Magyar Katolikus Lexikon > E > élet dele


élet dele: az →életnek általában a 40. év után következő szakasza, melyben az →ember ráébred végességére, a →halál közeledtére. - Végességének tudatát az ember szívesen kikapcsolja, mert  zavarja rutinszerű dolgait, s a halál élményét mint a végesség megismerésének fontos iskoláját kizárja a mindennapi életből. A végesség tehát ma nehezebben tudatosul (eltekintve a rendkívüli határélményektől, pl. egy szeretett személy elvesztése, betegség stb.). Az ~ az emberi léttel, az élet értelmével kapcsolatos első nagy összegezéseknek, és a belőlük leszűrt tapasztalatok földolgozásának ideje. - Az ~nek biológiai változásait új időérzék születése ("milyen gyorsan múlik az idő!") kíséri. A mulandóság növekvő megsejtése átfogóbb mérlegelésekre, a siker v. sikertelenség, az eredmény v. kudarcok okának kutatására késztet. E vizsgálódást ki-ki lelkialkatának megfelelően végzi. A kreatív típus csak a fontosra koncentrál, arra, amit még föltétlen el kell végeznie v. meg kell élnie, s háttérbe szorulhatnak a hivatásbeli és partneri feladatok. A pánikba eső típus a csökkenő lehetőségek tudatában megpróbálja az életből kipréselni azt, amit még lehet; gazdasági korlátai között bizonyos birkózásba kezd: foglalkozást vált, a korábbi kapcsolatokat fölcseréli v. újabbakkal bővíti. A rezignatív típus lassanként elveszíti az életkedvét; a fölismerés, hogy az ember állandóan többet álmodik, mint ami az életben megtörténik, csalódottá teszi; ebben az állapotban gyakran lépnek föl pszichoszomatikus betegségek. -  A lelkipásztori gondoskodás feladata, hogy fölkészítsen az ~re, segítsen a mérlegeléshez szükséges anyag összegyűjtésében, a múlt áttekintésében, neveljen hálára és az elszalasztott lehetőségekkel, a bűnnel való félelem nélküli szembenézésre. Tanítson az élet folyamatát, s benne az ~nek korszakát a →végső cél összefüggésében látni. Mivel az ~ igen gyakran a megtérés ideje, a lelkipásztor segítsen a még rendelkezésre álló időt jól föl használni, ébresszen bizalmat az embert a maga országába és szeretetébe hazaváró Isten iránt. Az Egyh. a →reinkarnáció helyett az evangélium tanításával gyógyít: Isten minden teljesítményünk előtt és bűnösségünk ellenére is szeret minket, és egy végső fájdalmas folyamatban (→tisztítótűz) beteljesíti életünket. Ez a remény mint lényegében értelmes, →örök életbe vezető út fölszabadít az ~nek romboló hatásai alól. **

Schütz 1993:70.