hallás, hallani: szoros értelemben a →hang és a zaj érzékelése a hallószervvel (→fül); átvitt értelemben a konkrét, hangzó anyagban nagyobb összefüggések fölfogása, „meghallása”: nem elég a hangokat csupán meghallani, hanem értelmes odafigyelésre van szükség. - A zenei ~ lehet abszolút, ami a hangmagasságok, relatív, ami a hangközök fölismerésének képessége; belső ~ a már hallott anyag emlékezetben való fölidézése, ill. zenei kottakép belső megszólalása. - A ~ a lelkiélet alapfogalma. Az ember méltóságához tartozik, hogy Istennel párbeszédben élhet, hallhatja Isten szavát és Isten meghallgatja őt. A ~ azonban az emberek közötti kapcsolattartásnak is lényeges része, hangsúlyozza az ember társas voltát, az ember párbeszédes létének jele. Figyelmet igényel (→hallgatás). A görög ~ szóban (akouein) még ott cseng a fáradozás, az igyekezet. A ~ ezért ajándék és feladat. Az ember jól hallhat anélkül, hogy meghallana. Aki helyesen hall, tudatosan fordul a másikhoz, akinek szava igényként jelentkezhet. Tulajdonképpen csak az hall jól, aki szeret. - A Szentírásban a ~ a →kinyilatkoztatás befogadásának módja (Zsid 1,2), az üdvösséget szerző hit a ~ból származik. Az Úr szava, a „Halljad, Izrael!” (MTörv 6,4-9) parancsolóan, figyelmeztetően, hívogatóan és erőt adóan hangzott Isten népe számára. A bálványoknak és az őket kereső embernek „fülük van, de nem hallanak” (Zsolt 113). A ~ már az ÓSz-ben is több a hangok egyszerű érzékelésénél és a szavak puszta értelmének fölfogásánál: inkább valakire hallgatást, azaz engedelmeskedést jelent (MTörv 27,9; 1Sám 3,1-10; Jer 26,3-5). A Jahvéban való hit alapja a ~ (MTörv 6,4; Iz 50,4); Ő is hallotta népe szavát (Kiv 3,7; Józs 10,14; Zsolt 94,9). A Messiás vissza fogja adni a süketeknek is a ~t (Iz 29,18). - Az ÚSz-ben folytatja ezt a szemléletet: a füllel való ~nak belső megértéssel kell párosulnia (Mt 11,15; 13,9; Mk 6,2; 7,14; 12,37; Lk 9,44), így születik meg a hit (Jn 5,24; Róm 10,14), így válik lehetővé a hallottak tettekre váltása (Mt 7,24; Lk 8,21; Jak 1,22). Belső megértés nélkül a ~ csak botránkozásnak és hitetlenségnek válhat forrásává (Mt 15,12; Mk 4,12; Zsid 4,2). A ~ tárgya azonban már a szeretett Fiú, az Ige szava: „Őt hallgassátok!” Krisztus tanítványai ismerik Őt, mert hallják az Ő hangját. A ~ révén az ember találkozhat az Úrral (Lk 10,39; Jn 4,42; 2Kor 12,4), az ap-okkal (Lk 10,16; Fil 4,9) v. a keresztény tanítással (Kol 1,5; 2Tim 2,1-2), a Szentírással (Lk 16,29; Jel 1,3). - Az ÚSz-ben a ~ gyakran összekapcsolódik a látással (Mt 13,16; Lk 7,22; 1Jn 1,1-3). **

Schütz 1993:117. - BL:541.