🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > H > hallel
következő 🡲

hallel (héb. 'dicsőít'): a régi zsinagógában a 113-118. zsoltár, melyeket főként ünnepi alkalmakkor dicsőítésül énekeltek: a) Niszán 14. napján a Templomban levágták a húsvéti bárányt (Misna); a 2Krón 30,21 és 35,15 alapján föltehető, hogy már Hiszkija és Jozija idejében szokásban volt a zsoltáréneklés; a Bölcs 18,9 szerint az első húsvétkor is zsoltároztak. - b) Niszán 14. napján este, amikor elköltötték a húsvéti vacsorát (→húsvét), a 2. pohár megtöltése és az ünnepre előírt szöveg felolvasása után elénekelték a ~ első felét (Sammai szerint Zsolt 113, Hillel szerint 113 és 114); a 2. felének eléneklésére (114-118 v. 115-118) a 4. és utolsó pohárnál került sor (vö. Mt 26,30; Mk 14,26). - c) Húsvét napján (Niszán 15.), pünkösd 1. napján, a sátoros ünnep 8. napján és a templomszentelési ünnepen, a reggeli áldozat bemutatásakor. A →sátoros ünnepen különösen ünnepélyes volt a ~: bizonyos versek éneklésekor a nép lengette a →lulabot, a papok körbejárták az oltárt (a 7. nap 7x) a Zsolt 118,25-öt ismételve (→hozsanna). - A rabbinista irod. még egy nagy ~t említ, de ennek méreteit illetően a hagyomány nem egybehangzó (120-136 v. 135-136, esetleg csak 136). Nem egyértelmű az sem, hogy ezt a húsvéti vacsora végén recitálták-e. Amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe, a nép a ~ból (118,25) énekelt részleteket (vö. Jn 12,13). **

BL:542.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.