Magyar Katolikus Lexikon > F > földrengés


földrengés, földindulás (lat. terraemotus): a földkéreg kisebb-nagyobb területen történő megrázkódása. - A Szentírásban. Palesztinában meglehetősen gyakori volt a ~. Amelyekről a hagyományból tudunk, azok nem vulkanikus, hanem mind tektonikus eredetűek, vagyis a földkéreg szerkezeti mozgásával v. föld alatti barlangok keletkezése következtében a felszín beszakadásával függtek össze. Az ÓSz-ben Saul (1Sám 14,15) és Júda kir-a, Uzija (Ám 1,1; Zak 14,5) idejében, az ÚSz-ben Jézus halálakor (Mt 27,51) és akkor van szó ~ről, amikor Pál ap-t Filippiben Szilással bebörtönözték (ApCsel 16,26). Izr. fiai úgy gondolták, hogy a föld azért reng, mert Jahve megremegteti az →oszlopokat, amelyek tartják (Jób 9,6;. Zsolt 75,4). Isten magáról adott kinyilatkoztatását látták benne (Kiv 19,18; 1Kir 9,11); a ~nek ezt az értelmezését a pogányok is magukévá tették (Mt 27,51-54); az ÓSz-ben a próf-k és a költők gyakran hivatkoznak ~re (→teofánia). Elsősorban azok közé a természeti katasztrófák közé tartozik a ~, amelyek a Szentírás hagyománya szerint Jahve →ítéletre jövetelét kísérik (Szám 16,31; Ám 8,8; Mik 1,3; Iz 13,13; 24,19; Ez 38,19; Jo 2,10; Zsolt 18,8; 114,4.6; Jel 6,12 stb.); az eszkat. korban egyike lesz a rettenetet keltő jelenségeknek (Iz 13,13; Mt 24,7; Mk 13,8). →Kolossze, →Laodicea **

BL:454.