Magyar Katolikus Lexikon > K > közbenjáró imádság


közbenjáró imádság: a →közbenjárás sajátos eszköze, →kérő imádság, mely mások számára kér Istentől elsősorban lelki javakat (kegyelem, megtérés, a hit, remény, szeretet erősödése stb.), illetve az ezek befogadásához nélkülözhetetlen anyagi javakat (mindennapi kenyér). - Ősmintája Jézus →főpapi imája, ezért a ~ →Krisztus követésének egyik (legkönnyebben megvalósítható) módja, mely Jézushoz tesz hasonlóvá. Az Egyh-ban a ~ részesedés Krisztus közbenjárásában. A lit. imádságai ~ok, s minden ~ forrása és csúcsa a →szentmise. - A ~ban az imádkozó „nem a maga javát keresi csak, hanem másokét is” (Fil 2,4), azokért is imádkozik, akik neki rosszat tesznek (vö. ApCsel 7,60; Lk 23,28.34). - A ~ a →szentek közösségének kifejezése. A ~ nagy példái a szentek, mert ~ra Isten irgalmasságának megtapasztalása és a szeretet késztet (a szentek mindig e kettőnek tanúi): a fölismerés, hogy az embernek önmagától nincs semmije, önmagáért még imádkozni sem képes (vö. Róm 8,26), s Isten mégis elárasztja őt ajándékaival, hálát ébreszt a lélekben; ugyanakkor azt is fölismeri, hogy a kapott irgalmasságot ő csak a másik ember felé tudja viszonozni (Istennek nincs szüksége semmire), ezért imádkozni kezd a felebarátaiért, az értük mondott ~ lesz Istennel folytatott dialógusának fő területe. **

KEK 2634-2636.