honfoglalóink hadszervezete: Egykorú források erről igen töredékes képet nyújtanak. (Bölcs) VI. Leó bizánci cs. Taktika c. művében leírta, hogy a m-ok törzsekre és nemzetségekre tagolódásának hadszervezeti jelentősége is volt. A harcban ezek ezredeket állítottak ki, amelyek szoros rendben követték egymást, folytonos nyilazás közben a lovas szakaszok malomkerékhez hasonlóan forogtak (ez utóbbi már Maszudi kiegészítése). Mindig elkülönítettek tartalékerőket, a tartaléklovakat a csatasor mögött őrizték. A távolharcban, a lesvetésben, az ellenség bekerítésében, a színlelt meghátrálásban és visszafordulásban volt az erősségük. 930 k. Ibn Ruszta Dzsajháni alapján szólt a →kettős fejedelemség meglétéről, a kündüről (→kende) és a tényleges fejed-ről, a hadi ügyekért is felelős →gyuláról. Seregüket 20.000 fősnek írta, ami megfelelhet a nomádoknál szokásos szervezeti tagolódásnak, a töménynek, ami 10.000 főt jelent. Az Árpád-kori 10-es és 100-as igazgatási rendszer gyökerei talán már ekkor is megvoltak, s az így hadszervezeti előképre nyúlik vissza (a számneveink iráni eredetűek). Ennek kései nyoma a székelyek „ág-szász” elnevezésében is föltűnt. A 10-100-1000-10.000-es tagolódás mellett szól a pusztai nomádok hagyománya, miként az onogur névben is az „on” tizet jelent. Az írott források kisszámú adatának az összevetése a régészeti leletekkel e kérdésben még nem megnyugtató. V.L.

Györffy 1958. - MTA II. O. Közl. 1973:57. (Györffy György: A tizes és százas szervezet) - Mo. hadtört. I:15.