Magyar Katolikus Lexikon > G > gazdaság és erkölcs


gazdaság és erkölcs: az ember és a közösség kapcsolatának éltető és rendező erői. Az egymáshoz való viszonyukról, alá- és fölérendeltségükről vallott állásfoglalás a →világnézet fontos része. - Az önmagára és környezetére reflektáló ember, bármely kultúrában él is, önmagához méltónak, kívánatosnak, sőt szükségesnek olyan értékeket ítél, mint a →jóság, a →bizalom, a →hűség, a →becsületesség, az →igazságosság, a →szolidaritás stb. Ezek az erkölcsi értékek az emberi lét legmélyebb rétegeiben gyökereznek. Térben és időben, megvalósítási formáikban változhatnak ugyan, de lényegükben maradandó természetűek, miként az emberi természet maga. Nem létezett és nem létezik sehol olyan emberi közösség, mely ne ismerne erkölcsi szabályokat és ne tenne különbséget a jó és a rossz között. - Az empirikus fölfogás szerint az emberi cselekvés okságilag meghatározott fiz., kém. és biológiai összefüggések kölcsönhatásának eredménye. A kellemes v. a kellemetlen inger szükségképpen kiváltja az ember pozitív v. negatív reakcióját. E fölfogás az állat viselkedésének szintjére süllyeszti le az embert, s megszüntet minden →erkölcsiséget. Az ember ui. →cselekedeteiben ösztönei és érzékei által is motivált, de nem determinált. Szellemisége révén az anyagi világ, a saját ösztönössége és érzékisége fölé tud emelkedni. Az alapvető erkölcsi értékek nem empirikusan mérhető jelenségek, nem vezethetők le azokból, hanem meghatározói az empirikus jelenségek értelmének. - Az emberi valóságra épülő természetes →erkölcs a hívő ember számára a hit fényében eszkat. jelleget kap. A normálisan fejlett ember számára a →lelkiismeret az az iránytű, mely cselekedeteire pontosabban reagál, mint bármely előírás v. szabály. A ker-ek világában évszázadokon át egyetértés volt az ember egyéni és közösségi életét szabályozó alapvető erkölcsi értékek tekintetében. Ezek alapján határozták meg, mi a jó, a helyes és a megengedett, ill. mi a rossz, a helytelen és tilos a gazd. tevékenység vonatkozásában is. Ezt az →egyetértést ma hiába keressük. Korunk erkölcsi értékelése bizonytalanná és kérdésessé vált. A becsületesség egyelőre még értéknek látszik, melyhez az emberek ált. ragaszkodnak, de egyre jobban terjed a megvesztegetés, a csalás, a közvagyon meglopása, s ami beláthatatlan veszélyekkel jár, a közgondolkodás ezeket bizonyos „civil kurázsi” tetteiként v. legalábbis a rossz gazd. törv-ekből következő természetes és megengedett reakcióként nyugtázza (pl. az adócsalás az igazságtalan és aránytalan adótörv-ek miatt bizonyos körökben szinte az ügyesség jele). A közgondolkodás ilyen változásához K-Eu-ban nagymértékben hozzájárultak a komm. rendszerek törvénytelenségei, a →magántulajdon (s ezzel az →emberi méltóság) tiszteletben nem tartása. Ahol évtizedeken át természetes volt a megtermelt javak „kártérítés” nélküli kisajátítása, elkobzása, tulajdonosának →kulákká nyilvánítása és meghurcolása s a meg nem fizetett fiz. v. szellemi munka, ott generációk meghatározó élethelyzetévé vált a meghasonlottság. Így a m. társad-at is az évtizedes hazugságélményből következően jellemzi az értékek →relativizmusa és a →nihilizmus (→gazdasági elv). -

II. János Pál p. tanítja, hogy „az emberi méltóság tiszteletben tartása gazdasági téren igényli a mértéktartást, hogy az evilág javaihoz való ragaszkodás rendezett legyen; az igazságosságot, hogy tiszteletben tartsák a felebarát jogait és megadják neki azt, ami jár; és a szolidaritást, követve az aranyszabályt és az Úr nagylelkűségét, aki 'gazdag lévén értünk szegénnyé lett, hogy mi gazdaggá legyünk az Ő szegénysége által' (2Kor 8,9)”. Ezután fölsorolja azokat a magatartásokat és cselekedeteket, melyek ellenkeznek az emberi méltósággal: a lopás, a kölcsönkapott v. elveszített dolgok megtartása, a keresk. csalás (vö. MTörv 25,13-16), az igazságtalan bérek (vö. 24,14-15; Jak 5,4), a mások kiszolgáltatottságára v. tudatlanságára spekuláló áremelések (vö. Ám 8,46), egy vállalkozás köztulajdonának kisajátítása v. magáncélra való használata, a rosszul végzett munka, az adócsalás, a mértéktelen haszon stb. Továbbá „a hetedik parancsolat tiltja azokat a kezdeményezéseket és cselekvéseket, melyek bármilyen egoista v. ideológiai, kereskedelmi v. diktatórikus megindoklással szolgaságba hajtanak embereket, megtagadván tőlük a személyi méltóságot, adják-veszik és cserélik őket, mintha áruk volnának. Embereket erőszakkal használati értékké és haszon forrásává alacsonyítani súlyos bűn méltóságuk és alapvető jogaik ellen. Szt Pál elrendelte egy keresztény úrnak, hogy keresztény rabszolgáját „már ne mint rabszolgát, hanem ... mint testvért, mint embert... az Úrban” tekintse (Filem 16)”. **

Muzslay 1993:134. - VS 100. - KEK 2420-59.