Magyar Katolikus Lexikon > F > főparancs


főparancs (lat. mandatum magnum): az erkölcsi törvényeket magában foglaló alaptörvény. - Izr-ben a →babiloni fogságtól kezdődően megsokasodtak az erkölcsi és tisztasági előírások, hogy a zsidók pogány környezetben is hűségesek maradhassanak a →Tórához (→rabbinizmus, →Talmud). Jézus korában a talmudista hagyomány 248 parancsolatot és 365 tilalmat tartott számon, s a rabbik között eltérő vélemények voltak a ~ kérdésében. A hivatalos zsidóság elhatárolta magát a ~ keresésétől, a törvénytudók viszont Jézusnak föltették a kérdést, hogy próbára tegyék: „Mester, melyik a ~ a törvényben?” Jézus a MTörv 6,5 és a Lev 19,18 összekapcsolásával válaszolt: „Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat mint önmagadat. Ezen a két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.” (Mt 22,34-40) Válaszában Jézus nem száll vitába a zsidók elképzeléseivel (pl. hogy „három ponton nyugszik a világ: a Tórán, az áldozatbemutatáson és a szeretet szabályain”), hanem az ÓSz-ből idézi az alappilléreket, és kinyilatkoztatja a →szeretet alaptörvényét. →istenszeretet, →felebaráti szeretet **