🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > B > becsület
következő 🡲

becsület (lat. honestas): 1. a világi szóhasználatban: egy adott társadalom erkölcsi eszményének megfelelő magatartás, s az ezt körülvevő tisztelet. Relatív érték, ami a kornak, a kultúrának, sőt a gazd. helyzetnek is függvénye. - 2. az Egyh. tanításában: belső minőség, erkölcsi erény, mely arra tesz képessé, hogy az ember a megismert és befogadott igazsághoz hűséges maradjon; a →jellem gyökere. Kortól és kultúrától független, alapja a →természettörvény. Legfőbb értéknek (becsnek, becsülni valónak) az Istentől ajándékozott igazságot tartja, ami az ember számára nem bírálat, hanem →befogadás tárgya. Megköveteli a →kitartás, a →bátorság, az →önmegtagadás gyakorlását, az →önismeretre és egyszerűségre (→lelki szegénységre) törekvést és a lelkiismeret kiművelését. A ~ a társad. életben mint →jó hírnév nyivánul meg. - Az ember alapvetően ~esnek születik. Emberi méltóságának (becsülhetőségének) alapja az az eredendő ~, ami istenképmás voltából következik. Feladata, hogy e veleszületett ~et fölfogja és reflektáltan őrizze/művelje. Ez gyakorlatilag a külső és belső világa közti összhang megteremtésében és őrzésében valósul meg. - A ~ gyökerében kizárja az emberi közösséget tönkretevő víciumokat, az alakoskodást, csalást, →hazugságot, megtévesztést, nagyzolást, de még a „hiábavaló és kétértelmű beszédet is” (vö. Ef 5,3); ezért az emberi közösség egységének és békéjének alapja. - A népi bölcsesség szerint „~esnek lenni nehéz, de érdemes”. **

KL I:171. - Schütz 1988:27. - Római Katekizmus 1993:2479.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.