🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > J > janzenizmus
következő 🡲

janzenizmus: dogmatikai, erkölcstani és politikai mozgalom. Alapítója C. →Jansenius. - A lőveni egy-en kb. 1560-tól szemben álltak egymással a szélsőséges ágostoni irányzat, az →arisztotelizmus és a →humanizmus hívei. A teol. összecsapások során Róma először Bajus és Lessius műveit ítélte el. Jansenius fő műve, az Augustinus csak 1640: jelent meg, de 100 évig tartó vita tárgya lett. A. Arnauld és P. Quesnel újra meg újra védelmükbe vették Jansenius tanítását, annak ellenére, hogy a pápák többször is elítélték: VIII. Orbán p. (ur. 1623-44) az In eminenti kezdető bullájával 1643: betiltotta, 1653. V. 31: Cum occasione kezdetű rendelkezésével 5 tételét kifejezetten elítélte (tévedések a kegyelemről: DS 2001-2007; további rendeletek a ~ ellenkezése miatt: 2010 skk., 2020, 2390, 2400-2502), és X. Ince p. (ur. 1644-55) is elítélte egyes tételeit. - A vita társad. és pol. visszhangra is talált. 1700 k. érte el tetőpontját, amikor a →gallikanizmus hívei is támogatták a ~t. Fro-ban ezért a ~ jobban elterjedt, mint Németalföldön. A belga mozg-mal az kapcsolta őket össze, hogy ők is Jansenius Augustinusából indultak ki. A lit-ban bevezették a fr. nyelvet, s gallikanista elveik miatt a fr. parlament is támogatta őket. A mozg. divatos lett az előkelőbb nők körében, s →Port-Royal ciszt. apácái között is terjedt. Fiatal főnöknőjük Antoine Arnauld húga, Angelique volt. 1652: belépett ktorukba Blaise Pascal húga, Jacqueline. Pascal így került kapcsolatba a ~sal, s kezdte írni a jezsuiták ellen Vidéki leveleit. - A fr. janzenisták elismerték az említett tételek elítélésének jogosságát (quaestio juris), de tagadták, hogy ezek ilyen értelemben benne volnának az Augustinusban. Amikor a fr. ppi kar és VII. Sándor p. (ur. 1655-67) 1664: egy antijanzenista nyilatkozat aláírását követelte, a vita erősödött. 4 pp. a quaestio factival kapcsolatban legalább „engedelmes hallgatást” javasolt. IX. Kelemen p. (ur. 1667-69) engedékenysége következtében 1669: egy időre csendesült a vita. Amikor XIV. Lajos kir. (ur. 1643-1715) Arnauld-t és Quesnelt száműzte és a Port-Royal zárdát föloszlatta, a vita új szakasza kezdődött. Újra fölvetették a quaestio facti kérdését. Quesnel a Réflexions morales c. kv-ével védelmezte a mozg-at, XI. Kelemen p. (ur. 1700-21) viszont 101 tételt elítélt a kv-ből (Unigenitus bulla, 1715). Erre a janzenisták föllebbeztek az egyetemes zsin-hoz, de 1730-tól elfogadták a p. bullát és a mozg. kezdte elveszteni erejét, bár egyesek még termfölötti jelenségekre hivatkozva is fenn akarták tartani. A szellem maga azonban továbbélt, és még az 1790-es „polgári alkotmányt” is befolyásolta. Holl-ban és Itáliában csak kisebb hatása volt. - A ~ tanításában nincs egyöntetűség, mert minden ágának sajátos irányzata volt. A belga ~ elsősorban Ágostonra hivatkozott, amennyiben ő a →pelagianizmus és a →szemipelagianizmus ellen küzdött. A reneszánsz ui. kiemelte az ember és az értelem méltóságát, s erre a 16. sz: mint ellenhatás jött →Isten mindenhatóságának a hangoztatása. A ~ elvetette az értelemnek és a fil-nak a szerepét a teol-ban. Az emberi üdvösség tört-ét 3 korszakra osztotta: 1. Az ártatlan természet kora. Ádám a bűnbeesés előtt aktív közömbösség állapotában volt, és a kegyelmet