Magyar Katolikus Lexikon > I > igénytelenség


igénytelenség: 1. erény, mely szabaddá tesz az üdvösség szempontjából lényegtelen dolgoktól. Megnyilvánul külső és belső dolgokban egyaránt. A belső ~ a →lelki szegénység és →összeszedettség alapföltétele. Az ~ csak akkor erény, ha a szeretet uralja és abból fakad. Ez azt jelenti, hogy az ~nek együtt kell járnia a mások javára történő lemondással, →szolidaritással. A fásultságból, nemtörődömségből, az értékek iránti érzéketlenségből fakadó ~ nem erény. A világ javai ugyanis, mivel Isten alkotta azokat, alapvetően jók; ha az embernek kárára válnak, ennek mindig az emberben lévő hiba, bűn, rendellenes használat az oka. Jóllehet a javak értelmes fölhasználása a személynek előnyére válik, az elszakadás tőlük, a megfontolt ~ nagyobb lelki javakhoz vezet. Az ~ társerénye a →mértéktartás. - Az ~ lényege szerint lelki ajándék. Gazdag tartalmát a Szentírás köv. szavakkal írja körül: →szelídség (1Kor 4,21; Kol 3,12), →bölcsesség (Sir 1,27; 3,17-21), →alázat, békülékenység, →türelem, tűrőképesség (Gal 5,22; Ef 4,2), nyugodtság (1Pt 3,4), tiszta lelkület (2Kor 6,6), →igazságosság (Jak 3,13-18), barátságosság (2Tim 2,24), őszinte szeretet (Róm 12,9-11), →egység és egyetértés (Ef 4,2), kölcsönös megbecsülés (Róm 12,9-11), →jóság (Kol 3,12), lemondás (2Tim 2,24). E szavak közös jelentéstartalma az ~gel kapcsolatban a hatalom alkalmazásáról való tudatos, a Szentlélekre támaszkodó lemondás, azaz isteni mintát követő magatartás. Az ~ben jelen van az a bölcsesség is, hogy amihez az ember nagyon ragaszkodik, azt elveszíti, amit el mer veszíteni, azt megnyeri (vö. Mt 10,39; 16,25; Mk 8,35; Lk 9,24; Mt 13,12; 25,29; Mk 4,25; Lk 8,18; 19,26). - Az ~ bizonyos önfeledtséget jelent, amivel együttjár a mások iránti nagyobb figyelem készsége és a tartalmasabb élet. Közösségképző és megtartó ereje is van, mert a másik megítélésétől való tartózkodással, a helyes arányérzékkel, az alázat készségével az igazság előtti meghajlást munkálja. - 2. vícium, melynek forrása az értékek iránti közömbösség. Ellentétes erénye az igényesség.  **

Schütz 1993:142.

