Magyar Katolikus Lexikon > E > energia


energia (a gör. en, '-ban, -ben' elöljárószó, és ergon, 'munka' szóból: 'működésben lenni'): 1. az arisztotelészi és a skolasztikus filozófiában hatékonyság, ténylegesség, valóságosság (lat. vis, →actus). Ellentétes fogalompárja a dünamisz (→potencia, lehetőség). Szinonimái: a →forma, a →lényeg, az →entelecheia. Isten tiszta ~, azaz →actus purus. - 2. a természettudományban a fizikai rendszer munkavégző képessége. A legfontosabb ~fajták: mechanikai (mozgási és helyzeti), elektromos, mágneses, kémiai, hő-, fény- atommag-~. - Az ~megmaradás elvét a modern fiz. is fönntartja, ezt a törv-t először a mechanika körében fogalmazták meg. Már Galilei is kimondta, hogy egy elhajított testnek mozgási (kinetikus) ~ja van, melynek révén munkát végezhet. Az elv érvényét a 19. sz. közepén tették ált-sá, bizonyításként kimutatták, hogy mechanikai munkavégzés során a mechanikai ~ egy része hő~vá változik át, s föltételezték, hogy hasonló, mennyiségileg meghatározható viszony áll fönn minden ~forma között. - A relativitáselmélet szerint az ~megmaradás tétele tartalmazza a tömegeknek megfelelő ~t is, a köztük lévő  kapcsolatot az E = mc² képlet fejezi ki (ahol m a tömeg, c a fénysebesség). Ezért anyagmegmaradásról nem beszélhetünk.  A kvantummechanika megengedi az ~megmaradás törv-ének sérülését, de csak nagyon rövid időre. A sérülés E mértékét a E = h/ képlettel becsülhetjük meg, ahol h a Planck állandó és  a sérülés időtartama. V.Lá.

LThK III:861.