Magyar Katolikus Lexikon > I > imádkozó testtartás


imádkozó testtartás: a test részvétele az →imádságban, az Istennel folytatott tiszteletteljes dialógusnak megfelelő testhelyzet. - A test-lélek kettősségében élő ember számára az Istenhez fordulást nagy mértékben elősegítik és meghatározzák az imádság külső körülményei: a hely, az idő és az ~. E tényt a vallástörténet tanúsága szerint minden kultusz és minden kor fölhasználta az áhítat növelésére. - 1. A Szentírásban a legjellegzetesebb ~ a →leborulás volt (vö. Eszt 4,17-20). Ezenkívül térdeltek (Zsolt 95,6), tisztelettel álltak (1Sám 1,26), az ég felé tárták (Iz 1,15), mintegy nyújtották kezüket, hogy fogadják Jahve jótéteményeit. Amíg Mózes kitárt karokkal imádkozott, Józsue győzött az amalekiták ellen, de amikor a fáradtságtól lehanyatlottak karjai, az ellenség került fölénybe. Ezért Áron és Hur mindaddig Jahve felé tartották Mózes karjait, amíg a csata tartott (vö. Kiv 17,11-13). Mint a legtöbb ókori népnél, az ÓSz-ben is az imádkozás elfogadott formája volt a kultikus →tánc, ami bizonyos kultúrkörökben (Afrika) ma is él az Egyh-ban is. - 2. A liturgiában a ker. ember ~át a közösség „egy emberként” való imádkozásának igénye alakította ki. Eszerint a szentmisében fölállunk (pl. az evangélium olvasásakor), ülünk (homília alatt) v. térdelünk (pl. →úrfelmutatáskor, →Eucharisztia tisztelete). Szerzetesházak imádságos szokásai között az ~ is szabályozott (→fejhajtás, →térdelés, →leborulás, →összekulcsolt kezek, →keresztbetett karok). - Az ~ megválasztása az imádság közelebbi előkészületének része. Imádkozni minden körülmények között és mindenütt lehet, de a jól megválasztott ~ meghatározza az imádság áhítatát és komolyságát. →Magánimádság végzésekor szabadon megválasztható az az ~, mely a személy imádságos szeretetének kifejezésére a legalkalmasabb. Segíthet, ha a lakásunkban is →gyertya, →feszület, →szentkép előtt imádkozunk. A szerz. (főként kármelita) hagyományból származik a kifeszített karokkal való imádkozás a kereszten szenvedő Jézusra emlékezve. **