ígéret (lat. promissio): egyoldalú →szerződés, mellyel valaki önként kötelezi magát valaminek a megtételére vagy elhagyására. - Kötelezettséggel csak akkor jár, ha az ~et tévő tudatosan és szabadon határozta el magát, s a másik fél el is fogadta ~ét. Kötelező ereje a →hűségből v. az →igazságosságból fakad. Megszegésének súlya tárgyától és az okozott kár mértékétől függ. Amikor az ember Istennek tesz ~et, a →vallásosság erényét gyakorolja (→eskü, →fogadalom). - 1. A Szentírás ismeri Isten ~eit és az emberét. Isten természetszerűleg jót ígér, nem fenyeget és nem büntetést helyez kilátásba. Az ~ tehát nem azonos a különféle események megjövendölésével. Ugyanakkor az Istentől kiinduló jövendölést sem szabad a mindennapi dolgokra vonatkozó, embertől kiinduló, egyszerű jóslással összetéveszteni. - Az ÓSz-ben az ~ (és teljesedése) lényeges eleme az isteni →kinyilatkoztatásnak, mert általa válik láthatóvá, hogy a tört. folyamán hogyan valósul meg az üdvösség (nem a mítosz) lépésről lépésre, Isten személyes műveként. A kiválasztás és a szövetség gondolata (a szövetségre utaló formulával: „Én a ti Istenetek vagyok, ti az én népem vagytok”), valamint Isten korlátlan hatalma az Ó- és ÚSz ~einek teol. alapjai. - Mózes 5 kv-ének szerzője, valamint a deuteronomikus szerzők szerint, akik visszatekintettek a múltba, s úgy adták elő tárgyukat, Ábrahám és utódai fontos ~eket kaptak: övék lesz az ország, annyi lesz utódaik száma, mint az égen a csillag, áldássá lesznek minden nép számára (Ter 12,1-3). Ezek az ~ek materiálisan az Egyiptomból való kivonulás után teljesedésbe is mentek az →Ígéret földjének elfoglalásakor (Kiv 3,8; 13,5; MTörv 6,3; 11,8; 26,8; Józs 5,6; 21,43; 23,14). A Sinai-hegyen kötött szövetség (Kiv 24,3-8; 34,10-35) és a MTörv azt emeli ki, hogy az ~ek attól függenek, hogy a nép hűségesen megtartja-e a szövetséget. Ezáltal az ~ek üdvös bizonytalanságba kerülnek: újra meg újra föl kell őket fogni. - Júda és Jeruzsálem számára nagyon fontos volt az az ~, melyet Dávid kapott, ti. hogy Isten örökre megszilárdítja trónját (2Sám 7). Az ország pusztulásáig (Kr. e. 587) valóban szilárdan állt Dávid trónja, később megváltozott értelemben, magasabb szinten valósult meg az ~. A tört. Urának eljövetele és a tört-be való beleavatkozása az idők végéig tart, így az isteni ~ek részleges teljesedése után a végső teljesedés mindig hátra van. Ebből következően az üdvösség tört-ének előrehaladásával számolni kell az Isten szabadságával; azzal, hogy régi ~eit Isten nem betű szerinti értelemben teljesíti, de épp így kell láthatóvá válnia az ~ és teljesedése közt a kapcsolatnak és a megfelelésnek (nem az azonosságnak). - Krisztusban az ósz-i ~ek összefutnak és megvalósulnak, bár föllépésével még nem mennek végleg teljesedésbe. Megjelenése inkább csak a középpont a régi ~ek és saját ~ei közt, melyek az eszkatologikus jövőbe nyúlnak bele (vö. a →hegyi beszéd ~eit). Az ÚSz népe is átéli a feszültséget ~ és teljesedése között, és az ~ek teljesedésének várásában él (Róm 8,18-25; Zsid 11,1; 1Pt 1,3-5). - A keresztények osztoznak Izr-nek Isten üdvösség~én nyugvó reményében, és Krisztusban látják azt beteljesülve. Azzal, hogy a pogány népek is részesei lettek az isteni ~nek, jelentőségét veszítette a konkrét ország ~e. A ker. ember számára Isten minden ~e az Ő színelátásában fog beteljesedni, a Jézus Krisztussal való örök találkozásban. - A szentségi élet együtt jár az Istennek tett ~ekkel (→keresztség, →bérmálás, →házasságkötés, →papszentelés). Személyes áhítatból is megígérhet a keresztény Istennek bizonyos cselekedetet, imádságot, alamizsnát, zarándoklatot, stb. Az Istennek tett ~hez való hűség kifejezi az isteni Felséget megillető tiszteletet és a hűséges Isten iránti szeretetet. Az Isten nevében másoknak tett ~ek az isteni becsületre, hűségre, igazságosságra és hatalomra hivatkoznak. Az ilyen ~eket az igazságosság alapján meg kell tartani. Meg nem tartásuk visszaélés Isten nevével, és bizonyos módon meghazudtolja Istent (vö. 1Jn 1,10). **

BL:679. - Schütz 1993:142. - KEK 2101, 2147.