Origenész, Tertullianus, Karthágói Szt Ciprián. Alexandriai Kelemen aszketikus eszményében az →apátia, a szeretet és →gnózis emelkedik ki. A szerz-ek körében életrajzok (jellegzetes példája Szt Atanáz írása Remete Szt Antalról), szólásgyűjt-ek (→apophthegmata) és tanulm-ok készültek aszketikus céllal. A gör-ök közül kiemelkedik: Euagriosz Pontikosz, Szt Nílus és Márk remete. A regulák közül a legjelentősebbek: Nagy Szt Vazulé, Szt Ágostoné és Szt Benedeké. A nagy →egyházatyák közül főleg Aranyszájú Szt János, Nagy Szt Gergely és Szt Ágoston az ~ mestere. Klimakosz Szt János a K-i, Cassianus a Ny-i szerz-ek számára foglalta rendszerbe az aszketikus hagyományt. →Areopagita Dénesnek tulajdonítják a lelki élet fejlődésének hármas beosztását. E korszakot 662: Szt Maximosz hitvalló zárja. - 2. A középkorban (11-15. sz.) a sztek körül kialakultak a lelki élet nagy iskolái, melyekből nagy irod. is fakadt: az aszketikus-misztikus tapasztalatok teol. feldolgozása. - a) A bencés iskola a lit. imádságon keresztül vezet a kontemplációra. Visszavonultságot és munkát követel, mérsékelt szigorra és a Krisztus misztériuma iránti gyengéd szeretetre alapoz. Fő képviselői: Canterbury Szt Anzelm, Clairvaux-i Szt Bernát, Szt Hildegárd, Nagy Szt Gertrúd. - b) A szentviktori iskola Szt Ágoston érzékenyen gondolkodó lelkületét egyesíti Areopagita Dénes platonizmusával, és a legmagasabb kontemplációra akar elvezetni. Legjelesebb mesterei Szentviktori Hugó és Richard. - c) A domonkos iskola a kontemplatív és apostoli lelkületet egyesíti. Aquinói Szt Tamás a lelki élet szinte minden kérdését taglalta a szenvedélyektől a Szentlélek ajándékaiig. Jelentősek Sziénai Szt Katalin tapasztalatai és írásai. Ide tartozik Eckehart mester, J. Teuler, H. Suso, akik a tökéletes önmegtagadást és Isten megismerhetetlenségét hangsúlyozták. - d) A ferences iskola mind tanításában, mind gyakorlatában érzelmesebb, ember- és természetközelibb az előbbieknél. A szegénységet, az evang. egyszerűséget tanítja, s különleges szeretettel van Krisztus embersége iránt. Szt Bonaventura, s nyomában több ferences tanító 3 szakaszra osztja a lelki életet: tisztulás, megvilágosodás, egyesülés. A ferences harmadrend nagy misztikusa volt Folignói B. Angéla. - e) A →devotio moderna iskolája nagy lendületet adott a misztikának, és pontos szabályokat írt le a belső életről. J. Ruysbroek a misztikus egyesülés feltételeként szabja a teljes lemondást. Ide tartozik Kempis Tamás és J. Gerson. - f) A karthauzi iskola az aszketikus gyakorlatokban az érzelmek fölötti uralmat hangsúlyozza. Fő képviselője Karthauzi Dénes, aki az egész kk. ~ és misztika összefoglalója. - 3. Az újkorban (16-20. sz.) Loyolai Szt Ignác, Szalézi Szt Ferenc és Ligouri Szt Alfonz új módszert hoztak az ~ba és széles körben terjesztették; Avilai Szt Teréz és Keresztes Szt János írásaikban misztikus tapasztalataikat írták le; a Krisztus embersége iránti szeretet a Jézus Szíve-tiszteletben kapott új formát. A korábbi tapasztalatokat és írásokat a →kvietistákkal szemben megvédték, és a tud. értékelésből megszületett az ~ tud-a. Megjelent 3 új isk.: a) A szentignáci iskola módszert ad az aktív és apostoli lelkület aszketikus kifejlesztéséhez. Szt Ignác kidolgozta az elmélkedés módszerét. G. B. Scaramelli élesen elválasztotta egymástól az ~t és a misztikát; b) A kármelita iskola teljes lemondásra, szemlélődésre, és szigorú aszkézisre tanít a misztikus egyesülés eléréséért. Alapítói: Nagy Szt Teréz és Keresztes Szt János; c) A francia iskola a hit és a megtestesülés logikus következményeinek megélését tanítja. Alapítója P. de Bérulle, mesterei J. J. Olier, Eudes Szt János, Grignion Szt Lajos-Mária, és ide sorolható Szalézi Szt Ferenc és J. B. Bossuet is. - II. Az ~ természete. A teol. tárgya Isten termfölötti léte és megismerése, ezen belül az ~ tárgya Isten mint termfölötti végső cél, akit az embernek termfölötti tettekkel lehet elérnie. Az egész erkölcsi élet nem más, mint az értelmes teremtmény „hazatérése” Istenhez. Ennek két változata van: az egyik a kötelező nyomon jár (teszi, amit kell és szabad), a másik, a jobbra és a tökéletesre tör (teszi a lehető legjobbat). A kötelező változatról beszél az erkölcstan, a lehető legjobbról az ~ és a misztika. - Az ~ és a misztika egymástól való elhatárolása vitatható, mert a tárgyban és a módszerben jelentős átfedések vannak, uakkor a különbségtételt a lelki élet aktív, ill. passzív oldala indokolja. Aktivitáson értve az emberi tevékenységet az elmélkedő és szemlélődő imában, passzivitáson pedig a lélek nyugalmát az Istentől kapott, belé öntött szemlélődésben. A legutóbbi időkben az ember egysége felől tették kérdésessé a szétválasztás jogosultságát, azzal, hogy e két tud. a ker. tökéletesség két egymástól különböző útjáról beszél-e, avagy egyik a másik folytatása. Mások azt kérdezik, vajon a beléöntött szemlélődés (a misztika tárgya) szükséges-e az életsztséghez? - Az ~ kérdésében hitelesen csak az nyilatkozhat, akinek személyes tapasztalata van róla. N.E.

Pourrat, P.: Le spirituelité christienne. 1-4. köt. Párizs, 1918. - Gilbert, J.: Documenta Ecclesiastica ad Historiam spiritualitatis spectantia. Roma, 1930. - Enchiridion asceticum. Freiburg im Br., 1930. - Tiefenthaler József: Aszkézis és misztika. Bp., 1930. - Tanquerey, A.: A tökéletes élet. Aszketika és misztika. Párizs, 1932. Ford. Czumbel Lajos. - Müller Lajos: Aszkétika és misztika. 1-2. köt. Bp., 1932. - Folyóir-ok: La Vie Spirituelle (sp., ol. is; domonkos) - Revue d'ascétique et mystique (ném. is; jezsuita) - Etudes Carmélitaines, Rivista de Espiriatualidad (ol. is; kármelita) - EC I:94.