Magyar Katolikus Lexikon > D > disznó


disznó, sertés: páros ujjú, nem kérődző, mindenevő emlős. - Az ókorban a szaporaság jelképe, húsa a rómaiaknál bőségvarázsló étel, az izr. körül élő népek (gör-ök, róm-ak, kelták) a föld- és termékenység-kultuszának áldozati állata. Az ÓSz-ben tisztátalan állat (Lev 11,7), az ÚSz-ben az alacsony gondolkodás képe (Mt 7,6). - Ikgr: a tisztátalanság és mértéktelenség jelképe. Szt Vendel, Remete Szt Antal (az ördög ~ alakjában is kísértette), ritkábban a Zsinagóga attrib-a. -  A Remete Szt Antal tiszt-re alakult →antoniták szabadon legeltethették a ~kat St. Didier-de-la-Mothe-ban, Szt Pál ereklyéinek őrzési helyén. - A m. népszokásban (1930-as évek) a ~hús elsősorban →lakomai étel, de hozzátartozott →húshagyó kedd, →kövércsütörtök, a →halotti tor, s a házépítő kalákák étrendjéhez is. A →gazdák bizonyos időközben és sorrendben egy-egy ~t vágtak: a kanász baltájával fültövön vágta a ~t, s ha ez rögtön meg nem döglött, a kanász borvételre szolgáló bírságpénzt fizetett a gazdának. - A ~ölésre vonatkozó szokásmondás szerint a ~t nem szabad sajnálni, különben nehezen adja ki  páráját. A ~ hízásra fogása (~érés) Szt Egyed napja, IX. 1. táján, a ~ölés  ~ölő András napján (XI. 30) kezdődött. A leölés és földolgozás műveletének egyetlen célja, hogy a hús meg ne férgesedjék. Ezért a néphit szerint nem szabad →újholdas napon ölni, az ölés előtti éjjel a gazdának nem szabad feleségével hálnia. A ~ kimúlta után tüzesvasnyársat dugnak a torkára; a szalmát nem gyufával, hanem parázzsal v. acélkovával gyújtják meg; az öléstől a sózásig az ölő semmit sem ehet; a sózást szótlanul kell végeznie és sós kezét a tűzbe kell ledörzsölnie. Ölés előtt a ~t jól megkergetik, hogy húsa porhanyó legyen. - A bontástól kezdve tudatosan tréfás mulatsággá válik a munka, mert a jókedv és a bőség a hagyomány szerint egymást növelő dolgok: Dunántúlon a bontást a mellső lábak közt tett keresztalakú bevágással kezdik; ezt a körülállók mindenáron besózni igyekeznek, a ~ölő azonban hessegeti őket, s kése lapjával oda-odacsap a próbálkozók kezére. Mikor a hátgerincbe belehasít, odakiált a körülállóknak: "nagyot nevessetek, hogy vastag legyen a szalonna!" - Az ölés, perzselés, bontás, sózás és kolbásztöltés ffi-munka, a bélmosás, abálókészítés, kásafőzés és hurkatöltés női, s ők űzik különben a legtöbb tréfát is. Délben csak savanyúkáposztalevest és paprikást esznek, a tort a földolgozás után, este tartják. - A ~torok, ~bálak Szt András napjával kezdődnek. A vendégeket a rokonok, komák és szomszédok köréből a gazda hívja meg; ha a szomszédokat meg nem hívják, ellopják a sütőből a kolbászt, az evőeszközöket, s helyükbe rossz lapátot v. villát csempésznek. A vendégek néhol tréfából 2 tál közt macskát v. verebet hoznak ajándékba a gazdának. A vacsora ételei igen különbözők, ált. azonban tyúk v. orjaleves, töltött káposzta v. káposztáshús, toroskáposzta, aprólék, sült, rétes és fánk. A különböző fogásokat itt-ott tálalóversekkel teszik az asztalra. A Dunántúl némely vidékén a családtagok egy tálból, az ún. aratótálból esznek; a vendégek külön terítéket kapnak. Ivás közben erősen koccintgatnak, különben jövőre nem lenne szerencséjük a ~hoz. Felköszöntőket is mondanak, melyek közt sok a hagyományos szövegű. Az idő beszélgetéssel, majd tréfával, nótával, tánccal telik. Most derülnek ki a különféle tréfák: a ffiak pálinkásüveget, bicskát, dróthuzalt loptak a hurkába, az asszonyok tűzütő acélt, fadarabot a kolbászba, veréb repül ki a töltöttkáposzta burkából  stb. - Vacsora alatt az ablak alatt fölhangzik a gyermekek verses kántálása. Megjelennek a cigányok is, de először döglött egérrel, patkánnyal töltött gömböcöt kapnak a gazdától. Majd a hivatlanok zörgetik meg az ablakot, tréfás rigmusokkal véreshurkát kérnek. - Az alföldi prot. falvakban éjfélkor fölállva eléneklik a 122. zsolt. 2. versét és a 144. dícséretet, aztán tovább folytatják a mulatságot. Hazamenetkor többször, de legalább 3 szentjánosáldás közt elbúcsúzva egyszerre, egy ajtónyílással távoznak. Ki-ki magával viszi a kapott kóstolót, Csíkban az ún. radinát. V.J.-**

MN IV:208, 219.-KML 1986:72.