úgy kapta, mint természetének kijáró segítséget, ami nélkül erkölcsiségét nem őrizhette volna meg. - 2. A bűnbeesés. Ádám elveszítette a kegyelmet, s ezzel az ember ki lett szolgáltatva az érzéki vágynak, a tudásvágynak és a feltűnési vágynak (→concupiscentia). Az ember életét az a vágy határozza meg, amelyik győz benne. Ha a kegyelem megadja az „égi szeretetet”, akkor a jót tesszük, ha ez hiányzik, akkor a bűnös vágy győz. Természetes erény nincs, a pogányok erényei is bűnök, azért az emberiség önmagában elítélt tömeg (massa damnata) lett. - 3. A megváltottság, a megtisztított természet állapota. Az emberi szabadságot úgy kell érteni, mint a külső kényszertől való mentességet. Befelé sem a kegyelemmel szemben nem vagyunk szabadok, sem a bűnös kívánságokkal szemben. Isten a kegyelmet csak a választottaknak adja, a többieket meghagyja az elvetettség állapotában, beleértve a keresztség nélkül meghalt gyermekeket is. A gyógyító kegyelem mindig hatékony, s annak nem lehet ellenállni, azért nem is kell motívumokat keresni a cselekvésben. - Jansenius halála után barátai csak terjesztették tanítását, de elméletileg nem gyarapították. Gyakorlati következménye volt a rigorizmus (→erkölcsi rendszerek) a szentségek vételében: csak az az igazi bánat, amelyikben az ember érzi a kegyelem lendületét, és áldozni is csak akkor szabad, ha a kegyelem ösztönöz rá. Az egyhtanban szemben álltak a p. tévedhetetlenséggel. A tanítás másik képviselője J. A. Duvergier volt, aki főleg a Port-Royallal állt kapcsolatban. Nem alkotott rendszert, hanem mindenben vissza akart térni az atyák tanításához. Az Egyh. reformját az eredeti szigorúság visszaállításában látta, s aszketikus írásait is ez a nézet hatotta át. A. Arnauld munkássága is a Port-Royallal kapcsolatos. Ő először átvette Jansenius módszerét: a skolasztikus fil. elutasítását, a Szentírás és az atyák (Ágoston) kizárólagos használatát, az emberi szabadság tehetetlenségét a kegyelemmel és a concupiscentiával szemben. Ő is tartotta magát a szentségek szigorú praxisához. Később fil. vitái voltak Malebranche-sal, s akkor fedezte föl Szt Tamást. Ettől kezdve nézetei enyhültek és jobban elfogadta az egyh. hagyományt. Az ő tanítványa volt P. Quesnel, aki Baius és Jansenius tanítását szélsőséges formában terjesztette (Réflexions morales): az Egyh. csak választottakból áll, a bűnbánat szentségénél csak a tökéletes bánatnak van helye, az →attríció, az egyszerű töredelem maga is bűn, a p. kiközösítés érvénytelen stb. - A janzenisták egy része az →utrechti egyházszakadással kivált az Egyh-ból és prot. lett. G.F.-Sz.F.

Gazier, A.: Histoire generale du mouvement jansenist depuis les origines jusqu'a nos jours. vol. 1-2. Paris, 1923-24. - Jemolo, A. C.: Il giansenismo in Italia primo della rivoluzione. Bari, 1928. - Deinhardt, W.: Der J. in deutschen Landen. München, 1929. - Zolnai Béla: A ~ eu. útja. Bp., 1933. - Südostforschungen 1942. (Winter, E.: Der J. in Böhmen und Mähren...) - LThK V:739, 865. - Taveneux, R.: J. et politique. Paris, 1965. - Lubac, Henri de: Augustinisme et theologie moderne. Uo., 1965. - Adam, A.: Du mysticisme á la révolte. Le jansenistes du XVIIe siécle. Uo., 1968. - Reynal, Gerard et al.: Dictionnaires des theologiens. Bayard-Centurion, 1998:233.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.