Magyar Katolikus Lexikon > E > erkölcsiség


erkölcsiség (lat. moralitas): 1. Az ált. szóhasználatban erkölcsi magatartás, mivolt, emelkedett, nemes tulajdonságok összessége; egy társad-ban kialakult erkölcsi szemlélet; egy vallás erkölcsi tanítása. - 2. Az egyh-ban az ember kapcsolata a →végső céllal és az →erkölcsi törvénnyel, ami cselekedetei s a természetes és tételes törvény viszonyában, a →lelkiismeret szavában  nyilvánul meg. - Ahány végső célt lát maga előtt az ember, annyi féle ~ van, de a sokféle ~ a tört. során 3 cél, az élvezet, a haszon és a tisztesség köré csoportosult. Ennek megfelelően beszélünk a →hedonizmusról, →utilitarizmusról és erényes ~ről. E 3 különböző mértékben keveredik a hősiesség, az aszketizmus és a bölcsesség ~ében. Emellett egyes szerzők szólnak ösztönös, racionalista és idealista ~ről, de ezek inkább az ~ megismerésének útjai. - A kat. →erkölcstanban az ember →végső célja Isten birtoklása, ezért az emberi cselekedet ~ének kérdése, hogy alkalmas-e e cél elérésére. Ez az alkalmasság nem az ember →szabadságától függ, hanem az Isten, az ember és a cselekedetek metafizikai értelemben vett természete határozza meg. Ezért az ~nek Istenből fakadó örök törvénye, s a cselekedeteknek hozzá viszonyítva ún. benső ~e van, azaz bensőleg jók v. rosszak. Ezzel szemben külsőleges ~ az, melyet egy cselekedet a törvényhozó szabad rendelkezésétől nyer. - II. János Pál tanítása szerint az ~ alapkérdése: „Mi jót kell tennem, hogy örök életem legyen?” (Mt 19,16) Hogyan tudom megkülönböztetni a jót és a rosszat? A válasz csak az igazság ragyogó fényének köszönhető, mely ott világít az emberi lélek mélyén, ahogy a zsoltáros mondja: „A jót ki mutatja meg nekünk? Ragyogjon ránk a te arcod világossága, Urunk.” (Zsolt 4,7) - Isten arcának világossága teljes szépségében ragyog föl Jézus Krisztus arcán (vö. Kol 1,15; Zsid 1,3; Jn 1,14; Jn 14,6). Ezért az ember minden kérdésére, főként vallási és erkölcsi kérdéseire a döntő választ Jézus Krisztus adta meg, sőt, Ő maga ezekre a válasz, miként a II. Vat. Zsin. tanítja: „Az ember misztériuma csak a megtestesült Ige misztériumában ragyog föl igazán. Ádám ugyanis, az első ember, előképe volt az eljövendőnek, az Úr Krisztusnak. Jézus Krisztus, az új Ádám az Atya misztériumának és szeretetének kinyilatkoztatásával megmutatja az embernek magát az embert, és föltárja előtte nagyszerű hivatását.” (GS 22) - Jézus Krisztus, a „nemzetek világossága” megvilágosítja Egyházának arcát, melyet elküld az egész világra, hogy hirdesse az evang-ot minden teretménynek (vö. Mk 16,15; LG 1). Így az Egyház, Isten népe a nemzetek között (vö. LG 9), miközben figyel a történelem újabb kihívásaira és az erőfeszítésekre, melyekkel az emberek keresik életük értelmét, mindenkinek felkínálja a választ, mely Jézus Krisztus és az ő evangéliuma igazságából árad. Az Egyház mindig tudatában van feladatának, hogy „vizsgálnia kell az idők jeleit, enélkül ugyanis nem adhatja meg minden egyes nemzedéknek a korszerű választ az örök emberi kérdésekre az evilági és a túlvilági élet értelméről és a kettőnek egymással való összefüggéséről” (GS 4). - A →hit és erkölcs elválaszthatatlanok egymástól, ennek legnagyobb jele a →vértanúság.  **

Palazzini II:1069. - VS 2, 88. - KEK  1749.