közbenjárás (lat. intercessio): oltalom és pártfogás kérése olyan személy számára, aki erre rászorul, de a saját erejéből nem képes magán segíteni. - 1. A Szentírásban a ~ Isten emberének és a próf-nak kötelessége, az „igaz” ismertetőjegye (1Sám 12,23: és Ez 13,5; 22,30; Jer 27,18). A ~ feltétele a közbenjáró →szolidaritása a bűnösökkel v. bajban lévőkkel, és a bűnbánat, mely nélkül Isten még nagy emberei, szolgái ~át is elutasítja (Jer 7,16; 11,14; 14,11; 15,1). A halottakért való ~ 2Mak 12,42-45: jelenik meg. - 2. Jézus parancsa (Mt 5,44) és példája (Lk 23,34) szerint a ~ minden ker. számára alapvető feladat. A tanítványok üldözőikért is imádkoznak (ApCsel 7,60). A ~ eszközei az imádság és a napi kisebb-nagyobb áldozatok elfogadása (megbocsátás, a rossz legyőzése a jóval, segítőkészség stb.) és felajánlása, viszonzást nem várva. Jézus szavai szerint nem azzal kell jót tenni, aki ezt viszonozni tudja (vö. Lk 6,35), a szeretet rendjében a ~ tehát ingyenes: részesedés a legfőbb és egyetlen →közbenjáró, Krisztus misztériumában, aki a kereszten közbenjárt az Atyánál a bűnösökért is (vö. Lk 23,34). - A ~ természetes alapja az, hogy személyes autonómiája mellett az →ember egyúttal közösségi lény is, tökéletességét a másokkal való kapcsolat (→szolidaritás v. →közömbösség) alakítja. Egyszer, egy váratlan helyzetben bárki rászorul a másik ember ~ára, már itt a földön is. Isten előtt pedig a ~ és a →közbenjáró imádság a felebaráti szeretet olyan bizonysága, ami nélkül szeretet nem létezhet. E fölismerésekhez azonban ker. okosság és alázat szükséges, különben az ember a lehetőségeit (kapcsolatait) csakis a saját érdekei szerint hasznosítja. A modern társad-akban a →verseny, a →piac és a →pénz szempontjai miatt a ~ (eredeti értelmével ellentétesen) az önzés eszköze lett („lobbizás”): szinte csak olyan esetben történik ~, amikor a viszonzás biztosan várható. **

BL:1052.