Magyar Katolikus Lexikon > I > ismerkedés


ismerkedés: az embernek önmagára, a másik emberre és a világra vonatkozó kapcsolatteremtésének folyamata. Tárggyal való ~ ált. a tárgy birtokbavételére irányul. A személyek között az ~ az →emberi méltóság függvénye (→megismerés, →én-te kapcsolat). - Isten minden embert külön személyiségnek, egyedi létezőnek teremtett, ezért személyek között az ~ mindig a másik ember mélyen rejtőző, másban meg nem található sajátosságainak megragadására irányul, s egyben visszahat az ember →önismeretére és →világképére. - Az emberi tört. folyamán minden népben, társad. rétegben és kultúrkörben kialakultak az ~ jellegzetes szokásai. Ezek ismerete a műveltség része volt, és kifejezte a másik ember valóság- és megismerést igénylő, belső, sajátos értékeinek tiszteletét (ismeretlen személy bemutatása, ajánlása ezt szolgálta). Az ~ egyes fokozatait kifejezte a szóhasználat (tegezés, magázás, bensőséges v. távolságtartó fogalmazás), az öltözködés és a látogatási szokások rendje. Mindez természetesen együttjárt az elszürkülés, öncélúvá válás veszélyével (mint minden más emberi magatartás esetében is), az őszinte kapcsolatokra törekvőket azonban egyértelmű jelzésekkel segítette. - Az ~ sajátos ideje a →jegyesség. - A 20. sz. végére kialakult fogyasztói társad-akban a kapcsolatok elsilányosodásával együtt a személyek közötti ~ is jelentőségét vesztette, felszínessé, gúny tárgyává lett, ill. megszűnt. Szerepét átvette, főként a fiatalok között a másik ember „azonnali elfogadása”, ami mögött ált. kapcsolatteremtésre-képtelenség áll, ill. közömbösség a másik ember mint személyiség iránt. Az ember csak része egy tömegnek, melynek tagjait felszínes szempontok tartják össze (azonos ízlés és szokások a fogyasztásban, öltözködésben, szórakozásban, erkölcsiségben). - Az 1930-as években még élő népszokásban különösen a fiúk és leányok találkozási formáinak, ~i alkalmainak alakult ki hagyományos rendje. Az isk-ban és a pásztorkodás közben indult ~ fontos alkalma volt a fiatalok esti utcai sétája. Dolguk végeztével nyaranta napszállta után a szülők kiültek a ház elé, a leányok csoportokba verődve beszélgettek, dalolgattak, s mikor a legények is előkerültek, sétálgattak, sőt az utca porában táncba is kaptak. Séta közben a karonfogás nem volt szokás, csak a kézfogás, az sem páronként, hanem soronként. Az ~ további alkalmai voltak a kalákás, ill. táncos összejövetelek, a →lakodalom, →búcsú, →leányvásár, →legényséta, →játszó, munkák közül az →aratás és a kapálás. **

MN IV:151.